Görög volt a falóban

Görög volt a falóban

Top 15 Film 2018

2019. január 07. - K.Nóra

Ebben az évben gondban voltam. Nem volt 15 olyan film a moziban, amit nyugodt szívvel rátehettem volna a listára. Ez ilyen. Egy rakat film volt, amit szerettem, jó jelenetekkel és párbeszédekkel, de egyben valahogy mégsem éreztem őket listásnak. Úgyhogy idén változtattam, nemcsak a magyar mozikban bemutatott filmeket vettem sorba, hanem a Netflix premiereket is és olyan filmeket is, amik vagy csak DVD-n vagy on demand-on jutottak el hozzánk. A filmek nem értékelési sorrendben szerepelnek, csak ömlesztve. 

A film, ami csurig van színészi alakításokkal: Három óriásplakát Ebbing határában

A Harrelson- McDormand- Rockwell hármas, amit kihoz ebből a zseniális a McDonagh forgatókönyvből, azt sokáig fogják tanítani. Meg Rockwell. Főleg Rockwell. Rockwell? Igen Rockwell. Rockwell!!

mv5bntkxnzgwztmtymzhms00ywq1lwiyy2utnmrmmdk2n2fjztbixkeyxkfqcgdeqxvyndg2mjuxnjm_v1_sx1777_cr0_0_1777_732_al.jpg

Az igaz történet, amiben mindenki hazudik: Én, Tonya.

Na már most, ott egy bajusz, egy amerikai álom, egy kreatív narratíva, egy több, mint testőr, egy anya papagájjal a vállán, fordulatos sztori, aminek a végére se tudod meg mi is lett igazából azzal a törött lábbal.

i-tonya-1-.jpg

A film, amiben az angolok csúcsra járatják a humorukat: Sztálin halála

Gyönyörű angol akcentusokkal eljátszott orosz nagyvezérek, eszméletlen vicces, közben valahol szíven is üt, abszurd fekete humor, iszonyat jól szórakozó és szórakoztató színészekkel.

636572339257016718-tdos-d22-4680.jpg

A feszültség filmje: Hang nélkül.

Az első filmes rendező Jonh Krasinski belepasszíroz a székbe kilencvenegy percre. Az év legjobb hangvágása az alap, adrenalin bomba, horrort utálók horror filmje. Felesleges utána gondolkodni viszont, tökéletes élmény a csöndjével, moziban vagy otthon egyaránt.

aqp10499rc.jpg

A mindfuck film: Annihilation

Az első Netflix filmünk. Alex Garland második (de lehet harmadik, rád nézek Dredd) filmje, a forgatókönyvíróból lett rendező nagyon fogja ezt a sci-fi műfajt, gondolkodós, újranézős, remek vizualitással rendelkező film, kötelező.

annihilation-stills-natalie-portman-41397242-1800-1201.jpg

Az év legfélelmetesebb filmje: Az örökség

Mikor a moziban nem nézel oda, amikor aznap éjjel nem alszol. Brutál erős színészi alakításokkal, olyan fullasztóan sötét és depresszív atmoszférával, hogy egy nyelvcsettintés félelmetes lesz, az egyik legbrutálisabb jelenete konkrétan az agyamba égett, most is kiráz a hideg. Ja, és ha lefekszel utána, oda ne nézz, mi van a sarokban!

hereditary-feature.jpg

A film, ami lehetetlennek tűnt: Bosszúállók: Végtelen háború.

Ennyi sztorit így összehozni? Nem gondoltam volna. Nem hibátlan, de mégis valahol nagyon tökéletes. Igen képregény fan vagyok, ez valahol annak az ünnepe, és a blockbuster korszakban még létezik ennyi törődés, ami ezt a filmet létrehozta az mindig különleges. És Chris Evans szakálla. Köszönjük.

avengers-infinity-war-black-widow-falcon-and-captain-america-brightened.jpg

Akcióhősnek akció film: Mission Impossible: Utóhatás

Tom Cruise tényleg az utolsó akcióhős. Esküszöm félek, hogy egyszer ott marad egy forgatás közben. Egyik akciójelenet tetézi a másikat, a mosdós jelenet, a helikopter megmászás, a bajusz! FUN és kész.

letoltes_1.jpg

Egy Tom Hardy szerű főhős elveszti a kontrollt a teste felett, mert beleköltözik egy másik intelligencia: Upgrade

Az Upgrade minden, aminek a Venomnak kellett volna lennie. Logan Marshall-Green nevét tessék megjegyezni, le a kalappal azelőtt, amit művel itt is. Leigh Whannellnek meg gratula, egy év ami az elszomorító Insidious 4-el kezdődik neki (szereplő és írói kredit), de egy Upgradet is kihoz, az valami őrült nagy szint ugrás. A film kis költségvetésű, de nem látszik raja, az akciójelenetek egyediek és remekek, a humor és a dráma tökéletes arányban. Nagy kedvenc lett.

upgrade1.jpg

NASA szerelmeseinek: Az első ember

Az első ember egy filmre forgatott, kézi kamerás életrajzi film egy sztoikus emberről. Ez az ember lépett elsőként a Holdra. Chizelle kezében jó helyen van az kamera, beültet minket űrkilövések közepébe és a Holdra szállásnál is ott vagyunk. Nem dramatizál túl, rájön, hogy az elég dramatikus, hogy az ember a Holdra száll. Emberi tragédiák, menni akarás, akarat, hidegvérűség, soha fel nem adás, a fiúk, akiket fellőttek egy fémdobozban a világűrbe és várták mi lesz. Neil Armstrong és az űrutazás története olyan fantasztikus élmény volt, hogy bocs Hang nélkül, mert át is adom nekik a hangvágás díját, mert nem csak a zene zseniális, de minden csavar, amit úgy érzel, melletted mozog. Ez a film IMAXre van kitalálva, ahogy a Holdra szállás kilenc perce is arra készült. Ez nekem készült.

fm_gosling_1500x580.png

A film, ami egy művészeti galéria: A ház, amit Jack épített

Megosztó botrány film. Hagyjuk már! Ez csak a hírverés. Ennek arról kéne szólnia, hogy Matt Dillon élete alakítását hozza. A film tele van nüansznyi zsenialitásokkal, jó és rossz dialógusokkal, fekete humorral, az első két incidens valami zseniál, de vannak szemforgatósan rossz részek és felnevetősen zseniálisak és minden a kettő között. Ez egy galéria, nehéz véleményt mondani azon kívül, hogy ahogy érik a film, annál jobban kedvelem, mindez úgy hogy van egy tíz perc benne, ami vállalhatatlan szerintem. Nem a véresség miatt. De kell a filmhez gyomor. Aztán az utolsó 15 perc és a stáblista zene na meg állótaps. Sokan utálják, én pont nem. Nem tudok mást mondani róla. Kérem kapcsolja ki.

the-house-that-jack-built-2-1300x680.jpg

A film, ami igazából minden hype-ot igazol: Pókember- Irány a pókuniverzum

Hát ez meg mi csoda volt! Nagyon meglepett, a dráma és a humor olyan arányban, amit az élőszeplős képregényfilmek is kevesen tudnak. Nick Cage, mint Noir Spiderman? Spiderbells? A legjobb stáblista utáni jelenet evör? Igen. A legendák mind igazak.

spider-verse-costumes.jpg

A film, ami nem az én műfajom mégis szerettem: Csillag születik.

Shallow. I always remember us this way. Remek zenék, erős kémia a két főszereplő között, olyan koncertjelenetek és hangszerelések ebben, amik az évben talán a legjobbak, Bradley Cooper elindult a rendezők rögös útján, egész szép osztályzattal, Lady Gaga meg úgy ahogy van csodás.

astarisborn-lead2.jpg

Modern Western újra lecsap: A rodeós

Na ha valami, ami valós, ami igazi, ez az. Gyönyörű kamera munka, Chloé Zhao rendezőnő megtalálta ezt a fiút és a családját, akik majdnem magukat játsszák a film alatt. Egy őszinte, valóságos, modern cowboy sztori gyönyörű és fájdalmas történet, igazi könnyekkel. 

the-rider-review.jpg

Az év végi becsúszók: ROMA/Blindspotting

Két olyan film, aminek tökéletesen ellentéteseknek kéne lenniük egymással, de ha jobban megnézem nem azok. Egy tőlem távol eső kultúrát és közeget mutatnak be az aljáról, de belülről. Mindkettő szerzői és nagyon személyes film. Alfonso Cuarón magának csinálta ezt a mozit, szerencsére iszonyat jó ízlése van és mi is abszolút élvezhetjük, a Blindspottingot a két főszereplő írta. Mindkettő egy személyes élmény. Cuarón a kamerát választja a narratíva fő elemének, és a kameramozgásokat, a Blindpottingosok a zenét és a dialóguskat. Mindkét oldalon erős színészi alakítások. Nem tudok választani.

