Görög volt a falóban

Görög volt a falóban


Rossz filmek, amiket szeretek

2016. április 01. - K.Nóra

A filmkritika mindig szubjektív. Ezt sokszor el szoktam felejteni, mikor valaki rossz kritikát ad ki egy nekem tetsző filmről vagy fordítva, de ezt tényleg így van, minthogy valaki nem szereti a halat, van, aki nem szereti a Harcosok klubját vagy a Sci-fit, vagy Ethan Hawke-ot. Ezt jobb példákon nem is tudnám bemutatni, mint azokon a filmeken, amiknek többnyire borzalmas a kritikája, én még is szeretem őket. Mindenkinek van egy pár ilyen, na engem ezekkel lehet húzni. Nem, nem azt mondom, hogy ezek jó filmek, sőt többnyire teljesen tisztában vagyok vele, miért tartoznak a rosszabbak közé, szóval inkább azokat az okokat keresem, amiért én még is szeretem.

10. A Grincs

A Grincs főleg Amerikában kapott borzasztó kritikát, a mai napig iszonyat utálat övezi a filmet, de talán Magyarországon ez már kevésbé igaz. Kint valószínűleg azért, mert az eredeti Dr. Seuss mesét kissé keresztbe húzza és némelyik helyen a hangulatát is meghazudtolja, de hát mi nem ezekre a mesékre aludtunk el, lehet nekünk kevésbé nehezebb. Meg hát van egy überjó szinkronja. Na mindegy, így vagy úgy egy bukás filmről van szó, amit sokan utálnak. Én nem. Minden karácsonykor kötelező program, még mindig halálra röhögöm magam rajta, nem tudom, Jim Carrey humora itt is megtalált.

the-grinch-how-the-grinch-stole-christmas-30805551-1024-768.jpg

9. Dirty Dancing 2

Én az elsőt utálom Ez ilyen egyéni szocprobléma, valahogy az nagyon nyálas. Jó, ha az nyálas, akkor mennyire nyálas a második? Hát nagyon. Miért szeretem mégis? Diego Luna sokkal szimpatikusabb, mint Swayze és a zenéje az, ami kiemeli. Talán. Bár már rég nem láttam, valamikor még tinikoromban volt ez menő, de visszaemlékezve olyan pozitív.

dirty_dancing_two.jpg

8. Acélember

Ez a film kapta a legtöbb sárdobálást az elmúlt években. Így szar, úgy rossz, hát nem is tudom. Mikor megnéztem, nekem nem volt csalódás. Jó, én sose voltam Superman rajongó, talán ő marad ki leginkább a képregényhősök közül. Szóval nulla elvárásom volt a filmmel szemben, talán ez is segített. Részleteiben nem volt rossz, és ezen az „elpusztította a fél várost” dolgon meg nem akadtam fel, nagy ügy. A többiek is ezt csinálják. Valószínűleg Zimmer borzasztóan epikus zenéje is segített.

manofsteel1.jpg

7. Collector 1-2

Ez egy noname, alig ismert középszerű slasher horror sorozat. Kell ennél több? Egyértelműen a Fűrész köpenyéből bújt ki, de mégis van olyan jó. Mármint számomra.  Az Evil Dead sorozat óta ezek a legtöbbet látott horrorfilmjeim, többek között a főszereplő Arkin miatt. Képesek egy háromdimenziós karaktert keríteni ide és szerethető, a trancsír működik, vannak brutál pillanatok, de én még a második részt is kedvelem, Arkin sztorija miatt.Többször láttam már mint kellett volna, és még sokszor meg fogom nézni.

collector.jpg

6. A szövetség

Erről korábban írtam már, hogy Connery utolsó filmje volt és le se szarhatta volna jobban, oké. Nem jó film, kiszámítható, nagyon képregényes, de mégis már maga az ötlet, ami a képregényben létezik, hogy a XIX. századi gótikus regényősöket összeverbuválták egy munkára, Mina Harker, A láthatatlan ember, Dr. Jekyll, Nemo kapitány, a film ezt kiegészítette Tom Sawyerel és Dorian Grey-el, akit személyesen nagyon szeretek. Nem tudom, ezek a karakterek együtt mozgása nekem eladta a filmet, valamiért még a hülyeségek ellenére is borzasztóan élveztem.

