Van itt minden Alien 5, Prometheus 2, mármint „Alien: Covenant” úgy értem, szóval próbálják itt feléleszteni a franchiset, miközben egy játék tavaly sikeresen megtette.Alien: Isolation a Nyolcadik utas: a Halál és a Bolygó neve: a Halál (most írtam ki ezeket utoljára) között játszódik, főszereplőnk Amanda Ripley. Amanda húszas évei végén jár, a külső rendszerekben dolgozik mérnökként, ahhoz a térséghez közel, ahol anyja hajója, a Nostromo, eltűnt. Egyik nap Samuels a cégtől (na, találjátok ki, melyik cégtől) közli vele, hogy a Sevastopol állomáson van a Nostormo fekete doboza, amit nem rég talált meg egy hajó, és hogy a cég egy emberkéjével kimegy érte. Persze Amandát is invitálja, aki rábólint. Viszont mikor odaérnek a Sevastopol állomáson csend honol, nem tudnak dokkolni. Tesznek egy űrsétát, ami persze valami miatt balul sül el, Amandának sikerül bevergődni az állomásra, ahol egyedül találja magát és indul válaszokat keresni.

Közben megjegyzés: a grafika valami egészen gyönyörű, a megvilágítások, a hajó és az állomás belseje tökéletesen úgy néznek ki, mint a filmekben, a hangeffektek mind-mind tökéletes pontosak, az űr gyönyörű, az űrséta látványa mintha moziban ülnék, minden vágójelent ilyen filmélmény, de azért nem tengnek túl.Szóval Amanda megpróbálja megtudni mi folyik itt, eleinte kisebb feladatai vannak, orvosi felszerelést szerezni, visszatalálni a többiekhez, de aztán egyre jobban észreveszi, hogy vaaaaaalami nincs rendben. Nyálka, furcsa lyukak az emberek fejében és mellkasában, rombolás. Olyan két óra játék után egyszer csak felfedik, a sejthető problémát, egy Xenomorf lemászik a szellőzőből miközben Amanda az ágy alatt retteg. Szóval egy alien szabadult el az állomáson, ahol az ott tengődő emberek ettől ki is vannak idegileg. Míg Amanda próbál eljutni A-ból B-be, addig az alien folyamatosan körötte kóricál. Szerencsére el lehet bújni ágyak alá, szekrényekbe, mert fegyverek (amíg a lángszórót meg nem szerzed) semmit sem érnek a lényezet ellen. Az alien AI-a remekül működik, teljesen kiszámíthatatlan, pl. bemész egy ajtón, azt hiszed tiszta az út, egyszer csak visszafordul és hát kissé kínos a pillanat, hogy ki menjen előre. A szellőzőben is közlekedik és lehet hallani, ahogy a fejed fölött járkál. Van mozgásérzékelőd is, de pl. ha túl közel van és használod simán meghallja... éééés büntet. Nem is tudom mennyi időt kuksoltam szekrényekben csak, hogy biztosan elmenjen a közelemből. Baromi feszültséggel teli a légkör és nagyon jól működik.

Főleg, hogy mentési pontok vannak. A vészhelyzet telefonoknál lehet menteni, és hát nem túl sűrűn vannak, szóval baromi frusztráló tud lenni, mikor vissza kéne érni a telefoning, de az alien elkap és újra kell kezdeni a szakaszt. Nekem ez nagy pozitívum volt, de abban is biztos vagyok pár embernek, mikor egy órát kell újrakezdeni mert nem mentet, az eléggé asztalfelborítós lehet. Szóval kell a türelem hozzá. Mindenesetre kicsit felrázott az automatikus mentésen és a gyors mentésen elkényelmesedett tespedésből.