7ee08f99230baed14d943e5468a7f1ff05c62363.jpgblindspotting-oakland-movie.jpg

Az év meglepetése : Keresés : Mégis csak van jövő a desktop filmekben! Juhuhu!

Az év csalódásai: Jurassic World 2, Mute, The Cloverfiled Paradox, Az apáca, A Predátor, Venom, X- A rendszerből törölve

Újra láthattuk a moziban: Kutyaszorítóban, Cinema Paradiso. Macskafogó, Egri Csillagok, Haloween, Texasi láncfűrészes

Legjobb alakítások

Férfi: Michael Shannon- Víz érintése, Sam Rockwell – Három óriásplakát, Matt Dillon- A ház, amint Jack épített, Jeff Bridges- Húzós éjszaka az El royale-ban, Logan Marshall-Green - Upgrade, Rami Malek- Bohém Rapszódia, Brady Jardneau – A rodeós

Nő: Emily Blunt – Hang nélkül, Natalie Portman – Annihilation, Francis McDormand – Három óriásplakát, Claire Foy- Az első ember. Toni Collette – Örökség, Lesley Manville - Fantomszál, Tilda Swinton- Susperia (mind három szerep)

Legjobb Jelenetek:

Kapitány kilép a sötétből a témazenéjével, Thor megérkezik Wakandába, Natalie Portman furcsa kettőse az Annihilation végén, Hang nélkül szülés jelenet. Minden jelenet, amiben Tonyáék testőre szerepel, Jessica Chastain összes ruhája a Molly-ban, Willam Defoe elküld egy pedofilt Floridai álomban. Sam Rockwell karaktere a kórházban az Óriásplakátokból. A Daniel Day-Lewis reggelijei a Fantomszálban. Szólíts a neveden apa megmagyarázza az életet. Vörös Véreb, Joel Edgerton egy sarokra lakott tőlem. Sztálin halála, Zsukov megérkezik, Ready Player One-osok Ragyogás kalandja, Az örökségben Wolfe ül az ágy szélén, ahogy a kamera hátrál, a háttérben meg történnek dolgok. A Soldado és Brolin beszélgetnek. Kurt Russell börtön bluest énekel Télapóként, A hangya és darázsban Luis elmagyarázza. Mission Impossible-ben a férfiak a mosdóba mennek, Tom Hardy és Venom liftes beszélgetése, Logan Marshall–Green először veszti el a kontrollt az Upgradelt teste felett. Ethan Hawke kórházba kerül a Meztelen Julietben. Neil Armstrong leteszi a Holdkompot. Michael Meyers egy snittes öldöklése Carpenter zenéjével. Live Aid koncert a Queennel. A Shallow megszólal a színpadon a Csillag születikben. Jack a házépítés után bekukkant Dante poklába. Simon szeretettel elmondja a szüleinek, hogy meleg. Sussie és Olga kettős tánc/kínzás jelenete a Susperia tánctermeiben. A Fekete Párduc egysnittes casino jelenete, A történetben Laura Dern rájön ,hány éves is volt a történtek idején, az Eight Grade-ben Kayla a kocsi hátsó ülésén játszik „felelsz vagy mersz”-et, Ron végső telefonbeszélgetés a Klu Klux klán nagyvezérrel a Csuklyásokban. Buster Scruggs belép egy helyiségbe. Az Outlaw King vágás nélküli kezdő jelenete, Polgár Csaba szimmetrikus arca Az Úr hangjában, A Pókuniverzum stáblista utáni jelenete. Nick Cage láncfűrész párbajt vív a Mandyben. Komolyan. Brady betör egy lovat igazából a Rodeósban. John Cho visszafordítja a rendőr kocsikat a Keresésben. Miles, amikor elad valamit a Blindpottingban, illetve a nagy összeszólalkozása Colinnal. Roma, gyerekekkel a tengerparton. Az igazi felvételek a fogócskázó férfiakról a Tag-ben. Hogy az Apácában a "Burke atya" név bőrgatyának hangzott a szinkronban. Na jó és amin ez egész stáblistát végig röhögtem Venom- Woody Harrelson vörös parókában úgy néz ki, mint Ronald McDonald közben bemutatkozik Carnage-ként. Örök emlék.


Zene: Halloween, First man, Csillag születik, Szólíts a neveden, Susperia, Mandy

Minisorozatok, amik kötelezőek: Waco, Éles tárgyak, The haunting of Hill house, Szökés a Dannemorából

Top 15 film 2017

Kééész a lista. Megint a magyarországi mozikban bemutatott filmeket veszem sorra, nem kedvelési, hanem a bemutatási sorrendben az idei 15 legjobb mozi élményem. Nagyon szubjektív, előre szólok. Lássuk


1. Lego Batman – Az animációs

A franc gondolta, hogy ez a film kibírja az év végig a listán. De simán. Már az első percben hangosan fetrengett a röhögéstől az egész mozi. Nemcsak egy jó vígjátékról és animációs filmről van szó, de a Lego Batman kb. a DC legjobbja volt az utóbbi évekből, itt a Joker is rendben volt. A Batman képregényeknek és minden élő szereplős adaptációnak emléket állítva, olyan jó kis filmet kanyarítottak, hogy kihagyhatatlan. … Mártás Király iz dö beszt!

ap_17027083007448.jpg

2. A régi város – A dráma

Erről írtam már kisregényt, nem csak az év, az évtized egyik legerősebb filmjének tartom.

manchester.jpg

3. Vademberek hajszája – A kalandfilm

Imádom Taika Waititi humorát. És hogy még egészen pazar rendező is mellé, az külön öröm. A film 2016-os, de itthon ’17-ben került vászonra. A filmet nekem a szíve vitte el. Ricky Baker olyan karakter lett, akit nem hiszem, hogy valaha elfelejtek és Sam Neil évek óta először mutatta, hogy érdekli még a színjátszás, nagyon kedves film, abszolút elkap érzelmileg. Imádom.

hunt-for-the-wilderpeople.jpg

4. Majmok Bolygója – Háború – Az akció

Nincs még egy ilyen franchise, amit nem egy nagynevű színész vitt végig a hátán, hanem zseniálisan életszerű animáció és Andy Serkis élete munkája. Gyönyörűen körbe ér az egész történet az 68-assal, és nemcsak erős a lezárás, de okos és jó üzenete is van.

war-for-the-planet-of-the-apes-ceasar-and-woody-gun-to-the-head.jpg

5. Dunkirk – A háborús

Nolan számomra most tért vissza az Eredet óta. Ez a film olyan tökéletesen egyben van, feszes, eszméletlen jó a tempója, noname színészekre építve a fő sztori, közben Tom Hardy szemmel lejátszik mindenkit a vászonról. Zimmer zenéje pedig sose élt még ennyire együtt a filmmel, a zene is főszereplő. IMAX 2D-ben elképesztő élmény volt. Erre találták ki a mozit.

maxresdefault_1_3.jpg

6. Wind River – A krimi

Szívfájdalmam, hogy mennyire nem kapott figyelmet ez a film, miközben a témája rettentően fontos. Gyönyörű fényképezés és Warren Ellis- Nick Cave zenéjével Taylor Sheridan 2. rendezés egészen lenyűgöző. Az eddig forgatókönyvíróként villogó egykori színész valami veszett jól ért ehhez. Minden egyben van. És ebben az évben egyértelműen ennek a filmek van a legerősebb szövegkönyve, olyan dialógusokkal tele, hogy szinte haragszom rá, hogy hogy lehet egyszerűen ilyen mély dolgokat írni. Mindezt Jeremy Renner és Elisabeth Olsen top alakítással tolják meg.

wind-river-2.jpg

7. AZ – A horror

Nagyon izgultam érte, minden elvárásomat túlszárnyalta. Így kell adaptálni Steven Kinget (rád nézek Setét torony). Muschietti megfogta a totális lényegét a könyvnek és remek filmet hozott ki belőle. Az is igaz, én imádom ezt a zsanrát és a könyvet is, de az AZ jóval több lett ennél, mint egy jó horror. Egy jó, mindenkinek fogyasztható horrort csinált, hangulatra és gyerekszereplőkre építve. És hát Richiet, a kedvenc karakteremet, olyan jól rakták fel a vászonra, hogy jár az álló taps.

the_losers_club.png

8. Szárnyas Fejvadász 2049 – A sci-fi

Azt mondom mindig, hogy ”olyan filmeket nem csinálnak már, mint régen.”, de most nem úgy mentem haza. De. Csinálnak. Denis Villeneuve már rég nem a jövő nagy rendezője, ő már a máé. A Szárnyas Fejvadász 2049 vizuálisan, színészileg, történetileg, modnaivalóilag, rendezésileg, hosszilag, karakterfejlődésileg, mestermunka. És a zene! Tökéletes.

