Görög volt a falóban

Görög volt a falóban


Hans Zimmer koncert

avagy hogyan rúgja ki egy filmzeneszerző a ház oldalát

2016. május 12. - K.Nóra

2009 tavaszán ültem egy moziteremben, az Angyalok és Démonokat néztem meg másodszorra. Ahogy futott a stáblista egyedül maradtam a teremben és bejöttek takarítani, tisztán emlékszem rá. Én meg ott ültem és mondtam magamban, én aztán innen ki nem megyek addig, amíg le nem fut a kredit, söpörjetek körbe, nem érdekel, mert ezt a zenét ilyen hangrendszerrel a büdös életben nem fogom máskor hallani, nekem ez kell. Aztán tévedtem, mert tegnap este hallottam.

(Bocsi, egyik se saját videó, próbáltam a legjobbakat keresni)

Mr. Hans Zimmer élő turnéjával járja a világot, tegnap este erre keveredett és bizonyította mennyire komoly befolyással van ő és zeneszerző társai nemcsak a moziélményre, de a filmek megítélésére is. Zimmer nem cicózott, még a szünetet és a késést leszámolva is azt mondanám egy jó 2,5 óráig zenélt nekünk, nem is akárhogy. Tippre mondom, de volt ott egy jó 50 fős zenekar, vonósok, fúvósok, dobosok, elektronikus hangszerek, szintetizátor, zongora, orgona, minden, plusz egy 25 fős kórus. Rögtön szinte fejberúgott mindenkit azzal a bődületes Sherlock Holmes témával, ami egészen elképesztően szólt élőben.

Itt jegyezném meg, hogy azt is egészen felvillanyozó látni, mennyire élvezik a zenészek ezeket a dalokat játszani, pedig most aztán sűrűn nyomhatják, de az átélés, az, hogy ennyire belemerülnek minden este, az lehet az oka, hogy így tudják átadni. És Zimmer is benne volt, itt éppen a szitáron nyomta, de játszott orgonán, zongorán, elektromos gitáron, dobon, na és persze vezényelt is. Volt itt Madagascar, Gladiátor gyönyörű szépen. Zimmer rengeteget mesélt, hogy miért reggel kilenckor hívja Ridley Scott, hogy szandálos szoknyás férfiakról akar filmet csinálni, hogy tesznek hozzá a filmzenéhez a legkisebb ötletek, hogy Budapesten forgatták az Infernot Ron Howarddal, és nem csak az Angyalok és Démonokból kaptunk brutál ízelítőt, hanem A Da Vinci kódból is.

Na és talán csak itt történhet meg, hogy mikor az a gyönyörű hegedű szól a Da Vinci zenéjének végén egyszer csak ÁÁÁÁÁÁZIBENNYAAAAAMAMABiTSIBABAAAAA. (saját fordítás) Az Oroszlánkirály zenéje iderobbant és hát rásegített, hogy Lebo M. énekelte, aki a mesében is. Aztán Zimmer bemutatta Tina Guo csellistát, aki köré felhúztak egy elképesztő Karib-tenger Kalózai összest. Ahogy Zimmer mutogatta be a zenészeket, hogy egyikükkel 15 éve dolgozik együtt, másikukkal 25 éve, őt gyerekkora óta ismeri, a negyedik fickó 20 éve dolgozik más zeneszerzőkel is, egyre jobban elámultam attól a ténytől, hogy ezek a zenészek már évek óta formálják a filmzene világát és  ezzel a filmek világát is. Hans Zimmer az egyik legepikusabb zeneszerző, aki létezik, és az hogy kilencszer jelölték Oscarra (egyet vitt) az is sokat elmond, de ledöbbenve ül az ember, hogy a színpadon lévő személyek azok, akik meghatározzák azokat a filmeket, amik meghatároznak minket. Egy film sem lenne olyan amilyen, e zenék nélkül.