De nemcsak az aliennel kell megküzdeni, az állomás tele van az úgynevezett Dolgozó Joe-kal, akik a Weyland-Yutani android modellek béna kínai, ebayen rendelt verziója lehet. Legtöbb be van kattanva, mind ugyanúgy néz ki, és bármit teszek, azt mondják hisztizek (De neeeeem iiiisss hisztizehehehheeek!!!), és egy kellemes megfojtással akarnak megnyugtatni. Szóval őket is el kell kerülni, de ellenük szerencsére azért jók a fegyverek, a bénítók, a pisztoly és hát a klasszikus csavarkulcsos fejszétverés is hasznos. De nem egyszerű. Amandának többet és többet kell megtenni, mert Ő az egyetlen életképes személy a hajón, de tényleg, csak a villanykörtét nem cseréltették ki velem. De a sok kis feladat egyre nagyobbakká áll össze a végkifejletig, és csak annyit mondok, a Nostromo fekete dobozát is sikeresen megtaláljuk, aminek meghallgatása nagy elégtétel. Vannak brutálisan parás részek, pl. egy alien fészket is meg kell látogatni, ami előtt 10 percig álltam, hogy én ide be nem megyek. Vagy többször a szellőzőben közlekedtem, de na.... minden fordulásnál vártam az alient, mint Dallas kapitány és volt, hogy jött is, és azt nézni ahogy a lángszórón a számláló csökken...Fegyvereket és gyógyszert a talált tárgyakból lehet barkácsolni, szóval kell a gyűjtögetés. Meg itt igazán sokat ér minden, mert nem lehet mindent átkutatni miközben a Xeno a sarkon jár, de tényleg, én imádok mindent átnézni, találni új dolgokat, de itt a legtöbbször inkább takarodtam kifele, mintsem, hogy ott bóklásszak még az aliennel. Szóval minden értékes, és meg kell fontolni, hogy molotov koktélt csinálok, vagy gyógyinjekciót a metanolból. A sztori izgalmas, sőt fordulatos, sőőőőt nosztalgikus, van egy rész mikor az LV-426-re is le kell menni (egy fickó visszaemlékezését lehet játszani), szóval ugyanazt az utat lehet végi járni, mint Kane-ék a filmben, ami tényleg instant libabőr. Egészen elképesztő. Amanda jó főszereplő, értelmes, ösztönös, nagyon kedveltem, az NPC közül Samuels volt az, aki még kedvenc lett, érdekes volt az ő sztorija is.

Összegezve, grafika szájtátós, a történet izgalmas és pörgős, a para faktor megvan, a karakter jók, szinkronjuk remek, a gameplay gördülékeny, a vágójelenetek szépek, az ellenfelek is rendben annak, na és alien is, nem is kicsit. Jó ez egy fanatikus Alien rajongótól jött, de az biztos, hogy a fanservice is erős, de mint játék külön aspektusokban is megállja a helyét. Ráadásul a játékidő egy jó 20-25 óra!! Mindenesetre osonós játékról van szó, szóval ezt nem lehet rambo módban végignyomni. Kivéve egyes szakaszokat, de azok is királyok voltak. Aki kicsit is szereti az Alien franchiset vagy a Sci-fit annak mindenképpen ajánlanám, de szívem szerint mindenkinek ezt tenném. De figyelem, néha felviszi rendesen a vérnyomást az izgalom. És soha, de semmilyen körülmények között NE FUSSATOK! Mert bár az űrben senki nem hallja a sikolyodat, a lakótársad tuti fogja.