blade-runner-2048-3.jpg

9. Dzsungel – Az életrajzi

Nem is gondoltam, hogy ez a film egyáltalán versenyző lehet. De simán befér. Radcliffe-et már amúgy is nagyon jó színésznek tartom, de itt, amin végig vitte a nézőt... azt hiszem, mindenki lengetheti a kalapját. És nem csak egy elveszniadzsungelben-sztori, sokkal több van benne, és a végén pontosan eléri azt a magasságot, amit az ilyen filmektől vársz. Mellesleg igaz sztori. Wow.

jungle_5.jpg

10. Thor Ragnarok – A képregényfilm

Meg kellett versenyeztetem a képregényfilmeket, és bár szerettem nagyon a Galaxis őrzői 2-őt (70-es évek zene és Kurt Russell erős kombó) és a Logant is, de Thor 3 nyerte az évet. Már, csak ha belegondolok, hogy a nagy harc jelenetben a végén, mikor megszólalt az Immigrant song és végig fut ez ember hátán a libabőr, na, az egy elég tökéletes mozis pillanat. Waititi színészvezetése és festői képei még csak tetézik az élményt.

thorragnarok-valkyrie-falling.jpg

11. Rögtönzött szerelem – A romantikus

Annyi sok jót hallottam róla, hogy már meg kellett nézni, pedig nem a műfajom, de ezt a filmet nem lehet nem szeretni. Remek kis szívmelengető igaz történet, életszerű karakterekkel, két órában. Ilyen romantikus film bármikor jöhet.

hero_big-sick-2017.jpg

12. ...mother! – A művész

Hirtelen olyan érzésem volt a moziban, mintha megint az egyetemen ülnék az egyik esztétika órán és Greenaway művészfilmet néznék. Ilyen film kommersz moziban valami iszonyat ritka. Az egész egy allegóriára épül, és mikor filmközben helyére kattant a kép, az egy őrült nagy „aha élmény” volt. Az egy másik dolog, hogy Bardem és Lawrence remek (akit amúgy nem is szeretek), és Aronofsyk bezárt kamera szögei nemcsak az anya karakternek fullasztó. Igazi beszélgetést generáló, megfejtésre váró film.

tmp_raj4mb_4bd04d97332ad885_mother-ff-114l-2ra.jpg

13. Star Wars – Az utolsó Jedik - Az űropera

Megosztó film lett a véleményekből ítélve, én a pozitív táborban vagyok. Hogy is hagyhatnám ki Mark Hamill élete alakítását a sorból? Hibái ellenére is szerethető, látványos, gyönyörűen fényképezett, abszolút váratlan fordulatokat vett rész volt. Plusz a full rajongó premier előtti vetítésnek szuper hangulata van. Itt a helye.

mv5botcwndm3mjk2ml5bml5banbnxkftztgwmze1njy4mzi_v1_sx1777_cr0_0_1777_744_al.jpg

14. Loving Vincent – Az európai

Lengyel-angol koprodukció a holland festő Franciaországban töltött napjairól. A film minden képkockája festmény, 65000 darab méghozzá. Gyönyörű és egészen különleges. Egy szerelmes levél Van Goghnak és a festményeinek. Van Gogh képei találkoznak benne, a képek szereplői egymással beszélgetnek, gyönyörű. A zenét Clint Mansell jegyzi, tökéletes aláfestése ennek a furcsa van gogh-i világnak. Elképesztő képgyűjtemény Vincent utolsó napjait lefestve. GYÖNYÖRŰ.

lovingvincent.jpg

15. A legnagyobb showman – A musical

Hát ez honnan jött? Úgy ültem elé, hogy nem is volt kedvem hozzá. Aztán elkezdődik és 10 másodperc múlva eszembe jutott, hogy hé, én imádom a musicalaket! Nem is kicsit és ez minden ízében a klasszikus musical. Gyönyörű díszletek, remek koreográfia, rengeteg szív. Jackman tökéletes. Giccses a film? Néhol igen. Baj ez? Nem. Igazi feelgood filmecske, amin olyan jó bekönnyezni a moziban. És a zene! Elképesztő, hogy minden dal talál, egy hallgatás után bele tudsz mindbe szeretni. Sosem gondoltam szükségem van egy Hugh Jackman- Zac Efron duettre az életemben. De. De van.
Musical rajongók előnyben!

104918098-the-greatest-showman-df-25877_r_rgb_1910x1000.jpg

+1 Netflix – Gerald’s game – A kamaradráma

Oké, ez így kivétel, mert nem mutatták be a magyar mozikban, de ha azt nézem a Netflix világpremier magyart is jelent... kis erőlködéssel, de ide tartozik. A lényeg, hogy a Netflixes filmek dőltek idén, hullámzó minőséggel,és idén ez a film egyértelműen a legjobbjuk. King adaptáció, egy helyszín, kevés szereplő, két zseniális alakítás, bitang erős sztori, vizuálisan is szorongató, agyadba örökre bevésődő képekkel, „hátadon feláll a szőr” érzéssel. Mike Flanagan nagyon érti a műfajt.

tmp_jrcqn7_577437e54d71bd63_geraldsgame_unit_01890_r.jpg


Újra láthattuk a moziban: 5 Spencer és Hill film, Amadeus, Modern Idők, Vuk, Édes élet, Terminator 2, Moszkva tér. A dolog.

Személyes kedvenc férfi alakítások: Casey Affleck – A régi város, Ryan Gosling – Szárnyad fejvadász, Finn Wolfhard – Az, Tom Hardy - Dunkirk, Jeremy Renner- Wind River, Andy Serkis – Majmok bolygója, Mark Hamill – Az utolsó jedik

Ugyanez nőben: Elizabeth Olsen - Wind River, Nicole Kidman - Oroszlán, Jennifer Lawrence- ...mother! Michelle Williams – A régi város, Tarjai P. Henson és Olivia Spencer - A számolás joga, Carla Gugino – Gerald’s Game

Legjobb jelenetek:

Thor megérkezik a csatába, Led Zeppelinnel kísérve. Luke kisétál, hogy szembenézzen Az Első Renddel. Lee elmondja, hogy mi történt azon az éjszakán a Régi városban. Pennywise kimászik a hűtőből. Cory és Jane a kórházi ágynál megbeszélik a tanulságot a Wind Riverben. Star-Lordnál megszólal a Chain című dal a végső csatában. Wonder Woman kisétál a senki földjére. John Wick előveszi a ceruzát. A lassított professzormentés a Loganből. Az Élet vágás nélküli kezdő jelenete, majd az utolsó 5 perce. A Valerian megindító nyitánya. Baby (Driver) első menekülése. Ferrier leteszi a gépet a Dunkirkben. Whiskey rendet rak az erdőben Kingsmenéknél. Coco és az Emlékezz rám. K furcsa szexélménye a Szárnyas fejvadászban. Visszapillantás a hajóból a Dzsungelben. Vincent van Gogh megmossa az arcát. A Tűnj el-ben leülnek teázni. Jessie kiszabadulása Gerald játékából. Az Oroszlán hazatalál. Az Őrnagy nekimegy a tanknak Ghost in the Shellben. Peter Parker a külvárosban találja magát. Charlez Theron Atomszőkén zúzza az ellent egy rezsóval. Kincaid szerelembe esik a Sokkal több, mint testőrben. Katharine Johnson visszatér elázva és kifakad A számolás jogában. Martin rövidre fogva elhadarja, hogy mi a terve Stevevel és családjával a Szent szarvasban. Hugh Jackman megnyitja A legnagyobb Showmant.

Legjobb látvány: Szárnyas fejvadász 2049, Star Wars – Az utolsó jedik , Majmok bolygója - Háború, Dunkirk, Élet.

Legjobb zene: Dunkirk, Szárnyas fejvadász 2049, Wind River, A galaxis Őrzői 2, Baby Driver, Loving Vincent, Alien: Covanent. A legnagyobb showman.

 

Néhány szó a Manchester By The Sea-ről

avagy hogyan menti meg A régi város a filmiparba vetett hitemet

Oscar szezon, daráljuk a filmeket. Ugye kilométerről látszik, ha valami a díjra készült, a téli időszak erről szól. Kész, megnézed, vége van, soha többet nem foglalkozol vele, minden évben van egy rakat ilyen film. Pl. Dallas Buyers Club. 12 év rabszolgaság. Jackie. Igen, a színész megérdemelte, nagyot alakít. Pont és kalap. Aztán vannak azok a filmek, amiket szerettünk, korbábban jöttek ki és becsúsznak az Oscarra, még ha nem is nyernek. Eredet, Django, Arrivial, csak most így hirtelen. És vannak azok a filmek, amik csak most jutnak el hozzánk és úgy tűnik, hogy a díjszezonra készültek, de kiderül, hogy van mögöttük más is. Na ez a ritkább sajnos.