league-of-extraordinary-gentlemen-cast.jpg

5. Jupiter felemelkedése

Huh. Sose állítanám, hogy ez egy jó film, és nem egy helyen hangosan felröhögtem rajta. De. Azt meg kell vallanom, hogy mikor leültem nézni, szórakoztatott. Elvoltam vele. Persze a sztori lyukas, az alakítások nagy része lapos (Radmayne... jéééézusom), és az egész over the top, nem is kicsit, de mégsem tudom utálni. Sőt. Ez nem az a film volt, ami után sajnáltam, hogy megvettem a mozijegyet Ahogy emlékszem a zenéjét nagyon állat. Lehet még egyszer megnézném, szóval itt a helye. 

jupiter-ascending-image-3.jpg

4. Gabriel

Az egyik legrosszabb pontokat kapott film a listán, a témája miatt nyer nálam. Arkangyalok és démonok közöttünk járnak, erre a sztorira mindig vevő vagyok még a rosszabbakra is pl. Legiót sem utáltam, de Gabriel Andy Withflieddel és a furcsa stílusával megvett kilóra már az első jelenetben, mikor a földre zuhant angyal megküzd az olyan emberi érzékekkel, mint a hallás és a beszéd.

45719_41.jpg

3. Charlie és a csokigyár

Burton nagy kedvenc, de szerencsétlennek mostanában azért vannak problémái. Az utált Charlie és a csokigyárt akárhányszor látom, mindig jót szórakozom rajta. Szerintem itt a vizualitás működik és az umpa-lumpák is. Helyes humora van és Depp az közepes-Depp, de még nem az életunt.

charlie-and-the-chocolate-factory-2-the-kids-of-tim-burton-s-charlie-and-the-chocolate-factory-have-all-grown-up-jpeg-247348.jpg

2. Álomháború

A második Zack Snyder film a listán, a Suckerpunch inkább egy helyes videoklip, Alíz csodaországban gépfegyverekkel, több síkon játszódva. Nekem ez is szórakoztató, a harcos szegmensek, az anime utalások, Oscar Isaac énekel, akció, Sweet dreams, ilyen random az egész film, tét és cél nélküli. Na ez az a film, amit kikapcsolt aggyal nézek, ez egy vizuális orgia remek számokkal, szóval tényleg inkább videóklipp, de Snyder, nem tudom, hogy de eltalálja a küszöböm.

sucker-punch-cast.jpg

1. Prometheus

Alien rajongó létemre szeretem ez a filmet, talán ez az a film, amiért a legjobban oda vagyok a nagyon utáltak közül. Márpedig ezt kb. mindeki utálja. Moziban háromszor láttam, de legalább ugyanennyiszer azóta. Vizuálisan tökéletes, Tom Hardy hasonmás jó szereplő, a jó öreg Fassbender naná, hogy jó, mint a robot David, Idris Elba, Emun Elliot, két kedvenc angol színészem, és Noomi Rapace mint Shaw és mint női karakter is remek. Igen tudom következetlenségek tömkelege, megmagyarázhatatlan dolgok, hülyeségek, de ez még sem billent ki abból, hogy mennyire élvezem ezt a sci-fit, és hogy kevés ilyen volt, mikor ennyire szorítottan a karfát Shaw bizonyos jelenete alatt. Szóval még csak nem is sajnálom.

