Görög volt a falóban

Görög volt a falóban

Miért gondolom, hogy a Napfény az közelmúlt legjobb űrhajós sci-fije?

2016. június 25. - K.Nóra

Danny Boyle bevallása szerint legnehezebben leforgatott filmje, nálam a 127 órával egyetemben a legjobbja.sunshine-025.jpg

1. Az alap szituáció

A történet szerint az Nap kialvóban van, a Földön lassan már jégkorszak uralkodik, az Ikarosz II. legényégével utazunk a Nap felé, akik egy speciális bombával akarják újra berobbantani. Miért olyan okos ez? Először, ez már a második expedíció, vagyis volt egy első küldetés, ami csődöt mondott. Másodszor, mi már csak az út utolsó harmadára kapcsolódunk be, a legénység már hónapok óta együtt utazik, vagyis már kialakultak a viszonyok és már mindenki a végét járja. Ahogy mennek, több probléma is akad és megtalálják az Ikarosz I-et is.

2. Vizualitás és a zene

John Murphy legjobb munkája, nem vitás. Számomra ez az egyik legszebb sci-fi zene, amit írtak, tökéletes, csak úgy mint a stáblista alatt az I am Kloot Avenue of hope dala. Vizuálisan nemcsak a Nap gyönyörű és a színek, hanem az is, ahogy az űrhajót mutatják be, a klausztrofóbia, a feszültség, a kis helyek, a kert zöldje, Capa kékje, a terek, gyönyörűen fényképezett, igazi valóságos űrhajós hangulattal. A Nap sárgája és vöröse pedig uralja az egész filmet, mint ahogy a művészi tökéletességgel beállított kontrasztos jelenetek is. A fényképezés zseniális. 

3. A legénység

Évek óta nem néztem újra a filmet, de a legénység minden tagját még mindig el tudom helyezni. Pont a késői bekapcsolódás miatt a legénység kiforrott létező viszonyban áll egymással és a küldetéssel. Nyolcan vannak és egészen lenyűgöző, hogy majdnem mindannyiuknak három dimenziós karaktere van, ez borzasztó ritka. Ez többek között azért is van, mert a forgatás előtt a színészek hosszabb ideig együtt éltek/laktak, hogy létre jöjjön a kémia. Csillagos ötöst kapnak erre, mert a kémia, aaaaaz van. És mindannyian valahol a törésponton állnak lelkileg, elhatározásilag. A küldetés konkrétan az utolsó próbálkozása az emberiségnek, innen nincs tovább, vagy ez a nyolc ember menti meg a világot, vagy senki. Ennek ellenére mindannyian félnek, mi lesz utána, hogyan oldják meg? Számít az életük vagy csak a küldetés? Nem állítom, hogy mindenki tökéletesen kidolgozott, de többnyire igen, mindenkinek van mélysége is. Kaneda kapitány nekem Dallast idézi az Alienből, Capa kissé ellenszenves, ugyanakkor céltudatos tudós, Cassie, aki a végsőkig ragaszkodik az elveihez, még Harvey aki képtelen irányítani. A többiek: Corazon, a legkedvelhetőbb karakter, Trey, aki hibázik, és nem jön ki belőle,  Searle, aki az emberi tényezőt vizsgálja.

sunshine02.jpg

4. Mace

A legfontosabb karakter, a történet igazi hőse. Chris Evans egyik top alakítását hozza. Mace az egész emberi hozzáállás skáláján végigmegy. Mikor először látjuk, ő már túl van a megtörési ponton. Összeverekedik Capával, mert nem tudott üzenetet küldeni haza, rúg, tőr, zúz. Aztán lenyugszik, és visszaszerzi az önkontrollt a mérnök. Elhatározásból. Megszabadul a szakállától, a hosszú hajától, felveszi a hivatalos kinézetet és minden idegszálával a küldetésre fókuszál. Képes meghozni a nehéz döntéseket, még a Kapitány előtt. Mace a krízis helyzetben viselkedik hideg fejjel, még az unalomban egyszerűen nyugtalan. Nem lenne tökéletes kapitány, de krízishelyzetben ő az egyetlen, aki képes tenni is valamit, illetve cselekedésre bírni a többieket. Az Ikarosz I-en kérdés nélkül meg tudja hozni azt a döntést, amit Harvey nem. Nem véletlen, hogy egy idő után a társai mind Macere pillantanak megerősítésért. És mikor elérkezik a pillanat, amikor áldozatot kell hoznia, megint csak megteszi, gondolkodás nélkül. Mace Capa mellett a főszereplő, de igazából, ő az egyetlen, akivel igazán végig tud menni a néző. Még Capának is megadja a lökést. A legnagyobb fejlődés, a teljes talajvesztéstől a tökéletes kontrollig.

sunshine-4.jpg

5. Az emberi tényező

Mindannyian esendő emberek, nem szuperkatonák, csak katonák és tudósok. Minden, amit tesznek az életféltésből és a küldetéstudatból fakad. Viszont mindannyiuknak túl kell nőnie az emberi esendőségen, áldozatokat hozni. Nem ismerjük a családi helyzetüket, nem tudjuk, hogy otthon hány nyerek és hány feleség/férj várja őket, mert nem ez a lényeg. Nem az számít, hogy ki várja őket otthon, az egyéni, és az nem kerülhet szóba, mikor éppen a világ megmentésről van szó, a szeretteiket a világgal együtt mentik meg. Az emberi tényezőt nem feltétlen az határozza meg, hogy valaki rohan haza a családért, hanem hogy felszívja magát, odaáll és lehajtott fejjel csinálja a munkáját. Nagyon szeretem ezt az aspektusát a legénységnek, hogy önmagukat is képesek háttérbe szorítani, hogy megszabadulnak az önzőségtől. 