Bevallom, az idei szezont erősebbnek érzem, mint a tavalyit. A legjobbak közül a kedvencek: A számolás joga, Hacksaw Ridge, Hell or High Water és az Érkezés, hacsak a kilenc fő filmet nézem, ha azon túl is, akkor a Captain Fantastic, a Land of mine és az Éjszakai Ragadozók jött be még úgy istenigazán. Ami kevés, nem? Mondjuk úgy 20-25 jelölt filmből (ha csak a nagyjáték filmes és a fő kategóriákat nézem). Nincs különösebb bajom egyikkel se, mármint értem, miért kapott Ruth Negga jelölést, vagy Portman, csak egyszerűen nem érzem. Nincs meg az érzelmi kapocs ezekkel a filmekkel, történetekkel, alakításokkal, csak kívülről nézem. A Holdfény úgy elment mellettem, mint a vonat, sajnos semmivel nem tudott megfogni, de még a La La land sem, a zenét kivéve. Nem negatív élmény, de sose fogom elővenni újra. Látom benne, mi fog meg mindenkit, annyi, hogy nálam nem működött. Szerintem van egy pár ilyen nagy film, ami egyszerűen csak elmegy a fejünk mellett, de hogy pont a két legnagyobb esélyes? Pont az a két film, amit nemcsak a kritikusok, hanem a nézőközönség is magasztal, azok nem csapódnak le? Túltöltöttem a filmeket? Nem tudok belemerülni?

casey-affleck-in-manchester-by-the-sea-trailer.jpg

… és akkor belépett a Manchester by the sea.

Elemi. Zseniális. Elképesztő. Sokkoló. Imádtam. Olyan felépítése van, hogy a többi film jegyzetelhet. 137 perce után is még elnéztem volna órákig. Nem, nem túlzok, ez egy olyan film, amiből bárcsak még többet láttam volna, szemben pl. a Jackie 100 percével és Natalie Portman tökéletes átalakításával halálra untatott. Ez a film valami nagyon különleges dolog lett, persze mindenki tudja, hogy jók benne a színészek, naná, és a trailer alapján olyan Oscar szezon szaga van, hogy idáig érzik Los Angelesből. De nem esett bele a „tipikus ilyen film” vermébe, szerencsére. Mert baromira nem ez a beképzelt, lekezelő film, ami a „na figyelj, itt a dráma, érezd át, megtanítalak lassú filmet nézni te kis szaros,” stílusban megy. Ezer éve nem láttam olyan filmet, ami ennyire közel állt volna a valósághoz, a realitáshoz. Nem arról van szó, hogy igaz-e a története vagy sem, hanem, hogy a hétköznapi emberek így beszélnek és így viselkednek. A dialógusok nem erőltettek, a jelenetekben nem magyaráznak el mindent, és a színészi játék… Casey Affleck ezzel végleg egy színészisten lett. Véééégre. Nem mintha nem tudtuk volna, hogy jó a srác a Gone Baby Gone és a Jesse James után, de ilyet én már nagyon rég nem láttam. Ha van a szívszorítónak igazi szinonímiája az minden giccs nélkül Casey Affleck ebben a filmben. Annyira igazi színjátszást hoz, és nem akar nagyon alakítani, nulla görcsösség, csak zsigeri színjátszás. Annyira erős az aurája, hogy lehetetlen levenni róla a tekintetet, mindezt totál erőlködés nélkül hozza. Nincs nagy monológ, nincs nagy drámai jelenet, az alakítása a tekintetekből, a csöndjeiből áll össze, egyszerűen borzongatóan zseniális. Ide jöhet copy pastettel az összes szuperlatívusz. Nemcsak hogy haza kell küldeni mindenkit az Oscar gálán, de ha csak az elmúlt évek győzteseire gondolok, DiCaprio, McConaughey, Radmayne, Dujardin… mindet le lehet küldeni tejért a boltba. Casey Affleck nemcsak ezt az évet nyerte meg a szememben, de úgy az évtizedet is. Ben… Ben! Kérlek rendezd már még ezt a fiút magad helyett. Plííííz.

manchester_by_the_sea_2016_720p_web-dl_mkv_003731000.jpg

A történet egy kis városban játszódik, az előzetesből is kiderül, hogy Lee-nek haza kell jönnie a bátyja temetését intézni, és az unokaöccsével lennie a temetésig, legalábbis ez a terv. Közben flashbackek formájában megismerjük a testvérét (Kyle Chandler rövid, ám igen velős alakításában), plusz megtudjuk, mi rejlik Lee élet nélküli tekintete mögött. Az az érdekes a film felépítésében, hogy lassan derül ki minden, még Lee maga a film nagy részében nem változik, ugyanabban a megragadt pozícióban létezik, az első perctől ott van minden mozdulatában a később kiderülő esemény. Csak akkor még nem értjük, hogy ezzel meg mi van…? Ahogy kiderül minden, úgy egyre terheltebbé válik minden pillanat, amit a vásznon tölt, és egyszerre csak elérünk egy olyan pontra, hogy mikor Lee szimplán csak jelen van is elszorul az ember szíve. Az hogy erős karakterdráma, az nem kifejezés! Miközben gyönyörűen használja a humort nemcsak nézők hangulatának enyhítésére, hanem a szereplők egymás közötti feszültségeket is így adják ki. Annyira része volt a filmnek, mint a humor része az életnek. Egy erősebb drámai beszélgetésben is el tudtunk mosolyodni, vagy felnevetni a poénon, mert magunkra ismertünk. Igen, én is így kezelem, ha baj van.

A film nem rágja a szádba, hogy mikor van flashback magadtól kell rájönnöd, mint sok másra is. Értelmesen kezelnek, nem mutat meg mindent. Nem halljuk Lee hogyan mondja el Patricknak az apja halálát, nem idézik vissza azt a beszélgetést, amire Randy utal kettejük között, mert így is sejtjük miről volt szó, nincs magyarázkodás, nincs szükség rá, mint ahogy arra sem, hogy lássuk mi van a képkeretekben. Mindenki tudja. Szeretem, ha felnőttként kezel egy film.

manchester2.jpg

Viszont tény, hogy olyan mennyiségű tragédiát zúdít rád (teszem hozzá valahol várható tragédiát), hogy belefájdul az ember szíve. Ritkaság. Affleck mellett Michelle Williams is tökéletes, keveset szerepel, de amikor igen, akkor szinte őrület mennyire erős. A közös jelenetükről nem is beszélve…. Lucas Hedges Patrick szerepébe szintén kiemelkedően ügyes. Sírós film? Igen? Hatásvadász? Nem. Még az Oroszlán sikeresen belesétált néhányszor ebbe a csapdába, még a Hacksaw Ridgen ott az emlegetett hollywoodiság (amit én pozitívnak veszek), itt minden le van csupaszítva, lehánt minden filmes művességet és annyira közeli, emberi lesz, hogy néha egészen félelmetes.

Meg kell jegyeznem, hogy ez egy eredeti ötlet alapján írt dráma a rendezőtől. Nem folytatás, remake, reboot, előzmény, könyv adaptáció, dráma adaptáció, nem igaz történet. Nem, ez egy szimpla dráma. Egyre kevesebb az ilyen. A szó legszorosabb és legjobb értelmében „csak egy film”. (Ilyen téren a Hell or High Water a társa az idén, azzal a különbséggel, hogy a Manchester by the Sea, az a fentebb említett dolgok miatt szerintem jobb lett) Ez nem díjra készült film. Ez bármikor kijön, akkor is belenyom a moziszékbe és levág rendesen a padlóra. Rég volt, hogy valami ennyire letaglózó és mégis közeli összejöjjön egy közönséges drámából. Mert nincs meg az a faktor, hogy sci-fi, vagy háborús film, egzotikus országban játszódik, a nagy vászon tényezők legtöbbje első ránézésre hiányzik, pedig mind ott van. Színészek és jó történet. Nekem az ilyen filmek a filmjeim.

1122_manchester-hedges.jpg

Mert mindig lesznek filmek, amik elmennek a fejem mellett (Visszatérő!!), és mindig lesznek alul- és túlértékelt egyszer nézhető alkotások a gálákon, de amíg nem felejtenek el közben igazi filmet is csinálni, önmagukért és a színészekre építve jó drámákat írni, nincs nagy gond a díj szezonban sem. Szóval sok sikert mindenkinek vasárnapra, izgatottan várom az Oscart, igazából két kategória van, amiért életemet és véremet adnám: a férfi fő- és mellékszereplő. Affleck és Shannon, itt az idő!

