Túlélő horror játék. Yep. Kezdjük itt.
A történet szerint Miles Upshur riporter, aki te vagy, kap egy fülest, hogy a Mount Massive Elmegyógyintézetben nincs minden teljesen rendben. Fura kísérletek, fura orvosok. Fura. Miles sztorit szagolva hajt éjszaka (mikor máskor) az intézethez, hogy mint rendes oknyomozó riporter, kinyomozza az okot. Mikor megérkezik, látszik, hogy vaaaaalami nincs rendben, a biztonsági őr nincs a helyén, Miles úgy ahogy tud, belopózik az intézetbe. Az ajtók zárva, egy nyitott ablakon nagy nehezen beegyensúlyozik. Amint belép, vér, csönd, kupleráj, sötét. Amerre jött arra nem tud visszamenni, így új kijárat után néz.
Na már most ez egy baromira félelmetes játék. Igen, vannak benne jump scare-ek, de nem ettől lesz félelmetes, bár tényleg használják, talán nem túlságosan sokat az olyan 3-3,5 órás játék alatt. A félelmetesség az atmoszférából jön megint csak. Ez egy egyes szám első személyben játszódó játék, annyit mondanék, hogy 2 éve találkoztam először az Outlasttal, és 5 perc után lecsuktam a laptopom. Még az intézetbe se jutottam be, mikor úgy gondoltam ez így most éjfél körül sok lesz. Egészen hátborzongató a hangulata. Mert hát klisének klisé az elmegyógy, de mégsem, mert így még nem élte meg az ember ezt a környezetet. Szóval eltelt 2 év mire újra elővettem, szigorúan nappal, de így sem volt egyszerű.
Parafaktor csillagos ötös, a karakterek, a helyszínek, a zene, a megvilágítás mind működik. És hát már az elején leírják az opcióid, vagy elbújsz vagy elfutsz, vagy meghalsz. Ennyi. Ez nem egy küzdős játék, nincs fegyvered, nincs semmid. Illetve de, egy kamerád, amit már nem csak a sztori felvevésre használsz, hanem a kamera éjszakai módja miatt is, hogy egyáltalán elbotorkálj A-ból B-be a sötétbe, mert anélkül... huh, sehova, de sehova nem lehetne menni. Na néha ez frusztráló, nem a hidegkirázós kamerakép, hanem hogy nem használhatok semmit, már bizonyos pillanatokban a klaviatúrával vertem volna szét mindenkit, nem igaz, hogy egy széket nem vehetek fel védekezésnek! Szóval ez néha zavaró.
A gameplay gördülékeny, a kijutáshoz körberohangáltatnak az egész elmegyógyon. „Menj a biztonsági szobába, onnan menj a pincébe visszakapcsolni az áramot, na onnan menj vissza, de lezárták az utat, felül kerülhetsz, onnan menj el Detroitba, aztán vissza a tetőre, de upsz elejtetted a kamerát, vissza csatornába...” Szóval jól tartja az illúziót, hogy miért nem tudsz kijutni, persze néha úgy éreztem két jól irányzott rúgással az ablakot, vagy a bezárt bejárati ajtót megoldottam volna, de fogadjuk el, mégiscsak egy elmegyógyintézetben vagyunk, minden megerősített. Ügyesen játszik veled a játék, mikor azt hiszed kijutsz, nem jutsz ki, nem minden beteg beteg, nem mindig az jön, amit várnál, mindenesetre ez egy egyenes vonalon haladó egy kimenetes játék.
A karakterünk igazából jó, mint a többi is, több boss is van, akik mind más miatt félelmetesek, jól működik az egész. Van egy talány, amit úgy néha-néha belengetnek, és csak a játék utolsó harmadára derül ki, szóval annak az építkezése nagyon tetszett, jó a rejtély. Milyen a vége? Mindig a legnehezebb, egy jó horror játékot, de még a jó horror filmet is nehéz jól befejezni. Itt is valahol kicsit elcsúszik a dolog. Igazából nem volt rossz a vége, de másra számítottam, mármint súlyban valahogy. De teljesen érdekes volt így is. Abszolút. A vége a jobbak közül van, csak úgy, mint a játék is.
Szóval fel kell szívni magad ehhez, de igazából tényleg élmény, egész jó szórakozás, már ha szereted a műfajt, vagy úgy rád jött a retteghetnék.