prometheus-3.jpg

Legjobb alakítások rossz filmekben

A múltkori betelefonálós alakításokról jutott eszembe, hogy azt is össze lehetne szedni, kik voltak azok a színészek, akik tudták, hogy rossz filmekben játszanak, mégis hajlandóak voltak 100%-osan belemenni. Ez talán még érdekesebb, mert itt lényegében arról van szó, hogy egy-egy alakítással a színész nézhetővé teszi az amúgy rossz filmet. Megpróbáltam a filmek színvonalát és a színészi alakításokat egyenesen arányosítva figyelembe venni. Szóval íme:

10. Sam Rockwell - Poltergeist - Kopogó szellem (remake)

Sam Rockwell mindig jó. Az egy dolog, hogy több rossz filmben is játszik. Ilyen ez, mikor egy filmet a pénzért, egyet meg magáért csinál az ember, de dicséretére legyen mondva, az úgymond rossz filmekben is első osztályú színészetet hoz mindig. A tavalyi teljesen felesleges Poltergeist remakeben is ez a helyzet, az egész film sántít, de Rockwell hiteles apaként. Egyetlenként. Sam, csak így tovább!

poltr1.jpg9. Tom Cruise – Mindörökké Rock

Ha van színész, aki minden szerepet vér komolyan vesz, az Cruise. Általában jól választ, és mindig odateszi magát, elég csak a Mission Impossible filmek kaszkadőr jeleneteire gondolni, nem egyszerű ember az tuti, de legalább szívügye az egész filmezés. A Mindörökké Rock nem egy jó film, de Cruise miatt abszolút megéri, sőt a jelenetei nemcsak, hogy ellopják a showt, hanem Ő maga a show is.

8. Tim Roth – Majmok bolygója (remake)

Még egy remake, Tim Burton legrosszabb filmje teljesen szembe ment az eredeti film szellemével és hangulatával, Mark Walhberg Az eseményes színjátszását hozza, kicsit finomított formában és látszik, hogy mindenkinek egy nagy vicc az egész, kivéve Rothot. Talán csak mert ő kapta a leghálásabb karaktert (a főellent), vagy mert szerette a majom jelmezt, ki tudja, de ő legalább értékelhető a filmben.

planet-of-the-apes-remake-tim-roth.jpg

7. Mark Strong – Zöld lámpás

Az utóbbi évek legvállalhatatlanabb képregényfilméről van szó, ami ráadásul inkább már animáció. A Zöld Lámpásból három jó dolog sült ki. 1. A bukással Reynolds elhagyhatta a franchise-t, hogy visszatérhessen kedvenc karakteréhez. 2. Blake Lively és Ryan Reynolds megkezdhették közös és tökéletes kapcsolatukat 3. Mark Strong komolyan veszi. A rengeteg CGI és nyál alatt Strong mégis képes Sinestrot hitelesen alakítani, DC, az új filmbe őt simán vissza lehetne rakni!

sinestro_2.png

6. Ryan Reynolds – Penge: Szentháromság

A Penge filmek színvonala egyenes arányban csökkent a számok növekedésével, és hát a Szentháromság az már tényleg a vég. Ugyanakkor Ryan Reynolds Hannibal King karakterével került legközelebb az évek óta áhított Deadpool szerephez. Szakállal, szarkasztikus egysorosokkal tarkítva képes a filmet a kikapcsolás helyett a végignézés felé vinni, minden jelentben dominál.

3677158-ryan_blade_3b.jpg
5. Charlize Theron – Hófehér és a Vadász

Személy szerint én nagyon nem szerettem ezt a filmet, a logikát és jó forgatókönyvet mellőző alkotásban (ahol azt próbálják elhitetni, hogy Kristen Stewart szebb, mint Charlize Theron....????) a gonosz királynő  alakítás kiemelkedő. Vehette volna Theron rajzfilmesre, nem tette, volt sztorija, talán az egyetlen három dimenziós karakter volt, a színésznő remek a szerepben. Csak ő (és a Florence + the Machine betétdala) menti a filmet.