PS.: Most csekkoltam, Kenneth Lonergan rendezőt, és övé volt a Számíthatsz rám, az egyik legalulértékeltebb film, ami létezik, Ruffalo hatalmas alakításával. Köszönöm most már mindent értek. Abszolút testvérfilmek, főleg a realisztikus dialógusok terén. Szóval, ha ez tetszett, azt mindenképpen ajánlom.

manchester-by-the-sea_group-699.jpg

Top 15 film 2016

Szokásosan a magyar bemutató dátuma szerint raktam sorba az idei év legjobbjait. Egyik sem hibátlan film (valószínűleg csak egy:)) de nem baj, a jó filmeknek is vannak hibáik. 2016-ban ezeknél éreztem meg a mozi és a filmkészítés varázsát. Természetesen (és sajnos) nem láttam mindent, szóval csak a saját tapasztalataimból építkezhetek. Lássuk!

Creed - Apollo fia

Bizonyította, hogy Rocky még mindig tud releváns üzenetet hordozni. Erős film, tele azzal az érzéssel, minden pillanatát imádtam. Érzelmes, Stalonne alakítása remek, zene a helyén. Újranézési faktor az egekben.

36190303creed1280-1448066779198.jpg

Deadpool

Van olyan éves lista, amin ez a film nincs rajta? Hát persze, hogy nincs. Okkal. Ez a film zseniális. Lobbi és kemény munka eredménye, és ezzel együtt laza, tényleg vicces, úgy értem... már a főcímet halálra röhögi az ember. Mi ez kérem? Megmondom mi, maximális erőbedobás. 

deadpool2.jpg

A nagy dobás

Mondjuk úgy, hogy a legjobb Oscar film. Okosan elmondott bonyolult történet, de úgy hogy mindenki átlássa. Azt meg hagyjuk, hogy Steve Carell és Christian Bale mennyire brutál jó benne. Jó koncepcióra felhúzott, kesernyés humorú, de hitetlenségedben sokszor felröhögős erős film.

big-short-photo.jpg

Zootropolis

Ez nyerte meg az idei animáció versenyt (Kubo sajnálom... még nem láttalak) Viaina előtt lép fel a dobogóra, a háttérben húzódó üzenete miatt. Mert persze az animáció gyönyörű mindkettőben és a zene viszi a Vianiat, de Zootropolis, úgy beszélt minden korosztályhoz, amit szeretek látni egy animációban.

zootropolis-04.jpeg

Cloverfield lane 10

Borzasztóan fáradt voltam, mikor beültem megnézni, biztos voltam benne, hogy elalszom, erre meg kiderült, hogy beültem egy adrenalin hullámvasútra. Folyamatosan felvitte a feszültség szintet, majd megnyugtatott, hogy minden rendben, újra és újra. Ráadásul kamaradrámában. Nem aludtam el, sőt az egyik legszórakoztatóbb volt idén.

rehost_2f2016_2f9_2f13_2f923960dd-7fd9-4ac0-813e-ed36f7776d12.png Rendes fickók

Imádom a noir- krimiket és manapság már nem csinálnak ilyen filmeket, vagy nem sokat. Szóval semmiképpen nem maradhat le a listáról. Nem is poénok az erősek ebben a filmben, hanem a pillanatok, és öcsém rengeteg "pillanat" van benne. Szórakoztató, nagydumás film, Shane Black második legjobbja.

the-nice-guys1.jpg

Amerika Kapitány: Polgárháború

Kérdés nélkül becsúszik a képregényfilmek második helyére idén, pedig volt mezőny és volt ambíció. Ez a filmet olyan ésszel és odafigyeléssel csinálták, amit lehet megirigyelni, ha képregényes karakterépítésről beszélünk. Az akciójelenetekről nem is szólva, az a reptéri csata... wow. A Kapitány továbbra is nagy kedvenc.

captain-america-civil-war-trailer-screengrab-4.jpg

Démonok között 2

Ha a horrorokat nézem, ez mindenképpen nyeri ez évet, nem olcsó ijesztgetés, végig erős a feszültség és ami nekem kiemeli az átlagból, az a Warren házaspár kapcsolata.

con2-fp-010.jpg

Sing Street

Ha ki kellene emelnem egy filmet az évből, ez lenne az. Teljesen váratlanul ért mennyire jó volt a film, ahol csúnya ír fiúk, jó britt zenét csinálnak a 80-as években. Na ez a feelgood.

maxresdefault_6.jpg

Palackposta

Nem hiszem, hogy ki tudnám hagyni az idei dán krimit, imádom ezt a sorozatot, a színészeket, a gyomros sztorikat. Méééééég.

palackposta_02.jpg

Mélytengeri pokol

Valószínű a legjobb dolog, ami Mark Wahlberggel történt az utóbbi években, az Peter Berg és "igaz történet" sorozata volt. A Túlélő is jó film, a Deepwater Horizon meg még azt is veri. Minden van, ami kell: jó karakterek, magyarázás, feszültség, brutál látvány, Kurt Russell, karfaszorítós dráma, tragédia. Elképesztő mit hoz néha a valóság

001.jpg

Érkezés

Az év Sci-fije. Olyan fejbekolíntósan okos. Nemcsak mint sci-fi más, de mint film is kihívja a nézőt, és megkérdőjelezi a filmkészítés ismert narratívájába vetett hitünket. Amy Adams legjobb alakítása, a zene és a rendezés mind zseniális. Mindenképpen az utókornak készült, kult klasszikus lesz. 

arrival-movie-4-e1471529984165.png

Éjszakai Ragadozók

Tom Ford lejött megint a toronyból filmet rendezni, és huh de jól tette. Nagy grandiózus zenéjével, az 50-60 évek drámáit idézi, és elhozta nekünk az év két legjobb férfi alakítását. Michael Shannon és Jake Gyllenhaal még sosem volt ennyire jó, pedig.... na, hát ha valakik ők mindig jók szoktak lenni, de amit itt művelnek.....hajamat leteszem annyira erős. Maga a film meg még erősebb lesz, amint kijössz a moziból és összeilleszted az apró részleteket. Tökéletes.

integgrogation.jpg

Zsivány egyes

Az idei Star Wars sem okozott csalódást. A legnagyobb erényének azt mondanám, hogy a 77-es első most már negyedik részt képes erősebbé, még rétegeltebbé tenni, ami baromi nagy szó, egy olyan tökéletes filmnél, mint az Új remény. A Zsivány egyes ott talált be nálam ahol kellett, meg volt a fanservice, meg volt a csata, az utolsó 40 perc az valami csúcs és az a Vader jelenet.... nem magyarázkodom, itt a helye. Így tovább!

rogue-one-a-star-wars-story-felicity-jones-diego-luna.jpg

Fegyvertelen katona

Erről mindent elmondtam, amit akartam, nem is kérdés, hogy becsúszik a legjobbak közé igazi velős moziélmény, ilyenekért ülünk a nagyvászon elé.

hacksaw-ridge.jpg

Megemlítések:

Filmek, amiket újra láthattunk a moziban, többet a klasszikus szinkronnal: Gyalog Galopp, Ben Hur, Terminator, Ponyvaregény, Cassablanca, Bűnvadászok, ...és megint dühbe jövünk

Filmek, amik nem lettek bemutatva Magyarországon, és nem is lesznek, de nagyon ajánlom őket: Hell or High Water, Captain Fantastic, Hunt for the Wilderpeople, 13 hours, Swiss Army Man, Popstar, The Invitation

Magyar vonatkozásban az évet nekem
 Ernelláék Farkaséknál nyerte.

Néhány szó a Hacksaw Ridge-ről

Random gondolatok, ahogy jön

Nagyon friss a dolog, kb. félórája jöttem ki, de mindenképpen beszélnék róla. Ami eszembe jut az elmúlt évekből II. Világháborús film: a lovas, a tankos, a skalpolós, és a fogolytáboros. Más: a Bin Ladenes, a túlélős, a követséges, a bombás. És most itt a Hacksaw Ridge. A súlyos.