maxresdefault_3.jpg

 6. A szimbolika

A film tele van szimbólumokkal, csak pár: Ikarosz, aki túl közel repült a Naphoz, aztán ott van a napistenség, akinek imádatába Searle és Pinbacker is belefeledkezik, a Napisten, aki folyamatosan figyeli őket, Kanade pillanata, Capa Jézus pozíciója a hídon. Plusz a Napnak, az Istennek visszaviszi a tüzet az emberiség, egy fordított Prométheusz történetben. Rengeteg vallási kérdés húzódik meg a háttérben, de pogány vallások, mai áhítattal. A végén (spoiler) pedig nemcsak egy emberrel kell megküzdeniük, hogy elvégezzék a feladatot, nemcsak egy random gyilkos rohangál körbe, mindannyiuk hibái csoportosulnak Pinbackerben és ezen kell túl lépniük.

sunshine-10.png

 7. Az apró dolgok.

Welcome to Ikaros II. 3,1%, 2001 - Űrodüsszeia idézés a folyosóval, Alien idézés a közös étkezéssel, Mace bocsánatot kér, A Merkúr elhaladásánál, mindenkinek különböző az arckifejezése, mindenkié mást mond. Macenek igaza van. Mindig. A közeli felvételek a szemekről, egy kicsi hiba hova vezet, az elsődleges prioritás, Mace a Kapitány támogatását kéri, Capának 4 perce van cselekedni, Cillian Murphy félelmetesen szimmetrikus arca, Capa megragadja Pinbacker karját. Az a szép nap...

Top 10 Schwarzi film

Ha van utánozhatatlan színész, ha van olyan, akit nem lehet behelyettesíteni, az a jó öreg Swarczi. Ez a gyönyörű akcentus, minden mondatát külön szállóigévé tette. James Cameron rábukkant és akciósztárt csinált belőle, és a Stallone-val való versengése határozta meg a 80-as éveket. Imádom. Bár sosem fog Oscart nyerni, de olyan életműve van, amiből talán nem is hiányzik, ikonikus karakterek tömkelege az egysoros királyától, szóval ezek azok a kedvenc Schwarzenegger filmjeim, és mivel a legtöbbet szinkronnal láttam gyerekkoromban, épp ezért eredetiben, de magyarul is mindent ajánlom:

10. Két tűz között

Akció, kaland, kémek, Schwarzi, összerakott film, végére kicsit over the top, de szeretem.

ket_tuz_kozott.jpg

9. Kaktusz Jack

Na jó ez a kakukktojás, nem az ő nagy filmje, de a mai napig röhögök azon, hogy behajt a szekérrel, és mindenki a Jóképű idegennek hívja, mellesleg a kengyelfutó gyalogkakukk elemek meg egy vasárnap délután nagyon szórakoztatóak.

kaktusz_3.jpg

8. Vörös Zsaru

Klasszik zsarus-haveros filmecske Az akkori ügyeletes laza, éppen kirúgás előtt álló zsarukaraktert játszó James Belushival, Schwarzi mint az orosz zsaru megint villogtathatja a faarcát, jól csinálja. De tökéletesen kijön a komédia is, sőt még krimi is van.

kokainum.png

7. Ovizsaru

Csak egyet akartam választani a klasszikus vígjátékokból és ez nyert, nem csak az it's not a tumaaaa beszólás miatt, de Schwarzenegger a gyerekek között annyira mókás, hogy ez tényleg jó vígjáték lett.

kindergarten-cop-1-di.jpg

6. Kommandó

A film, aminek a scriptje csak egysorosokból áll, Schwarzinak 10 órája van, hogy visszaszerezze a lányát, és hogy mindenkit minél kreatívabban nyírjon ki. Megteszi.

5. Menekülő ember

Nem túl jó film lenne, ha nem lenne tele azokkal az egysorosokkal és halál laza beoszlásokkal, mindezt tapadós sárga speedo cuccban nyomva... tökéletes.

running_man.jpg

4. Predator

Get to da chopaaaaaaa. Schwarzi a dzsungelben harcol meg a predátorral Carl Weatherssel az oldalán, egyszerű, férfias, tökös filmecske, bármikor újranéző. Dillon you son of a bitch.

predator.jpg

3. Total Recall - Az emlékmás

Hát elhúzta a seggét a Marsra, szégyen, nem szégyen ezt kívülről fújom, akár hányszor megy, megnézem, Cohageeeen vigyázz magadra.
total_recall.jpg

2. Terminator 2. - Ítéletnap

Micsoda egy zseniális film. Schwarzenegger, mint jófiú is teljesen működőképes, tele szállóigékkel és egy igazán hihető robotszerű alakítással, és ha nem sírtál a feltartott hüvelykujjon, akkor semmin.

terminatro_2.jpg

1. Terminator

Kihirdethetném a holtversenyt, de mégis csak ez nyer hajszálnyival, de csak mert gyengéim az első filmek, Star Warsban is az Új remény a kedvenc. Szóval nem csak a jó öreg Scharzi igazi debütálása a filmvásznon, de az egész renoméját ezzel határozza meg.

terminator.jpg

Megjegyzés: a Conan azért maradt ki, mert szégyenletes módon még nem láttam....

süti beállítások módosítása