snow-white-huntsman-movie-image-charlize-theron-1.jpg

4. Joel Edgerton – Exodus: Istenek és Királyok (és a Felony)

Edgerton lassan-lassan úszik be a köztudatba, pedig már hosszú évek óta remek színész (most kiderült rendezőnek sem utolsó). Folyamatosan változtatja az arcát a szerepekhez, az igazi kaméleon, és ő is mindig jót alakít. Mivel egy évben voltak, és mind a kettő középszerű film így egybe veszem. Az Exodusban egyértelműen Edgerton volt a legjobb, pedig mellette volt Christian Bale is. A Felony ausztrál projekt volt, nem rossz film, csak unalmas. Ugyanakkor az a lélekrajz, az a mikrofolyamatokat is bemutató színészet, amit Toohey nyomozóként hoz, az egészen lenyűgöző.

 

felony1-malcolm-toohey-joel-edgerton.jpg

3. Ethan Hawke – Életeken át

Hawke az egyik nagy kedvenc színészem, hasonló az esete, mint Rockwellnek: egy jó film, egy a pénzért. Nos hát ez az utóbbi. A film maga nem egy nagy mű, krimi/thriller érdekes történettel, de valahogy még is lecsúszik. Na nem Hawke-on, Hawke remekül alakítja a több szinten játszó karakterét, és talán azért annyira szembetűnően jó, mert Angelina Jolie meg bohohohorzasztóan rossz mellette. Vagy csak magában, mindenhogy. Szerencsére Hawke nem.

067-ethan-hawke-3-taking-lives-1.jpg

2. Sigourney Weaver – Feltámad a halál

Weaver=Ripley. Nélküle nehéz Alien filmet elképzelni, és a negyedik részre nem is tudták. Weaverhez ekkor már majdnem 20 éve hozzánőtt a karakter, hát eljátszotta még egyszer. De az egész filmben ő volt az egyetlen, aki tudta mit csinál. A rendezőt is beleértve. Ripley még mindig Ripley, otthonosan mozog a környezetben, még a legtöbben feszengnek körülötte, a Feltámad a halál csak miatta értékelhető.

5nu3i2qyxl.png

1. William Fitchner - Féktelen Harag

Ha van B film, ami rossz, hát az a Féktelen Harag. De milyen rossz? Úgy „Nic Cage B-film” rossz. Mégis láttam már kétszer. Miért? Csakis Fitchner miatt. Ő játssza az ördög ügyv... akarom mondani könyvelőjét, aki Cage pokolból elszökött lelkét hajkurássza. A színész tökéletesen méri ki a humort, érzékelteti, hogy természetfölötti lény, a brutalitást is elnézzük neki, annyira jó nézni. Ráadásul süt belőle, hogy kegyetlenül élvezte a szerepet. Ha valakinek kérnék spin-off-ot, ő lenne az. A pokol legszórakoztatóbb munkatársa.



+1 Tugg Speedman - Jámbor Jack

Az akciósztárként ismert Speedman első komoly drámai szerepe sajnos nem úgy alakult, mint gondolta. A színész egyértelműen szeretetne eltávolodni az eddigi Rekkenő filmektől, ám tanácsos lett volna a forgatókönyv komolyabb tanulmányozása. Mert az tagadhatatlan, hogy Speedman mindent belead, és úgy tűnik van is ott bőven tehetség, amiből meríthetne, csak hát fullba nyomta a kretént, aztán így az elismerés sem gyütt. 

 

Troll 2 – Jó, jó, de hol vannak a trollok?

