Január közepe óta megnézhető a Gateway to Space című kiállítás a Millenárison. A NASA és U. S. Space Rocket Center közös installációja az űrkutatás múltjáról és jelenéről szól. Hétvégén sikerült megnéznünk, a jegyeddel ekkor két óra érvényességet válthatsz, és hát vagy a hétvége miatt vagy csak úgy, de gigantikus tömegre lehet számítani.

A kiállítás tematikája: a kezetektől napjainkig. Először magával a rakéták kifejlesztésével és Von Braunnal ismerkedhetünk meg, aki az első lépést tette meg a világűr felé rakétáival, majd szépen belecsöppenünk a hatvanas évek űrversenyébe, az első orosz szonda, az első amerikai, Gagarin az űrben majd Shepard. A kiállítást úgy kell elképzelni, hogy szép nagy tablókat kapunk, rövid leírásokat, többnyire fizikai kiállított tárgyakat (mint a Szputnyik-1 életnagyságú modellje, az űrruhák stb.) és korabeli felvételekkel támogatják meg az összes kiállított témát. Szóval van itt a szemnek mindenféle nézni való, de megint csak a tömeg miatt elég nehéz a tudományokhoz hozzáférni.

Aztán végig veszi az Apollo-programot. Apollo 1 majd Apollo 8-17-ig szépen egyesével leírva kik, merre, hol jártak az űrben és a Holdon, milyen feladattal. Ez a kiállításon kedvenc részem volt, bár én az Apollo-program megszállottja vagyok, szóval lehet csak elfogultság, de szépen volt felépítve. A háttérben egy 1:10-es méretarányú Saturn V rakétával, ami a Holdra is elrepítette az Apollo 11-et. Plusz a holdjáró életnagyságú modellje is ott volt, valamit az egyik monitoron meg lehetett lesni a Holdra szállás teljes felvételét. Ez valahogy még mindig elkapja az embert. Sokadjára is. Aztán megint jött egy kis tömeg probléma, asztronauta jelmezben lehetett fotózkodni, gigantikus sor állt, szóval skip. Viszont rögtön át lehetett menni a Space Shuttle irányító fülkéjébe, hét személyes, egyszer volt NASA űrhajóba, a nyolcvanas években készült technológia egy az egyben az Alien filmek technikáira hajaz, ezt külön értékeltem. 

Aztán megismerhettük a Shuttle programot, hellyel-közzel, mert a Challenger  és a Columbia tragédiákról egy hátsó eldugott képernyőn lehetett csak értesülni, amit sajnáltam, mert ez is hozzá tartozik az űrkutatáshoz, csak úgy, mint Gagarin halála, ami az őt éltető paneleken nem volt megemlítve. A hátsó részeken jobban belemerülhettünk az asztronauta életbe, mind a Shuttle-ön, mind a Szojúzon, űrhajós kaják, a Wc-k , a Coca-cola adagoló, mind nagyon érdekesek voltak, csak úgy, mint Farkas Bertalan űrhajós dolgai a vitrinben, nagyon gazdag kiállítás. Aztán átsétálhattunk a Destiny modulok egyikébe, ami az Nemzetközi Űrállomás amerikaiak által épített része, megnézhettük az összes űrruhát kezdetektől mostanáig, és itt a mai legnépszerűbb űrhajós, Chris Hadfiled mutatta be filmen, hogyan veszik fel a mai szabvány szkafandert, de az Apollo űrruha elemzése is igen érdekes volt. Szóval van információ bőven. Meg Darth Vader. Kitudja miért.

Interaktív része nem volt olyan sok, ugye van egy űrkabin ferdén beállítva, ami elég erős szédülést okozott sokaknak, az űrt szimulálva, valamint egy giroszkópos becsatolást ki lehetett próbálni, volt egy félig meddig súlytalanság szimulátor, és vadászgép szimulátor is, ezekre mind külön zsetont kellett venni (A ferde kabinra nem). De főleg gyerekek álltak sorban. A Destiny modul például szintén interaktív volt, úgy-ahogy, meg lehetett nyomkodni a gombokat, a gyerkőcök hiperűrre kapcsolása és űrhajó irányítása nagyon helyes volt, a felnőttek „minden gombot megnyomok mert meg lehet” hozzáállása kevésbé. Rengeteg életnagyságú űrkabin, fülke van, amit mind meglehet nézni, tapogatni, néhányba beülni is, ezt mind szuperjó testközelből látni.

Ami problémás.

Nem kaptunk szinte semmit a Marsra való utazásról. Volt egy a Nasa jövője film, amit hang nélkül felirattal adtak, borzasztó furán vette ki magát, nem is sokan nézték. De én szívesen láttam, olvastam volna az új Orion űrhajó terveiről, és hát a Hogyan jutunk el a Marsra tervezet már a neten is megtalálható a NASAnál, igazán elnéztem volna belőle egy szép nagy képes prezentációt, mert nem csak a múlt izgalmas, főleg most, hogy a Mars felé indulunk. Valamint az űrutazás alap fizikai törvényeit és paramétereit mindenképpen felvázolhatták volna, mert bizony hallottam olyan egy tizenéves lánytól, aki azt bizonygatta, hogy ha valaki felmegy az űrbe míg a földön 1 év telik el, addig fönt 100. (Túl sok Interstellar, talán? MUUURPH!) szóval, hogy ha már itt vagyunk bizony az űrutazás alapvető fizikáját is be lehetett volna mutatni. És még egy NASA-s pólót sem lehetett venni a shopban, pedig arra készültem.

Összességben nagyon informatív a kiállítás, jó ezeket testközelből látni, pl. holdkövet lehet újjal simogatni, de a katarzis az elmarad, közel sem annyira interaktív, mint amennyire lehetett volna, zsúfolt emberekkel, akik legtöbben a fényképezéshez állnak sorba. Valahogy hiányzott belőle valami, ami felejthetetlen élménnyé tette volna. Mindenesetre mindig öröm látni az emberiség túlzás nélkül állíthatom legfontosabb projektjét, mert ez a jövő. a NASA és az Roscosmos együttműködve fejleszti az emberiség jelenét, miközben utat talál a világűrbe. Ez mindig valahol felemelő.

 A kiállítás március 15-ig megtekinthető.