Nagyon friss a dolog, kb. félórája jöttem ki, de mindenképpen beszélnék róla. Ami eszembe jut az elmúlt évekből II. Világháborús film: a lovas, a tankos, a skalpolós, és a fogolytáboros. Más: a Bin Ladenes, a túlélős, a követséges, a bombás. És most itt a Hacksaw Ridge. A súlyos.

Mi ez? Egy klasszik igaz történet, egy hős katonáról. Egyszerű történet a vidéki fiúról, aki elmegy a háborúba. Ne tessék tévedni, ez a film ennyi, ha be akarom sűríteni. Család, bátorság, hősiesség, elhivatottság, néhol idealizmus és sok háború. Szívvel. Igazi szívvel. Hollywood-i? Igen. Nagyon is. És ez rossz? NEM! Én a hollywoodi jellemzőt nem negatív értelemben használnám, inkább nem is tudom... nincs erre jó szó. Nem a pátoszosság, inkább ez a nosztalgikus romantika jut eszembe. Hollywoodi-e a Forrest Gump? Igen, Ryan közlegény? Hú, naná! Az Apollo 13? A Sólyom végveszélyben? Igen és igen. A Hacksaw Ridge ebben a vonulatban helyezkedik el. Olyan, mintha egy film lenne Hollywood hőskorából, sőt még inkább a kilencvenes évekből. Messziről indít, épít és agyon üt. Vannak benne klisék? Vannak. De mivel a klisék lényegében az élet szabályai, és igaz történetről van szó, inkább nézem ezeket a kliséket, mintha valamit bele akartak volna csavarni az írók. Pl.: két szereplő az elején nem bírja egymást, de a végére barátok lesznek. Azért ebből is van pince meg plafon. Gyors példa, az új Függetlenség napja… na ott ez a barát vonal és itt ugyanez nincsenek kanyarban sem. A dialógusok és a sokszor néma színészi játék lenyűgöző a Hacksaw Ridge-ben. Ha már van egy klisé, legalább hitelesen dolgoznak vele. És akkor nem bánom. Meg azt sem, hogy a japánokat nem karakterizálták (pl. mint a németeket se a Ryanbe) Ez nem az a film.

Azt mondtam súlyos. Bitang nehéz. Kevés olyan film van, mikor teltháznál a közönség nem rohan ki, és most nagy része maga elé bámulva dolgozta fel a látottakat, sőt. Idegenekkel beszéltem, összenéztünk, „it’s heavy, isn’t?” Néztek rám arrébb kettővel, egymás döbbent arcát látva.

A húsdaráló. A háború. Nem tudnám mihez hasonlítani. Ryan nyitójelenete egészen más érzéssel hagy ott, mint a Ridge első háborús jelenete, de hatásban talán túlszárnyalja. Ugyanakkor találkozunk a háború horrorjával, mint a főszereplőnk. Nem véletlen használtam a horror szót. Esetenként félelmetes, amit látunk, megijeszt a szó legszorosabb értelmében, megrettent. Sose láttam még így háborús jeleneteket prezentálni. Egyszerűn fojtogató, intenzív, őrület, és nem a csonkítás, a vér vagy az emberdarabok miatt, mert az is megvan, bőven, de a brutalitás, a tehetetlenség, az erőszak, a sokk, ami ezekben a jelenetekben benne van… Tényleg nem tudom, mikor láttam ilyesmit. Ez egy új szint. Annyi módon bemutatták már a háborút a mai napig, gondolta a fene, hogy képes valami ennyire torkon ragadni az embert, pedig ez az egyik kedvenc témám, rengeteg II. világháborús filmet láttam már, aztán jön Mel Gibson és pofán csűr.

Andrew Garfield remek, már nagyon erős volt már a Boy A-ben is, és nekem a Facebook filmet is ő vitte, itt már kérdés nélkül látszik, hogy generációja egyik nagy színészé lesz. Örülök, hogy Sam Worthington kilépett a kék alien gúnyából egy film erejéig, mert remek volt. Vince Vaughn, mint a kiképző őrmester… az Út a vadonban óta nem volt ilyen jó. A névtelen katonák noname színészei mind a helyén, Smittyt kiemelném. Hugo Weaving hozott egy brutál alakítást. A filmben mindenki tökéletes.