Szeretett sétálni. Valahogy mindig kitisztította a fejét a friss levegő és hát mindig volt mitől megszabadulni. Az egész napos eladás és rábeszélés teljesen kifárasztotta, néha azon kapta magát, hogy vacsora előtt a kávéházban a menü táblát bámulja percekig, mert egyszerűen már nem nyertek értelmet a szavak. Elképesztő mennyi koncentrációt igényelt tőle, hogy mindig a megfelelő mondatokat és közeledést használja, ha festmény eladásról volt szó. Nem mintha nem lett volna őstehetsége a képekhez, csak hát a vevőket az ő véleménye igazából soha nem érdekelte. Mindig a vevő szava számít. Ezt tanulta meg először és mégis ez volt az egyik legnehezebb. Hazafele baktatva szeretett nem a képekre és nem is a festészetre gondolni, csupán hallgatni, ahogy kopog a cipője a macskakövön és nézni, ahogy az emberek hazasietnek a munkából. Előtte egy asszony egyik kezével egy nagy kosarat cipelt a vállán, a másikkal a kislányát tartotta az úton. A lány lopva-lopva hátrapillantgatott Theora, mintegy huncut játékot játszva és Theo bele is ment, a kislányt hangosan megnevettette, mert minden hátra pillantásra más grimaszt vágott. Aztán elváltak az útjaik, de nem bánta, hazafelé mindig nyugalom szállt a lelkére, az egész napos frusztráció egyszerűen, mint egy fejfájás úgy tűnt el egyik pillanatról a másikra. Hirtelen még az étvágya is megjött. El is határozta, hogy beugrik Vincentért és elmegy vele vacsorázni. Theo kicsit hátrébb tolta a fején a keménykalapját ezzel is jelezve immár nem komoly üzletember, csak egy ugyanolyan párizsi bohém művészet-őrült, mint a többiek. Erről van szó, a köd tisztul, mire hazaér nyoma sem lesz semmiféle fásultságnak. Az esti levegő öröme annyira megtöltötte a fejét, hogy mikor befordult a Rue Lapic-ra a lakása elé, amiben most testvérével lakott, olyan felszabadultan érezte magát, hogy észre se vette a jeleket. Cézanne lyukas cipőjét a sarokba dobva, és Lautrec egyik képét a falnak támasztva. Mikor Theo nagy hévvel belökte az ajtót és már mondatra nyitotta a száját, nem tudott megszólalni sem. Először is az irdatlan füst mennyiségtől, ami leszaladt a torkán. Másodszor abszolút nem számított arra, hogy piciny lakásába, ahol már amúgy is szűkösen élnek hárman (Theo, Vincent és a képek) hirtelen ennyi ember nyüzsögjön.

Néhányuk képeit alig félórája hagyta ott a falon lógva a bezárt képtárban. Felocsúdni sem volt ideje, mikor hirtelen mindenki üdvrivalgásba tört ki, ahogy meglátták a belépő képkereskedőt és egyesével mentek oda hozzá gratulálni. Theo a szemével egy vörös üstököt keresett, hogy értelmet nyerjen ez az egész abszurd kép. Nem értette mi történik, csak annyit fogott fel, hogy lehet ez élete legsikeresebb pillanata, és azt sem tudja, miről van szó. Végre Vincent is megközelítette testvérét, karon ragadta, az asztalhoz vezette és leültette egy székre, ahol Theo tovább próbált ébredezni a bódulatból és bőven volt ideje, mert a festők nem igazán akarták befejezni az ünneplést (erre persze már a jó pár konyak is rá segített) még akkor sem csöndesedtek el, mikor Vincent próbálta csitítani őket. Theo a székből felnézett rájuk és hirtelen nagyon kicsinek érezte magát ebben a társaságban.

– Maga a megmentőm Monsieur Van Gogh – dübögte mély hangján Tanguy apó, a festők nagy barátja és ellátója – el sem tudja képzelni, mennyire hálásak vagyunk.

– Így van Theo – hallotta hirtelen tisztán Lautrecet – Na, ne légy ilyen komoly barátom, ez egy boldog nap! – azzal Theo kezébe nyomta a saját pohár konyakját.

– Fantasztikus lesz– lelkendezett Pissarro – Fantasztikus!

Ez így ment volna egész este, ha Vincent nem áll fel egy székre és konkrétan rá nem ordít a társaságra, hogy maradjanak csöndben.

– Esküszöm valami nehézzel dobállak meg titeket, ha nem hallgattok el rögtön! – kiáltotta bele a hangzavarba Vincent.

– A vásznaiddal kezd, kevés nehezebb tárgy lehet itt, mint a vásznaidra rákent festéktömeg – mondta Gauguin majd öblös nevetésbe kezdett.

Theo vihart várva Vincentre sandított, de meglepve tapasztalta, hogy bátyja eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Ma nagyon jó napja lehet.