Szóval, ha már rossz filmek, akkor van itt még egy legendásan gyatra alkotás, ami szintén már ez az annyira rossz, hogy jó. Ennek a filmnek a története nálam valahol ott kezdődik, hogy az „Oh My Goooood” jelenetet nem is tudom hányszor láttam a Youtube-on, a léggyel. Van egy két ilyen nagy jelenet („Garbage Day”, „For the Molokai Cop” stb.), amelyek néha felbukkannak a videómegosztón. Na szóval, nem minden nap van lehetőség egy ilyet nagyvásznon megnézni. Szegeden még évekkel ezelőtt volt egy kezdeményezés a helyi művész moziban, a Grand Caféban, Rossz filmek filmklubja címen, ahol pár napig vetítették ezeket a csodákat, mint a Gyilkos magzat, A gyilkos paradicsomok, Titanic 2, és hát a Troll 2. Filmes csoporttársaimmal persze oda meg vissza voltunk ezért, de nem gondoltam volna, hogy a Troll 2-ért sorba kell állnunk. A mozi fullon, de úgy, hogy pótszékek meg padlón ülés. Ráadásul ez az a fajta mozi, ahová beviheted a sörödet, de nem holmi papírpohárban csűrik oda, hanem üvegpohárban, ó az ilyen kis különbségek…. imádtam a Grand Cafét. Szóval full ház a Troll 2-őn és a közönség végig röhögte a filmet, sőt két jelenetnél spontán tapsba és huhogásba tört ki. Egészen elképesztő volt.

Oh. My. God.

https://www.youtube.com/watch?v=_36KRMbtIQEtrool.jpgA történet szerint a kb. 8 éves Joshua és családja (apa, anya és az otthoni kondi padon fekve nyomó tinilány) lakást cserél egy másik családdal nyaralásképpen, és egy hetet tölthetnek a Nilbog nevű egzotikus kisvárosban. Már eleinte látszik, hogy Joshua nem teljesen ép, a halott nagypapája olvas neki esti mesét a goblinokról. Igen. Goblinok. Ugyanis egy darab troll sincs a sztoriban, csak goblinok. Na már most, a goblinok utálják a húst és az embereket. Szóval, hogy áthidalják a problémát, általában megitatnak az emberekkel valami undorító zöld löttyöt, amitől növénnyé változnak, na és akkor jól megkajálják őket. A terv, be kell hogy valljam, zseniális és működik. Szóval megtörténik a lakáscsere, és láss csodát NILBOG-ban, a másik család hagy nekik az asztalon ételt, minden zöld trutyis. Nem is tudom hová akar kifutni a történet. Na de gyorsan lezavarva, Joshua idegesítően és ordibálva mondja a családjának, hogy baj van, a film utolsó 20 percére észre is veszik, nagy végkifejlet, goblin üldözés meg húsellenes üzenetek tömkelegével ér véget. Van egy gonosz ripacs boszorkányunk, rengeteg kasírozott goblin álarcunk, amik egyszerűen feldolgozhatatlanul nevetségesek, meg Seth nagyapó, aki néha feltűnik szellemi erejével. Zavaros következmények, értelmetlen jelenetek, halálok és a végső fegyver a duplahúsos szendvics (nem vicc.) Gyönyörű, örült hullámvasút az egész.
troll4.jpgAz összes színész rossz, mindegyik, de mindannyian annyira komolyan veszik, annyira odakoncentrálnak, hogy félelmetesen nevetségesek lesznek. A történet röhej, a trükkök is, tényleg, mint összegyűrt papírgalacsinok a goblinok, és érződik, hogy mennyire félelmetesek akartak lenni. Kiemelném az összes szereplő közül Seth nagyfatert, aki néha belibben és leaprít egy-két goblin kezet vagy kioszt pár bitch slap-et aztán belevigyorog a kamerába. Zseniális. Plusz néha rossz tükörben jelenik meg, mert nem tudta megjegyezni a ház alaprajzát. Jaj Seth! Próbálkozz már jobban!

A Troll 2-ben elég erős a gagyiság faktor is, de nem csak ettől vicces. Szintén megint az ambíció. Hogy a rendező meg akarta csinálni a világ legfélelmetesebb horrorját, és a színészek ennek megfelelően játszanak. És itt összeér a két vonal az erőlködő rendezés és az erőltetett színészi játék a fél lábon sem álló sztorival. Persze egy rakat logikai baki, rengeteg olyan jelenet, hogy felteszed a kezedet ez most mi volt, minek kellett, mi a jó élet történik, hogy Seth nagypapival miért van az Erő? És miért Troll 2 a címe? Rengeteg megválaszolatlan kérdés, borzaszóan mókás filmet rak össze, szintén kult státuszban leledzik, vetítések világszerte, a színészek még mindig ebből élnek.