Mi ez? Egy klasszik igaz történet, egy hős katonáról. Egyszerű történet a vidéki fiúról, aki elmegy a háborúba. Ne tessék tévedni, ez a film ennyi, ha be akarom sűríteni. Család, bátorság, hősiesség, elhivatottság, néhol idealizmus és sok háború. Szívvel. Igazi szívvel. Hollywood-i? Igen. Nagyon is. És ez rossz? NEM! Én a hollywoodi jellemzőt nem negatív értelemben használnám, inkább nem is tudom... nincs erre jó szó. Nem a pátoszosság, inkább ez a nosztalgikus romantika jut eszembe. Hollywoodi-e a Forrest Gump? Igen, Ryan közlegény? Hú, naná! Az Apollo 13? A Sólyom végveszélyben? Igen és igen. A Hacksaw Ridge ebben a vonulatban helyezkedik el. Olyan, mintha egy film lenne Hollywood hőskorából, sőt még inkább a kilencvenes évekből. Messziről indít, épít és agyon üt. Vannak benne klisék? Vannak. De mivel a klisék lényegében az élet szabályai, és igaz történetről van szó, inkább nézem ezeket a kliséket, mintha valamit bele akartak volna csavarni az írók. Pl.: két szereplő az elején nem bírja egymást, de a végére barátok lesznek. Azért ebből is van pince meg plafon. Gyors példa, az új Függetlenség napja… na ott ez a barát vonal és itt ugyanez nincsenek kanyarban sem. A dialógusok és a sokszor néma színészi játék lenyűgöző a Hacksaw Ridge-ben. Ha már van egy klisé, legalább hitelesen dolgoznak vele. És akkor nem bánom. Meg azt sem, hogy a japánokat nem karakterizálták (pl. mint a németeket se a Ryanbe) Ez nem az a film.

hacksaw-ridge1-photo-credit-mark-rogers_1.jpgAzt mondtam súlyos. Bitang nehéz. Kevés olyan film van, mikor teltháznál a közönség nem rohan ki, és most nagy része maga elé bámulva dolgozta fel a látottakat, sőt. Idegenekkel beszéltem, összenéztünk, „it’s heavy, isn’t?” Néztek rám arrébb kettővel, egymás döbbent arcát látva.

A húsdaráló. A háború. Nem tudnám mihez hasonlítani. Ryan nyitójelenete egészen más érzéssel hagy ott, mint a Ridge első háborús jelenete, de hatásban talán túlszárnyalja. Ugyanakkor találkozunk a háború horrorjával, mint a főszereplőnk. Nem véletlen használtam a horror szót. Esetenként félelmetes, amit látunk, megijeszt a szó legszorosabb értelmében, megrettent. Sose láttam még így háborús jeleneteket prezentálni. Egyszerűn fojtogató, intenzív, őrület, és nem a csonkítás, a vér vagy az emberdarabok miatt, mert az is megvan, bőven, de a brutalitás, a tehetetlenség, az erőszak, a sokk, ami ezekben a jelenetekben benne van… Tényleg nem tudom, mikor láttam ilyesmit. Ez egy új szint. Annyi módon bemutatták már a háborút a mai napig, gondolta a fene, hogy képes valami ennyire torkon ragadni az embert, pedig ez az egyik kedvenc témám, rengeteg II. világháborús filmet láttam már, aztán jön Mel Gibson és pofán csűr.

mellgibson-b4ccf9ff-fb3a-4a6f-88a4-ef9f12903c41.jpg

Andrew Garfield remek, már nagyon erős volt már a Boy A-ben is, és nekem a Facebook filmet is ő vitte, itt már kérdés nélkül látszik, hogy generációja egyik nagy színészé lesz. Örülök, hogy Sam Worthington kilépett a kék alien gúnyából egy film erejéig, mert remek volt. Vince Vaughn, mint a kiképző őrmester… az Út a vadonban óta nem volt ilyen jó. A névtelen katonák noname színészei mind a helyén, Smittyt kiemelném. Hugo Weaving hozott egy brutál alakítást. A filmben mindenki tökéletes.

sam-worthington-in-hacksaw-ridge-2016.jpg

Apróság. Van egy olyan erős filmes nézetem, hogy nincs olyan szituáció a vásznon, ami igazolhatná, hogy mutatni kell egyenesben, ha valaki hány. Ezt rendületlenül állítottam a mai napig, úgy értem, még Tarantino sem tudta kikerülni, hogy öncélú legyen. A film közepén van egy jelenet, a főszereplőnk kompániája megérkezik a Hacksaw gerinc alá, ahol a századparancsnok megkérdez egy közkatonát, hogy mi a helyzet odafent. A srác már egy nappal korábban volt fent és leverték az egységét, most vissza kell mennie. Odamegy a térképhez, elkezd magyarázni, majd hirtelen arrébb lép kettőt, kidobja a taccsot, visszasétál a térképhez és tovább magyaráz. Na már most, ebben a pár másodpercben olyan karakterizálás történt, hogy ihaj. A srác tegnap volt fent, erősen benne van a trauma. A mondat közepén lehet beugrott neki, milyen volt ott lenni a golyózáporban, lehet azt látta, hogy lelövik a legjobb barátját, lehet csak attól lett rosszul, hogy vissza kell mennie a vér és mocsok közé, de visszamegy a térképhez és tovább teszi a dolgát. Annyi lehetőség van ennek a hátsó embernek a jellemrajzára ezzel a hányás momentummal, hogy őrület, és abszolút rám cáfolt. Nem is tudom, mit mondjak, akárki ötlete volt, megy a kalapemelés a részemről.

A zene és a kameramunka, fenomenális.

És akkor a hit kérdés. Aki ismer, az tudja, nem vagyok hívő, nem hiszek Istenben. Ha a hit kérdése felmerül egy filmben, nagyon vékony jégen táncol, mert hajlamosak elmenni vagy a cinizmus felé, demagóg ábrázolásba a hittel szemben, amit nem szeretek, vagy a másik véglet, hogy meg akar téríteni, amit megint csak nem szeretek. (Sok mindent nem szeretek, na) Van egy vékony szürke zóna, és öcsém a Hacksaw Ridge úgy bekorcsolyáz oda, hogy öröm nézni. Egyiket sem akarja, pedig annyira fajsúlyos téma Desmond Doss hite, hogy elképzelni sem tudtam, hogy megoldják. Megtették. Nincsenek kioktatások, nincsenek nagy beszédek, nem kérik, hogy higgy Istenben. Nézőként ugyanarra kérnek, mint ő a társait. Higgyenek benne, hogy ő hisz. Egyszerűen ez olyan, mint mikor hiszel a karakterben, az pedig hisz magában (gyors példa: Rocky). Csak itt Doss Istenbe vetett hitében kell hinni. (Szép mondat.) Szó sincs arról, hogy valamit rá akarnának erőltetni a nézőre, És Doss olyan szépen van felépítve, de a körülmények is, hogy a nézőként is át megy változáson az ember. Van egy tárgyalótermi jelenet, és amit Doss elmond a védelmére, na az nyert meg a filmre teljesen. Iszonyat jól kezeli a kényes témákat is.

Különleges kis darab lett ez, abszolút kirázza belőled a szívet-lelket, érzéseket, könnyeket, úgy hogy van, hol „hollywoodi”, de nem hatásvadász, eléri a hatást giccs nélkül, zászló lobogtatás nélkül. Szeretek igaz történeteket nézni, mert az ilyen emberekről jó, ha tudnunk, jó, ha nem felejtjük el. Ez a film felejthetetlen lesz nagyon sok szempontból, és nagyon ajánlom mindenkinek a megnézését. Klasszik hollywoodi dráma és háborús film, igaz történet, szívvel. Talán az évtized legjobbja a témában. Súlyos.

PS.: Másnapi gondolatok:

Újabb nyomozós játék - Murdered: Soul Suspect

Tudom, mostanában sokat írok játékokról, de hát megint beleakadtam egy egészen faszántosba.

A Murdered Soul Suspect 2014-ben jött ki a Square Enix és az Allright Gamestől. A történet szerint Ronan O'Connor nyomozó vagy, aki a titokzatos Harangos gyilkost üldözi. A sorozatgyilkos sorra szedi az áldozatait, a rendőrség nem tudja elkapni. Kapsz egy fülest, amit le is ellenőrzöl, helyesnek tűnik, és a Bell Killler ki is vág az ablakon. Igen. Aztán hétszer mellkason lő. O'Connor annak ellenére, hogy meghal, nagyon is aktív marad, mert addig nem tud túllépni a túlvilágra, amíg meg nem oldja az ügyet. Így már kísértetformában. Ebben több szellem, és még egy médium is segítségedre lesz, meg a különböző szellemképességei.

Ez egy olyan igazi, klasszik noir nyomozós játék, a detektíveskedésen van a hangsúly, a gameplay végig helyszínfelderítés, kikérdezés és elméletek összerakása. Természetesen a klasszikus fedorás, cigizős laza detektívről van azért szó. Néha-néha van egy szekció, mikor a démonok elől kell elbújni, de nincs külön akció. Nincs lövöldözés, nincs közelharc. Ez egy krimi. És baromira imádtam.

