... icipici lencsilányka, lencsibabát ringatott...
A Lencsilány Lakatos István képregény író és rajzoló tollából kelt életre, cuki kislány cuki babával, egy sötét mesevilágban. És ez a mese nem gyerekeknek szól. Óóóó nem. Ez még felnőtteknek is elég depressziós.
A történetek szerint Lencsilány, egy felfedező szellemű, igencsak segítőkész kislány, aki a babájával mindenféle kalamajkába keveredik. Például összefut halott kislányokkal, kitagadott óriásokkal, a sötétséggel, az kisbömbőccel és hát az Aliennel és Edgar Allan Poeval is. Lencsilány aranyos gyerek naíva, optimista világlátó szemén keresztül látjuk a történeteket, és az ő pozitív világa színezi néha meg az őt körülvevő sötét környezetet. A hosszúfényes haja, remekül van használva mint eszköz, még érzelem kifejezésre is.
Első ránézésre is Tim Burton szín- és képvilága visszaköszön gyönyörűen, a grafika elképesztően hangulatos, és a színvilág túlnyomórészben a fekete-fehér, de szépen beleviszi a színeket bizonyos helyeken, amik egészen megváltoztatják egyes részek hangulatát, ami szépen működik.
Sokan hasonlíthatják a Lencsilányt Burton-hoz, de mit ne mondjak, sötét hangulatban az író még Burtonnél is tovább megy. Tudjátok van az a sztori (az összes Burton) mikor van egy sötét hangulatú kívülálló karakter, de aztán valahol még ebben a sötét világban is eléri a megváltás lelkileg, talán fizikailag is. Na Lakatos tovább megy, már egy pillanatra azt hiszed, hogy rendben lesz minden, de aztán a végén mégis minden visszazuhan a sötét depresszióba. Csak egy példa. Mintha a Halott menyasszony végén, már éppen jól alakulnak a dolgok, a szerelmesek egymásié, gonoszt elkapták, de Viktória meghúzná a mérget véletlenül. The End. Vagy a Karácsonyi lidércnyomás végén, a Mikulás mégis csak meghalna.
Jön a kérdés, akkor miért is olvassunk?
Először is, mert eszméletlenül szép.
A történet, igen sötét, és nehéz, de ugyanakkor mély és elgondolkoztató is.
Mert imádjuk ezt a stílus és hangulatot.
Mert imádjuk az ilyen történeteket.
Vizuálisan megkapó, azonnal beleránt.
Mert valahol mégis csak meséről van szó. Még ha sötét is.
Kell az ilyen hangulat néha, vagy csak a rácsodálkozás.
... és mert eszembe juttatott még valamit. Hogy a fölnőttek nagyon-nagyon furcsák. A Kis Herceg lelkülete is visszaköszön. Lencsilány ugyanúgy nem érti meg, mit miért tesznek a felnőttek, és azok ugyanúgy nem értik meg őt. Az aranyhajú kisfiú és a fekete hajú kislány között szép párhuzam feszül. Ezért külön is nagyon szeretem a könyvet.
Lakatos István - Lencsilány, Nyitott könyvműhely Kiadó, Budapest, 2010.