Mindenesetre az biztos, hogy mi halálra röhögtük magunkat a moziban. Szintén egy nagy társaságban érdemes megnézni film, abszolút élményszámba megy.troll2blu_shot2l.jpg

 

The Room - A legjobb rossz film

UPDATE: Vlog

Beszélnünk kell a The Room-ról.

Mi volt a legrosszabb film, amit életedben láttál? És most nem egy Adam Sandler vígjátékra gondolok, vagy egy robot orgiára, hanem ezekre az elfeledett hősökre, azokra a filmekre, amik annyira komolyan veszik önmagukat, hogy a rosszból zseniálisba fordulnak át, és végigröhögöd az egészet. Az, mikor az egész film egy örömünnep, gyönyörű gyűjteménye a rossz forgatókönyvírásnak és a túl komolyan vett szerepeknek, mikor minden pillanatban van valami nevetnivaló, ez a legjobb, amit egy rossz film adhat. Ugye klasszikus példa erre Ed Wood munkássága, különösen a Kilences terv a világűrből. Megvan a bája, amitől nem dobod ki a kukába. Az igazi B kategória.

Bár A Szoba 2003-as, szóval az azért nem egy nagy távolság az időben, de már kult státusz ért el. Kora miatt rosszságát nem lehet az idő távlatából érlelődő gagyiságra fogni. A rendezés botrányos, a főszereplő érthetetlenül beszél, a dialógus valami elképesztően nevetségesek, a történet totál logikátlanul van összerakva, a zöld háttér borzalom, a négy szexjelenet valami bődületesen kínos, és az egyik legjobb film, ami ebben a kategóriában felsorakoztatható. Teltházas vetítéseket tartanak világszerte, videójáték készült belőle, Greg Sestero pedig bestsellert írt a forgatási élményeiből. A The Room a 100 percével végig érdekes és minden pillanata übereli az előzőt.

Hősünk, Tommy Wiseau (a filmnek egyértelműen ő a hőse, és nem Johnny, a főszereplő), szóval Tommy maga írta, rendezte, producerelte, és főszerepelte ezt a förmedvényes önhízelgést. Na ő az igazi talány. A The Room mítosza lényegében köré épül. A mai napig nem árulta el származását, korát, agybaját és hosszú fekete vámpírhajának titkát. Na meg persze, hogy honnan volt pénze ehhez a filmtekercsmutatványhoz. Emberünk 6 millió dollárból forgatta le a filmjét, ami a címéhez híven nagyjából egy szobában és egy tető díszleten játszódik. Igen, jogosan gondolnátok, hogy ezt 20 forintból és két sós kifliből ki lehetett volna hozni. Csak pár példa az ebben az időszakban elkészült 6 millió dollár alatti filmekre: A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Elveszett jelentés, Haláli hullák hajnala, Bronson, Donnie Darko, Memento. Csak hogy mit is lehetne kihozni ennyi pénzből. Tommy meg elköltötte a bonbonra, és a vizes palackokra.

De komolyan, mire is ment el a pénz? Hát biztos közrejátszott, hogy a jóember úgy döntött megveszi a kamerákat (amit még a legnagyobb filmrendezők is bérelnek, naná, amilyen gyorsan változik a technika) de nemcsak a sima kamerákat vette meg, hanem a HD-ket is. Azokkal aludt. Mert, hogy egyszerre forgatott mind a kettővel. Igen, jó a kérdés a hátsósorban, minek is? Mert még senki nem csinálta előtte… Egészen rejtélyes titok, hogy miért nem…

És persze, naná van a The Roomnak magyar vonatkozása. (Tommy lehetséges nemzetiségén kívül, mert ott minden elképzelhető). Szóval Magyar Zsolt egyik első munkája volt a The Room, hangvágóként dolgozott. Honfitársunk azóta is Hollywoodban ügyködik.

