A fájdalom mellékes. Mármint a fizikai. Az utolsó percekben már nem figyeltem rá. A testem megállás nélkül rángatózott, nincs kontroll, hamarosan nem lesz semmi. Próbáltam kinyújtani a kezem az Ő keze felé, ami már nem mozdult. Egy pillanattal előbb még Ő is felém nyúlt, rám nézett és azt mondta, ne félj Kedvesem. Hát bizony isten, nem rettegtem annyira, mint akkor. Aztán kihunyt a fény és csak egy félbe maradt erőlködő mozdulat maradt utána a sötétben. Rájöttem, esélytelen elérnem, a meleg vér már a kezemet is ragacsossá tette. Levegőt már nem nagyon kaptam a feltépett torkomon keresztül, vér árasztott el mindent, sosem felejtem el azt a vasas szagot és sós ízt. A saját véremben fuldokoltam. Legyen már vége. Furcsa módon viszont még mindig éltem. A másik oldalamon a valami térdelt felettem, az, aki egyszer csak belépett az életembe és szétszakította. Valahol megérdemlem ezt. Suhant át az agyamon. Ott térdelt és várt, nem tudtam mire. Olyan gyorsan kivégezte a Kedvesem, hogy esélye sem volt, akkor miért nem végez velem is? Arra fordítottam a fejem, akkor nem tudtam, nem értettem semmit abból, amit abban a pillanatba láttam. Hát behunytam a szemem, nem akartam, hogy gyilkosunk elfajzott tekintete legyen az utolsó, amit látok. Szorítottam a szemem, de ő nem hagyta. Arcon ütött.

– Akarsz élni?

Nevettem. A feltörő vér furcsán bugyogott. Makacsul elfordítottam a fejem. Nem akartam látni, akármi legyen is az. Ekkor éreztem, hogy az arcát az enyémnek nyomta és a vért nyalogatta az enyémről. Ne. Ne így.

– Meg akarsz halni? – kérdezte rekedt hangon.

Persze hogy meg akartam. Csak legyen már vége, csak tűnjön már el. Nem reagáltam.

– Jó válasz. Ha élni akarnál, nem csinálnám ezt, de így… azt biztos, hogy a szenvedésed sosem fog véget érni – mondta és magában kuncogott.

Nem tudtam mit csinált, de a következő pillanatban a számra szorította a csuklóját. Nem tudtam mi történik. Nem tudtam mi lesz. Majd felállt és elment. Borzasztóan féltem egyedül a sötétben a könnyeim összemosódtak az arcomon folyó vérrel. Akkor sírtam utoljára. És ebben a nedves széttépett, rothadó környezetben a semmi közepén egyedül haltam meg.

Ki tudja mennyi idő telt el, mikorra újra kinyitottam a szemem.