Szünet után egy kis Esőemberrel tértünk vissza, majd jöhettek a szuperhősök, kezdve Supermannel. Ezt már annyiszor mondtam, hogy imádom a témáját, és ahogy fel volt építve, a zongorától egyre több hangszer bekapcsolódik, majd a kórus, az össznépi zene és közben abszolút átjön Superman „remény” üzenete... még mindig a legjobb dolog az egész filmben. Kevés dal van ilyen erősen felépítve. Aztán egy kis Őrület határán, belefutott az Elektro zenébe a Csodálatos Pókember 2-ből, aminek szintén ez volt az egyetlen maradandó eleme. És ekkor jött a Sötét Lovag.

Számomra külön meglepő volt, hogy bizonyos dolgokat élőben meg tudtak csinálni, pl. A Sötét Lovag Why so Serious dal elején az a minimalista hang, én esküszöm azt hittem az hangkeverés, nem pedig filmzene, vagy az Eredetben az utolsó pillanat, mikor a zongora szól és sötétre vág a film, és van az a kicsi ciccegő hang, gondolta a fene, hogy ez is a filmzene és nem hangvágás. A Sötét Lovag elképesztően szólt, a Joker téma, ezzel a káosz érzettel még mindig zseniális, a Batman témát még tovább vitte a Felemelkedésből a kórusos zenére, a Gotham's Reckoning-ra, ami végül is Bane témája a filmben. A kórus zseniális volt hozzá. Meg kell mondjam, csak most tűnt fel mennyi gitárt is használ Zimmer, mármint persze ismerem a zenéjét, szóval tudtam, csak nem sejtettem. Most tudatosult.

Zimmer megemlékezett Heath Ledger haláláról, James Horneréről és az Aurora moziban történt lövöldözésről is, magyar zenész ismerőseiről is beszélt, és hát a zenekarában éppen pár napja házasodott össze az egyik gitáros és egy hegedűs, úgyhogy nászajándékként hagyta, hogy jameljenek egy kicsit, mielőtt áttért az Interstellarra. Nolannel 12 éve dolgozik együtt, és hát rengeteget kísérletezett ez idő alatt. Az Interstellar „vegyesen” az orgonával még így is magasztos volt, aztán elköszönt. Persze nem mentünk sehova, olyan tapsvihar volt, hogy leszakadt a ház. Mindenki dobogott, őrjöngött és azért azt is sejtettük, hogy Eredet zenéje nélkül nem megyünk ma haza. Szóval persze visszatért a banda és rá is kezdtek a The Dream is Collapsing-ra, ami miatt azt hiszem negyedjére néztem meg moziban az Eredetet anno. Ezt az erős kezdő pillanatot, mikor összedől az első jelentben a Leoék feje fölött az álom, még most sem tudta Nolan túlszárnyalni. Zimmer meg tökéletesen viszi a zenével, volt még a Mombasa és végül a Time-al zárta, mint az Eredetet is. Egészen felemelő érzéssel együtt. Emlékeztek, mikor azt mondtam a Superman a legfelépítettebb? Tévedtem, a Time az, olyan íve van, ahogy szinte egyesével kapcsolódik be minden hangszer és a végén az a lezárás... tökéletes.

Zseniális zeneszerző, egy brutál erős koncerttel. Úgy tudja ezeket a dalokat megszólaltatni, hogy nincs, aki összeszedi az álladat a földről. Hangzásban, az élményben vissza tudja hozni a filmnéző nosztalgikus állapotot, fokozottan, olyan érzelmi hullámot adott az egész koncertélménynek, amit őszintén nem gondoltam volna. Voltak körülöttünk zokogó emberek, tényleg a velejéig hatott olykor. Hans Zimmer az egyik legjobb, aki a filmzene iparban létezik, és pont azért mert ez nem ipar, ez szerelem, a zene és filmek iránt. Remélem más is példát vesz ebből, előbb Moriccone, most Zimmer turnézik, remélem lesz még zeneszerző, aki erre rákap.

 

süti beállítások módosítása