Apróság. Van egy olyan erős filmes nézetem, hogy nincs olyan szituáció a vásznon, ami igazolhatná, hogy mutatni kell egyenesben, ha valaki hány. Ezt rendületlenül állítottam a mai napig, úgy értem, még Tarantino sem tudta kikerülni, hogy öncélú legyen. A film közepén van egy jelenet, a főszereplőnk kompániája megérkezik a Hacksaw gerinc alá, ahol a századparancsnok megkérdez egy közkatonát, hogy mi a helyzet odafent. A srác már egy nappal korábban volt fent és leverték az egységét, most vissza kell mennie. Odamegy a térképhez, elkezd magyarázni, majd hirtelen arrébb lép kettőt, kidobja a taccsot, visszasétál a térképhez és tovább magyaráz. Na már most, ebben a pár másodpercben olyan karakterizálás történt, hogy ihaj. A srác tegnap volt fent, erősen benne van a trauma. A mondat közepén lehet beugrott neki, milyen volt ott lenni a golyózáporban, lehet azt látta, hogy lelövik a legjobb barátját, lehet csak attól lett rosszul, hogy vissza kell mennie a vér és mocsok közé, de visszamegy a térképhez és tovább teszi a dolgát. Annyi lehetőség van ennek a hátsó embernek a jellemrajzára ezzel a hányás momentummal, hogy őrület, és abszolút rám cáfolt. Nem is tudom, mit mondjak, akárki ötlete volt, megy a kalapemelés a részemről.

A zene és a kameramunka, fenomenális.

És akkor a hit kérdés. Aki ismer, az tudja, nem vagyok hívő, nem hiszek Istenben. Ha a hit kérdése felmerül egy filmben, nagyon vékony jégen táncol, mert hajlamosak elmenni vagy a cinizmus felé, demagóg ábrázolásba a hittel szemben, amit nem szeretek, vagy a másik véglet, hogy meg akar téríteni, amit megint csak nem szeretek. (Sok mindent nem szeretek, na) Van egy vékony szürke zóna, és öcsém a Hacksaw Ridge úgy bekorcsolyáz oda, hogy öröm nézni. Egyiket sem akarja, pedig annyira fajsúlyos téma Desmond Doss hite, hogy elképzelni sem tudtam, hogy megoldják. Megtették. Nincsenek kioktatások, nincsenek nagy beszédek, nem kérik, hogy higgy Istenben. Nézőként ugyanarra kérnek, mint ő a társait. Higgyenek benne, hogy ő hisz. Egyszerűen ez olyan, mint mikor hiszel a karakterben, az pedig hisz magában (gyors példa: Rocky). Csak itt Doss Istenbe vetett hitében kell hinni. (Szép mondat.) Szó sincs arról, hogy valamit rá akarnának erőltetni a nézőre, És Doss olyan szépen van felépítve, de a körülmények is, hogy a nézőként is át megy változáson az ember. Van egy tárgyalótermi jelenet, és amit Doss elmond a védelmére, na az nyert meg a filmre teljesen. Iszonyat jól kezeli a kényes témákat is.

Különleges kis darab lett ez, abszolút kirázza belőled a szívet-lelket, érzéseket, könnyeket, úgy hogy van, hol „hollywoodi”, de nem hatásvadász, eléri a hatást giccs nélkül, zászló lobogtatás nélkül. Szeretek igaz történeteket nézni, mert az ilyen emberekről jó, ha tudnunk, jó, ha nem felejtjük el. Ez a film felejthetetlen lesz nagyon sok szempontból, és nagyon ajánlom mindenkinek a megnézését. Klasszik hollywoodi dráma és háborús film, igaz történet, szívvel. Talán az évtized legjobbja a témában. Súlyos.

PS.: Másnapi gondolatok:

• Utána olvasás után, hogy mennyire igaz a sztori: amire azt hittem nem történt meg, vagy túlzás, simán valós, voltak jelenetek az életben, amiket nem raktak bele, mert Gibson szerint a közönség nem hitte volna el. http://www.historyvshollywood.com/reelfaces/hacksaw-ridge/