Drága Benny,

Megfogadtam a tanácsodat és lementem a könyvtárba. Bár az a könyv, amit ajánlottál, nem volt bent, de megtaláltam a Mester és Margaritat. Emlékszel azt hogy szerettem? Talán az egyetlen könyv volt, amit szerettem. De találtam egy másik érdekeset is. Képzeld, lehet olvasni tudományos könyveket és találtam egy régi könyvet kriminológiáról, ebben valami okos ember azt állítja, hogy egyértelműen elkülöníthetők a bűnözők a normális emberektől, azt mondja csak a koponya méretét és formáját kell megnézni. Elhiszed ezt? Mondanom sem kell, hogy utána egész nap a fejemet vizsgáltam. Nem tudom megítélni. Órákig bámultam a tükörbe, de egyikről sem tudtam meggyőzni magam. Csak most kell rájönni, hogy mennyire is hasonlítok rád Benny, ugye látod? Ez te vagy. Vajon ezen múlik, hogy milyen fejjel születünk? Hogy milyen a forma, hogy hogyan helyezkedik el benne az agy? Hát ezen múlna? Én nem hiszem, hogy képtelenség lenne, hogy így dőlne el, hogy kik leszünk. Vajon van külön koponyaformája a könyvelőknek és a művészeknek is? Viszont akkor ki dönti el, hogy ki minek születik? Szerettem azt hinni, hogy én irányítom az életemet, nem valami koponya deformáció. De ma már mit számít ez, nem igaz?

Csodállak Benny, mindig is csodáltalak. Tudom nem mondtam elégszer, vagy inkább nem mondtam soha, de a te világlátásod, ami mindig is talány volt számomra, most olyan igazinak tűnik. Hát igazibb, mint én. Máshogy látom a dolgokat, minden más. Hogyne lenne? Benny, bár többet beszéltünk volna, nem azért mert nem ismerlek, mert ismerlek, de ha valakivel hát veled több időt kellett volna töltenem. De mindig is ezt csináltam nem? Elmenekültem az értelmes emberektől, de tőled nem tudtam szabadulni. Szerencsére sosem hagytad. Mindig feltűntél, mintha semmi sem történt volna, sosem mondtam, hogy ennyire hálás vagyok azért, hogy mindig te békültél. Az én hülye büszkeségem. Vannak dolgok, amit sosem bocsátok meg magamnak, és itt most nem arra gondolok, azt még egyszer talán megbocsáthatom, de vannak más dolgok, amivel sosem tudok majd kibékülni. 2005. augusztus 12. Soha, érted? Soha. Tudom, hogy te megbocsátottál, mint mindig, de ez egyszerűen nem változik meg soha.

Elképzellek, ahogy ezeket olvasod fejcsóválva. Benny, annyival jobb ember vagy mint én, megérdemled. Ennél többet is. Tudom mennyire keveset kaptál tőlem, és most már ezt sem tudom ki javítani. Mindig arra gondoltam ráér majd később. Hát nincs később. Megérdemlem.

Ne haragudj az őszinteség rohamért, nem nagyon szokhattad meg, de annyi mindent nem mondtam el időben. Annyi minden kimaradt nekünk, csak belegondolok és dührohamot kapok, mert tudom nem így kéne lennie, mind kettőnknek normális életet kéne élnünk.

Ne gyere sűrűn, nem tesz jót egyikünknek se.