Görög volt a falóban

Görög volt a falóban

Jessica Jones - A nekem való hős

2016. január 17. - K.Nóra

A Jessica Jones a Netflix és a Marvel közös sorozata, a Marvel öt sorozatra kötött szerződést a Netflixszel (Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist és a négyet összefogó Defenders) és már a Daredevil is nagyot dobbantott, de a Jessica Jones számomra még azt is le tudta körözni.
jj2.jpgElőször is nem délutáni sorozatra kell gondolni, ez keményen R besorolású, 18-as karikás dolog, nem lányoskodnak sem a nyelvezetben, sem a grafikusságban, sem a történésekben, ami nagyon előnyére válik. Ez egy brutál kemény komor világban játszódó sorozat, a színes-szagos Marvel Univerzum (amit mellesleg imádok. Team Cap!) egy jóval sötétebb verziója. Amit tudni kell, hogy a Marvel továbbra is folytatja a zseniális univerzumépítését, amibe a sorozatok is beletartoznak. Na nem mintha bármi nagy utalás lenne, annyit mondanak néha, hogy a zöld fickó, vagy egy kisfiú Amerika kapitánynak van öltözve, de ennyi. Egy univerzum, de teljesen külön áll, és önálló a sorozat.

A Jessica Jones szigorúan véve nem is képregény sorozat. Ez egy neonoir nyomozós krimi-thriller sokkal inkább. Jessica Jones (akiről bevallom, ezelőtt nem olvastam semmit) egy magánnyomozó, szuper ereje annyi, hogy szupererős. Amit meglehetősen ritkán használ, nem hősködik, ha magát kell védenie, akkor használja. Ennyi a szuperhős aspektus.

Jessica PTSD-ben szenved, és magát próbálja rendbe tenni, miközben nyomoz. Az egyik legerősebb női karakter, aki ma a Tv-ben szerepel, nemcsak képregényes sorozatokban, hanem úgy általában is. Ennyire erős jellemű, háromdimenziós főszereplő női karaktert keveset láttam. Krysten Ritter remek munkát végez. Teljesen fullosan megírt komplex női karakter, nem férfias, tele van érzelemmel, talpraesett, és nagyon szép ívű jellemfejlődése is van. A többiek sem panaszkodhatnak, Patsy, de még a szomszéd srác is remekül van megírva és eljátszva.

jj1.jpg

Jessicat a történet jelenéhez képest egy évvel korábban, egy Kilgrave nevű fazon irányítgatta. Kilgrave nem egy klasszikus Marvel főgonosz sem képregényekben, sem a Marvel filmes univerzumában. Már csak azért is, mert Loki és Kingpin (a Daredevil gonosza) után vééégre van megint egy erős főellenünk, aki most újra visszatér Jessica és környezete életébe. Kilgravenek egy képessége van, amit mond, azt az emberek megcsinálják, hogy most az egy szendvics, vagy hogy vágd le a saját karod az édes mindegy. Kilgrave ezt a Jedi elmetrükköt vitte igen magas szintre, (mondjuk, akkor inkább már legyen Sith elmetrükk,) az egyik legdurvább és legbrutálisabb képesség, mivel szellemileg és lényegében fizikailag is megerőszakolja ezzel az áldozatait. Úgy, hogy ő még életében nem ölt, mert mások csinálják a piszkos munkáit. Félelmetes a tény, és félelmetes, mint gonosz. Kilgravet a zseniális, elképesztően fantasztikus David Tannent játssza (a 11. Doktor, vagy Barty Kupor Jr., Casanova vagy Alec Hardy) Egészen szuggesztív, az utálat és a kedvelés határán egyensúlyozva, remekül felépítve, pl. az első 2-3 részben nincs is benne, csak a jelenléte és a fenyegetése. Tannent csípőből hozza az elbűvölően utálnivaló karaktert. Ilyen egy jó főgonosz:
https://www.youtube.com/watch?v=-oq1z10QtOs
jj3.jpg
A Jessica Jones színészileg, történetileg, vizuálisan, zeneileg, dialógusilag, karakterileg, mindben borzasztóan erős, egyszerűen olyan, hogy nem lehet abbahagyni. A történet full, le van zárva, a 2. évad még kérdéses, nem nem kell hozzá látni a Daredevilt sem (de tök felesleges lenne kihagyni, mert az is szuper) önállóan, képregényes ismeretek, sőt a képregényfilmek szeretete nélkül is működő briliáns sorozat. Az első ingyenes Netflix hónapban mindenkinek szeretettel ajánlom a 13 részt. Kurva jó.
jj1_1.jpg

 