Na de a fiiiiilm.

Főszereplőnk, Johnny, a sikeres üzletember (elég ránézni a megbízható arcszerkezetére) és kedvese, a fele annyi idős Lisa, kapcsolata van a központban, mikoris Lisa csúnyán megcsalja Johnnynkat a legjobb barátjával Markkal (aki Matt Damonról kapta nevét. Nos… hát igen.) Johnnyt a kétségbeesés és a bizonytalanság az őrületbe kergeti és főbe lövi magát. Upssssz. Bocs, hogy lelőttem a poént a végéről. Ja nem is. Nem ez a lényeg. Az már megváltás.

Fontos, hogy ugye egész szokásos drámának tűnik, mi teszi még is elképesztően rosszá és jóvá is egyben. Hogy semminek nincs értelme. Semminek. Hogy tetézni tudja 100 percen keresztül. Megszámolhatatlan WTF pillanat van. Sose láttam ilyet. A legtöbb jó rossz film leül valahol, vagy csak megunod, de ez... ez nem adja fel. 

Citálhatnék több ikonikus jelenetet is ide, de nem tudok választani, szóval itt van egy összefoglaló, ebből már kb. látszik mi a helyzet.

https://www.youtube.com/watch?v=aYRydundnt8


Hát Tommy Wiseau apait anyait belead, hogy emlékezzen a sorokra (amiket ő írt). Nehezen megy, de az üveges tekintet, a furcsa hang és a leírhatatlanul borzalmas játékmodora mindent üt.

És a csóri többi színész. A fele lelécelt forgatás közben. A Markot játszó Greg Sestero mérhetetlenül próbálja nem lesz.rni az egészet, nehezen megy neki, a női színészek igazán próbálkoznak. De lehetetlen bármit is kihozni az egy dimenziókból. Lisa, sosem akar róla beszélni, Michelle és az állandó mosoly, Claudette és az állandó mellrák...

A karakterek bóhóhórzasztóak. Danny a furcsán ijesztő szomszéd, Johnny gyámfia, bármilyen jelenetbe betolja az orrát, pofán kéne vágni egy péklapáttal. Aztán ott van Peter, a pszichológus barátja Johnnynak. Aki feltűnik pár jelenet erejéig, aztán a színész nem ért rá többet. Na de, karaktere még szerepelt volna a film végén. Mit tesz rendezőnk? Átadja a sorait a film alatt megismert egyik szereplőknek? NOPE.JPG. Egy tök ismeretlen karakter kapja meg a végkifejlet közepén. Steven, Greg Ellery prezentálásában, (aki mellesleg a szegény ember Mark Ruffaloja.) Szóval Steven, amúgy a kedvenc karakterem, egészen megmenti a The Room-ot a végén. Annyira tanácstalan, mint az egész film.

HOW CAN YOU DO THIS?

https://www.youtube.com/watch?v=5JqS1sOoF4k

De miért lett ez kult, ez a katyvasz? Ezt valahol ott kell keresni, hogy a megszokott filmes keretek között felfoghatatlan, ami történik benne, ugyanakkor olyan szórakozást ad, amit kevés film. A rendezői ambíció és csúfos bukása átjárja az egész hangulatát. Tommy Wiseau nevezte Oscarra ezt. Nos… Hát igen.
De végül is elért valamit, hiszen, több ezren szeretik, kívülről fújják a sorait, havonta vetítéseket tartanak belőle Amerikában, de még Angliában is. Volt szerencsém részt venni egy ilyenen. Zseniális élmény együtt kiabálni a vászonra, hogy You tearing me apart Lisaaaa. Minden újranézésben van valami plusz felfedezni való, mert annyi őrület van benne. 
Szóval, végül is a közönségsiker az pipa!

https://www.youtube.com/watch?v=Q3aTUDl-sXM


süti beállítások módosítása