0226mur3.jpgElőször is a hangulat. A város Salem, igen az a Salem, a történet egy éjszaka játszódik. Nagyon hangulatos a látványvilága, a szellemek, néhol igazán hátborzongató, sőt egy szekcióban éjszaka már azt vettem észre, igazán horrorba is hajlott erősen. A város nagy, egyes részei csak idővel nyílnak meg előtted, a sztori elég egyenes vonalon halad, engem ez nem zavart egyáltalán. Főleg, hogy a történet igazán meg tudott lepni. Tetszett a vége is, húúúú nagyon is.

Valamint az, hogy közben Ronan személyiségét is megismerhettem, bizonyos helyszínek felkeresésével, a felesége naplórészleteivel, olyan érdekes karaktert vázoltak fel, akiről minél többet tudtam, annál jobb volt játszani vele. Plusz a történetük is részletesen volt kibontva, és férfiasan szívszorító volt. Az összes gyűjthető papírocskát vadásztam, hogy minél többet tudjak meg a háttér sztoriról. Plusz minden helyszínen össze lehetettet gyűjteni bizonyos tárgyakat, és ha megvolt mind, akkor egy fickó felolvasott a tárgyhoz kapcsolódó kísértet történetet. Na akkor gondoltam,hogy felkapcsolom a villanyt. Azok iszonyat félelmetesek:)

murdered-soul-suspect-sophia.jpg

Nem untam egy percet se, de elismerem, vannak részek, ahol minimálisan leül, de olyan 8-9 óra játékról beszélünk, majdnem egy ülésben vittem végig. Kontrollerrel remekül működik, ahogy hallottam a klaviatúra-egér kombóval voltak problémák. A mentési pontok remekek a játékban, és van pár puzzle, amit nehezebb megoldani, de amúgy egy jó élmény az egész, hangulat, történet az egész level up, abszolút jó, és hát a szinkron is a helyén van, ütős kis munkát végeztek.

Nem egy nagy játék vagy nagyon különleges, de ha így beszippant, akkor nem lehet szabadulni tőle. A grafika szép volt nagyon, még ha néhány helyen csaltak is. Egy - két helyen volt lag, pl, ha futottam Ronannel, de az kiküszöbölhető, igazából annyi info van folyamatosan, hogy nem is nagyon kellett futni, mert minden más elvonta a figyelmemet.

Összességében krimirajongóknak ajánlanám, és azoknak, aki szeretik a lassabb folyású játékokat, abszolút kikapcsol.

2432061-murdered_soulsuspect_screen15_bmp_jpgcopy.jpg

Mi történik itt kérem szépen???

Sok filmes talány létezik, mi van a  táskában a Ponyvaregényben, mit suttog Murray a Elveszett jelentés végén, hogyan kell használni a három kagylót a Pusztítóban...? De számomra most már az a legnagyobb kérdés, hogy mit keres egy copfos kislány WANTED posztere a Terminatorban a rendőrőrsön????

#anagymozivászonelőnye

terminator1_1.jpgterminator_2.jpg

Clue - Zseniális krimi-vígjáték

Nem a Torpedó, akarom mondani nem a Csatahajó az első film, amit társasjátékból csináltak, hanem a Clue. Tutira ismeritek a játékot, régen Clue volt, most Cluedo, mikor hat embert meghívnak egy vacsorapartira, ahol egy gyilkosság történik és gyanúsítgatásokkal kell kitalálni ki, hol és mivel ölte meg az áldozatot. Nagyon mókás, tök jó játék. Csak úgy, mint a film.

clue_cast.jpg

A film 1985-ben készült, jaaaj a kedvenc filmes korszakom közepén, szóval ez is csak ráerősít a korszak zsenialitására. Christopher Loyd, Tim Curry és Leslie Ann Warren szereplésével kb. úgy tudnám jellemezni a filmet, mint a Tíz kicsi néger és a Meghívás egy gyilkos vacsorára keveréke. Egy krimi vígjátékról van szó. Mr. Boddy meghív hat vendéget egy elhagyatott villába, ahol csak ő, a vendégek, a komornyik (Curry) a szobalány és a szakács van jelen. Ez egy ilyen kevés szereplős „ki a tettes” - féle film, megspékelve humorral. A vacsoravendégek hamar kiderítik, mind azért vannak itt, mert zsarolják őket, és mindent megtennének, hogy ne kelljen nyilvánosság elé vonulniuk titkaikkal. A házigazda játszik velük, mindegyiknek ad egy fegyvert: kés, csavarkulcs, kötél, majd lekapcsolja a villanyt. Aztán elindul az őrület.

Mindenki a társasjátékban megszokott karaktereket hozza, Mustár ezredes, Scarlett feslett nő, stb., abszolút autentikus, mint ahogy az egész hangulata is. Egyértelműen Tim Curry viszi a filmet, Wadsworth szerepében. Minden egyes jelenete, a remek humorérzék és időzítés keveréke. Annyira testhezálló a szerep. Szóval gyorsan kiderül, hogy egy gyilkos szabadult el a villában és nem csak, hogy ki kell deríteni ki az, de még más akadályozó tényezők is akadnak, és persze senki nem bízhat senkiben. Egy gyors ütemű, folyamatosan pergő, jó humorú filmet hoznak össze az igen csak általános krimi alapszituációból.

Különlegessége amúgy, hogy mikor bemutatták különböző befejezésekkel játszották a moziban. Összesen három készült (a negyedik végül vágóasztalon maradt) és mikor vetítették meg volt jelölve melyik teremben hányas végét játsszák. Ilyet se nagyon gyakran hallottam még, ma sem, nem hogy a 80-as években. Össze is zavarták a moziba járókat, a film nem lett nagy siker, ugyanakkor a videókorszakban abszolút kultsorozattá lépett elő. Ma úgy nézhetitek meg a filmet, hogy a három befejezés egymás után van berakva, szóval a végére minden kiderül, aztán lehet válogatni a kedvenc végződések közül.

Rengeteg remek idézet és jelenet van filmben, néhol egészen remek improvizációkkal (Flames... flames in my face). Személyes kedvencem, amikor Wadsworth végigrohan a film történésein 3 percben, Curry annyira viccesen adja el, hogy nem lehet kibírni röhögés nélkül. Remek karakterszínészetet produkál mindenki, közben azért rejtély is van, lehet tippelgetni, figyelni, gyanúsítani.

clueheader.png

Az egész Clue társasjáték és a „ki tette mivel és hol” abszolút visszaköszön rengeteg filmben (Psych 100-ik része egy Clue összeröffenés lett, direkt), ez a filmecske előkelő helyen van a 80-as évek palettáján, ami azért teljesítmény, abban az évtizedben. Ha a Meghívás egy gyilkos vacsorára filmet szeretted, ezt se hagyd ki. Ha még nem láttad azt se, akkor meg indulhat a maraton!

A legjobb gyerekkori sorozatok

sak én voltam ilyen béna, hogy suli vagy edzés után rohantam haza sorozatot nézni? Volt pár, ami nagyon megragadt, tudja fene miért. Nem hiszem, hogy ma már újra neki tudnék ülni... bár nagyon érdekelne melyik az, ami még ma is megállja a helyét. Lássuk a top 16-et, mert nem tudok választani. És hogy van az, hogy a legtöbbnek über jó a főcíme??? (Rajzfilmek majd egyszer külön)

16. Űrgammák

Sinister és Dexter, Csilla mega többi béna gyerek, magyar sci-fi, tudjátok a módit. Xénia láz.

15. Acapulco akciócsoport

Bevallom nem sokra emlékszem belőle, volt pár helyes srác benne, meg kémkedés. Arra emlékszem, hogy mindig naaaagyon szerettem nézni.

117169_0.jpg

14. A hegy gyomrában

Ez a sorozat volt, amitől először rettegtem életemben. Matinéban adták, de hatévesen nekem ez megterhelően sok volt, a csigalények meg a ballonkabátos fickók meg a nyálka... Tiszta félelmetes volt, mély nyomott hagyott.
under-the-mountain-tv-gallery-4_jpg_552x402.jpg

13. Kaliforniai álom

Na ez a sorozat valahol átmenet volt a béna tini sorozatok felé, mint az Első csók és társai, azzal a kivétellel, hogy ez vicces volt és sokkal kellemesebb, jó karakterekkel, nagyon jól elszórakoztunk rajta.

california-dreams-cast.jpg12. Baywatch

Be kell ezt mutatni? Azt tudom, hogy úúúútáltam a zenés montázsos részeket, ráadásul részenként volt vagy három! Mai napig nem értem.

11. Linda

Ezt többet láttam, mint szerettem volna, valahogy nem voltam oda érte, ennek ellenére minden részt megnéztünk és hát az ikonikus vinnyogást legálisan praktizálhattuk, ami jó dolog volt.