Szóval, ha már rossz filmek, akkor van itt még egy legendásan gyatra alkotás, ami szintén már ez az annyira rossz, hogy jó. Ennek a filmnek a története nálam valahol ott kezdődik, hogy az „Oh My Goooood” jelenetet nem is tudom hányszor láttam a Youtube-on, a léggyel. Van egy két ilyen nagy jelenet („Garbage Day”, „For the Molokai Cop” stb.), amelyek néha felbukkannak a videómegosztón. Na szóval, nem minden nap van lehetőség egy ilyet nagyvásznon megnézni. Szegeden még évekkel ezelőtt volt egy kezdeményezés a helyi művész moziban, a Grand Caféban, Rossz filmek filmklubja címen, ahol pár napig vetítették ezeket a csodákat, mint a Gyilkos magzat, A gyilkos paradicsomok, Titanic 2, és hát a Troll 2. Filmes csoporttársaimmal persze oda meg vissza voltunk ezért, de nem gondoltam volna, hogy a Troll 2-ért sorba kell állnunk. A mozi fullon, de úgy, hogy pótszékek meg padlón ülés. Ráadásul ez az a fajta mozi, ahová beviheted a sörödet, de nem holmi papírpohárban csűrik oda, hanem üvegpohárban, ó az ilyen kis különbségek…. imádtam a Grand Cafét. Szóval full ház a Troll 2-őn és a közönség végig röhögte a filmet, sőt két jelenetnél spontán tapsba és huhogásba tört ki. Egészen elképesztő volt.

Oh. My. God.

https://www.youtube.com/watch?v=_36KRMbtIQEA történet szerint a kb. 8 éves Joshua és családja (apa, anya és az otthoni kondi padon fekve nyomó tinilány) lakást cserél egy másik családdal nyaralásképpen, és egy hetet tölthetnek a Nilbog nevű egzotikus kisvárosban. Már eleinte látszik, hogy Joshua nem teljesen ép, a halott nagypapája olvas neki esti mesét a goblinokról. Igen. Goblinok. Ugyanis egy darab troll sincs a sztoriban, csak goblinok. Na már most, a goblinok utálják a húst és az embereket. Szóval, hogy áthidalják a problémát, általában megitatnak az emberekkel valami undorító zöld löttyöt, amitől növénnyé változnak, na és akkor jól megkajálják őket. A terv, be kell hogy valljam, zseniális és működik. Szóval megtörténik a lakáscsere, és láss csodát NILBOG-ban, a másik család hagy nekik az asztalon ételt, minden zöld trutyis. Nem is tudom hová akar kifutni a történet. Na de gyorsan lezavarva, Joshua idegesítően és ordibálva mondja a családjának, hogy baj van, a film utolsó 20 percére észre is veszik, nagy végkifejlet, goblin üldözés meg húsellenes üzenetek tömkelegével ér véget. Van egy gonosz ripacs boszorkányunk, rengeteg kasírozott goblin álarcunk, amik egyszerűen feldolgozhatatlanul nevetségesek, meg Seth nagyapó, aki néha feltűnik szellemi erejével. Zavaros következmények, értelmetlen jelenetek, halálok és a végső fegyver a duplahúsos szendvics (nem vicc.) Gyönyörű, örült hullámvasút az egész.
Az összes színész rossz, mindegyik, de mindannyian annyira komolyan veszik, annyira odakoncentrálnak, hogy félelmetesen nevetségesek lesznek. A történet röhej, a trükkök is, tényleg, mint összegyűrt papírgalacsinok a goblinok, és érződik, hogy mennyire félelmetesek akartak lenni. Kiemelném az összes szereplő közül Seth nagyfatert, aki néha belibben és leaprít egy-két goblin kezet vagy kioszt pár bitch slap-et aztán belevigyorog a kamerába. Zseniális. Plusz néha rossz tükörben jelenik meg, mert nem tudta megjegyezni a ház alaprajzát. Jaj Seth! Próbálkozz már jobban!

A Troll 2-ben elég erős a gagyiság faktor is, de nem csak ettől vicces. Szintén megint az ambíció. Hogy a rendező meg akarta csinálni a világ legfélelmetesebb horrorját, és a színészek ennek megfelelően játszanak. És itt összeér a két vonal az erőlködő rendezés és az erőltetett színészi játék a fél lábon sem álló sztorival. Persze egy rakat logikai baki, rengeteg olyan jelenet, hogy felteszed a kezedet ez most mi volt, minek kellett, mi a jó élet történik, hogy Seth nagypapival miért van az Erő? És miért Troll 2 a címe? Rengeteg megválaszolatlan kérdés, borzaszóan mókás filmet rak össze, szintén kult státuszban leledzik, vetítések világszerte, a színészek még mindig ebből élnek.

Mindenesetre az biztos, hogy mi halálra röhögtük magunkat a moziban. Szintén egy nagy társaságban érdemes megnézni film, abszolút élményszámba megy.