Az Alice: Madness Returns a 2000-es American McGee's Alice játék folytatása, és bár folytatás, tökéletesen játszható az előzmény nélkül. Többek között azért is, mert úgy érzem, mintha az eredeti Alíz könyveknek az igazi folytatása lenne.
Az egyik kedvenc történetem már gyerekkorom óta az Alíz Csodaroszágban és Tükörországban, abszurd, bohókás, ugyanakkor erőteljesen elgondolkodtató és filozofikus sztorija, kedvenc feldolgozásom az '51-es Disney-féle és a '98-as Hallmarkos, és most kérdés nélkül belépett az Alice Madness Returns is a sorba.
A történet szerint Alice Liddell-t (a név az eredeti könyveket ihlető négy éves kislánytól jön) elmegyógyintézetben kezelik, miután egy tűzben leégett a házuk, meghaltak a szülei és a kishúga. Nagyon ködös, hogy hogyan történt a tűz, könnyen lehet Alice volta hibás. Látjuk, hogy kezelik, látjuk, hogy nem tiszta a dolog senkinek. Közben Alice vissza-visszatér Csodaországba, de már véletlenül sem olyan csodás, valami megfertőzi, valami lerombolja az egész képzeletvilágát. Többször elhangzik, hogy Csodaország ő maga. Vagyis az egész harc az ő fejében játszódik le, amíg próbálja visszaszerezni az emlékeit a tűzről és megmenteni mind a képzeletvilágát, mind önmagát azzal, hogy végre utánajár az igazságnak.
Ez egy 3D-s platformer és harmadik személyes lövöldözős kalandjáték. Gótikus hangulattal, elég szürreális látványvilággal, ami még mindig elképesztően gyönyörű, pedig 2011-es a játék. Véres, abszurd, morbid, sötét. Lenyűgözően hozták létre Csodaországot, miközben a viktoriánus Londonban is császkálhatunk néha. Annak a hangulata is tökéletes, az elmegyógyintézettől meg kirázott a hideg. Hat fejezet van, olyan 15-16 óra játékanyaggal. Csodaországból a következőket látjuk: A Kalapos birodalma, ki kell segítenünk barátunkat (itt százszorta jobban elhiszem, hogy barátok, mint az új filmekben egyszer is), aztán a Rozmár és az Ács színdarabjában kell besegíteni, majd a harmadikban, a Hernyót kell megkeresni, a negyedik szint a Szívkirálynő köré épül, az ötödikben a Babaház és Humpy Dumpy, a hatodikban pedig konklúzió. Persze a Vigyor kandúr, végig elkísér minket, ahogy egyre mélyebbre jutunk Csodaországban. A párbeszédek elmések, meg marad még egy kis filozofikus része is, nagyon jó érzés látni ezeket a karaktereket, és a keret sztori is végig fenntartja az érdeklődést.
A gameplay nagyon gördülékeny, nagyon jó játék mechanikákkal, pl. az ugrás és dupla ugrás, baromi jó. A platformer részekben nem kevés kihívás van, főleg ha nem vagy igazán otthon az ilyenekben, akkor azért meg fogsz halni. Sokat. Ugyanakkor a level dizájn mindegyik fejezetben zseniális, különösen a Babaháznál. Gyorsan tanulható minden, az ugrások, a harci mechanizmusok, mind kézre állnak, a játék szépen van optimalizálva kontrollere is. Azért meg kell harcolni pár dologgal, erre hat fegyvert is adnak (nyuszibomba, játékló, borsszóró, teáskanna, esernyő védekezni, és a kés), amit közben találsz meg, okosan kell használni őket a többféle ellenfélhez, ezekben a variációkban is tele vannak jó ötletekkel, bár elismerem néha azért ismétlődtek a dolgok. Plusz néha tud nagyon nem fair lenni a játék, egy darabig nincs semmi, aztán rád küld egyszerre vagy 3-4-féle ellenfelet, ilyenkor igen nehéz túlélni. Nem egyszer vertem az asztalt, hogy ez nem éééééér és hogy utálom ezt a játékot. Két perc múlva már imádtam. Szóval a gameplay abszolút jó, minden egyértelmű, jó játszani vele, tényleg. Kétszer találkoztam olyannal, hogy a checkpoint nem volt túl ideális, de csak kétszer.
Rengeteg easter egg van, nemcsak az Alice könyvekre, de vannak gyűjthető üvegek, össze kell szedni a memóriarészleteket, hogy teljes legyen a kép, ezek el vannak rejtve, plusz pl. vannak 2D platformer részek, mini játékok, mindenféle jóság. Mellette a szinkron színészek is jó munkát végeznek. Jó ebbe a világba újra belemerülni, annyira szeretem Alicet és végre úgy éreztem, megkaptam a hozzá mérhető igazi folytatás.
Szóval igazából nagyon jó kis játék, de sokkal többet ad, ha szereted az Alice történetet, néhol erősen horrorba hajlik, ugyanakkor benne van az elbűvölő része is Csodaországnak, például a kártyavár pálya az egészen zseniális volt. Nem lehet egy műfajba belesorolni egyszerűen. Még ha nem is vagy oda a platformerkért (mint jómagam....) akkor is ajánlom.