673981.jpg

10. Dallas

Na, hát ebből nem sokat értettem csak hogy a Jockie az mindig hű, de gonosz és agresszív hajlamú... de lehet valaki a 90-es években gyerek anélkül, hogy ezt ne nézte volna? Cliff Barns volt a kedvenc:)

dallas.jpg

9. Szupercsapat

Húúú nagyon oda voltam érte, persze Murdock volt a kedvencem, és Szépfiú meg az egyik nagy szerelem, erre kíváncsi lennék most is.

8. Parker Lewis sosem veszít.

Istenem, hogy szerettem ezt a három idiótát...! Ezt hamarabb láttam, mint a Meglógtam a Ferrival-t, de egyértelműen, valahol ott gyökerezik az ötlet, nagyon szórakoztató volt és nagyon vicces.

screen-shot-2013-12-04-at-13_58_30.png

7. MacGyver

Richard Dean Anderson egy isten. Hány meg hány MacGyver poén volt anno... és a főcím zene. !

6. Quantum leap (Nem tudták a címet lefordítani???)

Imádtam a sci-fit, ez pedig annyira különleges volt, ahogy a főszereplő lelke ugrál egyik testből a másikba, érdekes ötlet, jó megvalósítás. 009-quantum-leap-theredlist.jpg

5. Magnum

A bajszos nyomozó az első találkozásom a krimivel, mármint úgy a laza krimivel, baromi jó humora volt. Tom Selleck - Sörös Sándor ikonikus lett. Higgnins meg a kutyák... :) na ezt újra nézném. 

4. Kinght Rider

Még egy Hoff, nem mutatom be. Zene, a beszélő autó és Devon, de kedvencem a szerelő csaj volt. Emlékszem a suliban mindenki a csuklójához beszélt állandóan.

3. Kaméleon

Okos thriller, most már rájöttem. Nagyon oda voltam érte, nem is tudom miért, nagyon a részeket sem tudom visszaidézni már, de a főszereplő olyan jó karakter volt.

le_cameleon.jpg
2. Hercules/Xena

Ezt egybe venném, egy univerzum. Sok hozadéka lett ennek a sorozatnak, abszolút érdekelni kezdett a görög mitológia, de úgy, hogy életemet és véremet érte! Először találkoztam itt az isteni Bruce Campbell-lel, mint Autolikusszal és gondolta a fene, hogy Sam Raimi is később mindenhonnan előjön. Imádtam, minden hülyeséget benne. Na ebből egy-két dolgot visszanéznék az biztos. Mellesleg Karl Urban is itt kezdte.

1. Sliders

Az egyetemi hallgató rájön, hogy lehet párhuzamos világokba utazni, sci-fi, izgalom, mindig új sztorik, Wade az első kedvenc női főhősöm, a Sliders egy ikon.

+1 X-akták

Mit mondhatnék, meghallottam a témazenét és elrohantam a szobámba:)

A Dyatlov incidens röviden – Hallottatok már róla?

Nekem ez az a sztori, amin nem tudok átlendülni. Először is, igaz történet. Persze, volt egy film a közelmúltban, de annak nem sok köze volt a valós rejtélyhez vagy az esetleges megoldásához.

Dyatlov gyorstalpaló: 1959-ben 10 orosz egyetemista túrázni megy a hegyekbe Az egyikük visszafordul, rá pár napra a társai eltűnnek. Hetekkel, hónapokkal később találnak rájuk, mind halottak. A túrázóknak közös sátruk volt, azt belülről kihasogatták, úgy rohantak ki a hóba, sokan kabát és majdnem mindenki cipő/bakancs nélkül. A térdig érő hóban. A -30 fokban. Tapasztalt túrázókról van szó. Különböző irányban találják meg őket, szétszórva a sátortól. Volt, aki épp tüzet próbált gyújtani, de megfagytak, ruhájuk megtépve. A csoport vezetőjének, Igor Dyatlovnak - akiről később elnevezik a hágót - bőre sötét barna/narancssárgás színű, haja megőszült, mikor megtalálják. Az utolsó három tagot egy vízmosásban találják meg, három hónappal később a többi túrázó megtaláláshoz képest. Egyiküknek be van törve a feje, a másiknak a mellkasa, a harmadiknak a mellkasa teljesen szét van roncsolva és hiányzik a nyelve. Valamint a ruháik enyhe radioaktivitást sugároznak.

31725_dyatlov2.jpg

Na már most, ha ez nem rémisztő, akkor semmi. Főleg az, hogy a mai napig nincs egy olyan teória, ami mindent megmagyarázna, amibe ne lehetne belekötni. Nincs tökéletes magyarázat, hogy mi történt velük, mikor se egy állat, se egy másik ember nyoma nem volt a közelben, mi késztethet tapasztalt túrázókat kirohanni a mínusz fokokba meleg ruha nélkül, ráadásul annyira pánikszerűen, hogy még bakancsot sincs idejük húzni?

Bevallom, mikor először hallottam az esetről, annyira beletemetkeztem az eseményekbe, a teóriákba, a képekbe, hogy nem egy álmatlan éjszakám volt. http://dyatlovincident.com/ ez egy elég informatív oldal, ajánlom mindenkinek, akit érdekel az eset. Illetve most jelent meg Donnie Eichar könyve magyarul is (Halálhegy), aki 2012-ben helyszínen is járva próbálta összerakni a maga elméletét és felvázolni a tényszerű valóságot.

e1edfca81775c7cf13ba55659149f8f608834990.jpgElőre szólok, ez nem egy olyan történet, amit könnyen elenged az ember. Tele van megmagyarázhatatlan furcsaságokkal, és hát az emberi agy meg akarja a találni a megoldást mindenre, ezért is mennek annyira a krimik, egy jó kis rejtélyt mindig szeretünk. De mi van, ha nincs megoldás? Mi van, ha lehetetlen, mert nincsenek meg a teljes tények, nincsenek szemtanúk. Legalább tízféle magyarázat született a túrázók halálára a természeti katasztrófáktól kezdve a szerelmi drámán keresztül az ufókig, mindenre gondolt már valaki, és mindenkinek megvan a saját elmélete. Infrahang, titkos fegyver kísérlet, KGB ügynökök beépülve, Jeti. De egyik sem pontos. Én nem feltétlen tudom lerakni a voksom egy mellett, mert valahol mindig kilóg a lóláb.

1-axko0ohkrcopjemmfnwe2a.jpegMindenesetre a hidegháborús Oroszország kellős közepén én nem mennék el az összeesküvés elméletek mellett sem. Két dolog miatt. Egy, ha minden igaz, a mai napig hiányzik az egyik fényképezőgép és az egyik napló. Kettő, a rendőrség furcsa viselkedése miatt. Először is, siettetik az ügy lezárását, a temetéseket a családtól távol akarják megtartani, a mikor az mégsem megy, a lehető legkisebbre veszik a felhajtás. Az eset utána fejek hullanak az orosz rendőrség felsőbb köreiben. Titkosítják az adatokat, (de nem semmisítik meg) végtelen hosszú időre, láthatóan el akarják tusolni az egész ügyet, mintha mi sem történt volna. Ha ez egy rendes síbaleset, ugyan mi alapon reagál így a rendőrség? Ennyire paranoiás volt akkor mindenki? Mit sem változtat azon a tényen, hogy kilenc huszonéves fiatal kommunista veszik oda a hegyekben és nem akarnak róluk beszélni.

dyatlov_pass_incident_00.jpgSzóval az „olyat láttak, amit nem kellett volna” és az „olyan helyen voltak, ahol nem szabadott volna” elmélet a személyes kedvencem, de azért ez sem tökéletes persze. De megnyugtat, hogy mindenki másé is. Miért nem együtt menekülnek? Hova lett Ludmilla nyelve? Mitől az enyhe rádióaktivitás? Annyi őrült kérdés van és annyira megrendítő, hogy soha nem fogjuk megtudni mi történt. Senki nem tudta meg vagy aki mégis, az hallgat.

Lassan 60 éves rejtély és nem vagyunk közelebb a megoldáshoz, sőt egyre messzebb vagyunk, miután visszafordult társuk, Jurij Jugyin, három évvel ezelőtt meghalt, szinte biztosra mondható, hogy ez egy klasszikusan megoldatlan eset marad. Viszont még mindig nehezemre esik elképzelni azt a szituációt, ami annyira rémisztő, annyira félelmetes, hogy a sátor kivágására készteti a benne fekvőket. Talán lavinát hallottak? Talán mást?

Nem fogok belemenni részletesen, mert abból nagyon hosszú iromány jönne ki, és a net meg a könyves boltok tele vannak az idevágó elemzésekkel és irodalmakkal. Ha van egy jó elméletetek, nagyon várom.halalhegy3.jpg

süti beállítások módosítása