Aljas nyolcas – Spoiler nélkül

de kis elemezgetéssel

Akkor gyorsan. Tarantino 8. filmecskéje más, mint az eddigiek. (No Shit!). Megint ott vagyunk, hogy bár western, de mégsem az. Ezt már anno mondtam, nekem az Becstelen Brigantyk westernebb, mint a Django. És ezzel nincs itt semmi baj. Itt vagyunk az amerikai polgárháború után pár évvel, mikor Kurt Russell, a Hangman, postakocsin viszi Daisy Domergue-t akasztani Red Rockba. Az úton több útitársa is akad, majd betérnek a fogadóba, ahol még négyen vannak, rögtön meg is van az aljas nyolcas (plusz a kocsis), akik a hóvihar miatt összezárva töltik majd a következő pár napot. Közben persze megy a ki kivel van, ki milyen fekete, fehér és mexikói téma. A film első egy órája a postakocsiban játszódik a maradék 110 perc pedig a fogadóban. Ebből azért le lehet vonni, hogy nem épp a legvágtatóbb ütemű filmről van szó.
an3.jpgAmit tudni kell: vizuálisan letaglózó, a színészek zseniálisak, még az is, akiről az elején azt gondoltam, hogy idegesíteni fog, párbeszédek és az erőszak pipa, olyan tarantinosan, kb. 19 perc akcióra kell számítani, a többi az beszélgetés. Ez egyik sem negatívum, csak közlöm a tényeket. Kamaradrámáról van szó, ez színház, de ez nálam csak giga pozitívum. Az akcentusok megint gyönyörűek.

Hadd vázoljam fel az alapszitut megint. Többen bezárva, a hó miatt elvágva a külvilágtól, mindenkiben ellenséget látva próbálnak életben maradni úgy, hogy ott van Kurt Russell, mint vezérhím és Ennio Morricone zenél a háttérben. Na, már elnézést, de A Dolgot nézem? Mint az már kiderült ősi nagy kedvencem a film, és levakarhatatlan az áthallás, sőt Mr. Tarantino is elismeri, yep, erről van szó. (A jóember sosem rest kölcsönözni valahonnan, imádom) és hát még Morricone is A Dologban fel nem használt zenei elemeket rakta be az album felébe.

Intermission: Zene. Kell ezt még mondani, hogy természetesen zseniális, az egy dolog, hogy Morricone, de Tarantinonak megint elsül a keze és olyan dalokat és monológokat válogat össze, ami már megint egy klasszikus zenei albumot szül. Jennifer Jason Leigh „Kalóz Jenny” momentuma is remek. Megy a taps a rendezőnek és a zeneszerzőnek persze, megint.
an2.jpgNa és akkor a csúnyábbik része. Hol helyezzük el a filmek között, és hol a Tarantino életműben? Idővel kiderül, jelen pillanatban nálam nincs a Top 3-ban és valahol úgy érzem mind a Django elszabadul, mind a Becstelen Brigantyk jobb film, ha már csak az utóbbi kettőt nézem. Viszont a film úgy a következőnapokon is velem maradt, és érik a második megnézés, szóval nem kell itt azt mondani, hogy rossz. Húúú dehogy is...! Ez egy nagyon remek kis film. Miért nem lesz belőle egy A Dolog? Miért nem lesz belőle egy Kutyaszorítóban, vagy egy Becstelen Brigantyk? Én rögtön ott kezdeném, hogy az aljas nyolcas miatt. Mindegyik érdekes karakter, kevés a kedvelhető. Nem tudod ki igazából a főhős, mert nincs. Tényleg mindenki egy mocsadék. Akit az elején kedvelsz, azt végére megutálod, talán van, akit a végére jobban megszeretsz (nálam volt egy ilyen is) és ott van Kurt Russell, aki Kurt Russell, én őt mindig szeretem, mindenesetre nehezebb azonosulni bárkivel, mint Shosannaval, vagy Djangoval, nincs protagonistánk. Jó, a legtöbb Tarantino film tele van bűnöző, vagy náci illetve negatív főszereplőkkel, de mindig van bennük valami kedvelhető, Vincent Vegában, Stuntman Mikeban, vagy Mr. Candie-ben volt. Mert na, kevesebb nagyobb rohadék van, mint Calvin Candie, még sem tudod úgy utálni. Az Aljas nyolcasban tudod. A párbeszédekben van feszültség, de nem a „Hans Landa leül veled egy pohár tejre” szintű feszültség. Nincs megszórva annyi poénnal, mint amennyit az utóbbi időben használt, komolyabb hangvételű a film, viszont kisebb a tét, pont a szereplők aljassága miatt. Persze azért mire belerázódunk az uccsó órában már fogod a karfát.an4.jpgMinden a helyén van, a színészek jók, a zenék jók, a hús jó, a sodó jó, a látvány jó, a dialógosok is rendben vannak, és még is van valami, ami hiányzik. Talán a feszültség, talán az a durva feszültség hiányzik nekem, amit A Dolog beidézéssel úgy gondolom Tarantino is el akart érni. Összegezve a film tetszetős, abszolút újranézős, szerintem szépen mutat Tarantino életművében, de rendezőnk meg ne próbáljon megállni majd 10 film után, amit most itt hangoztat. Azt kikérném magamnak.

Pontszámban kiosztanék egy aljas nyolcast mindenképpen. (Plusz egy felet, aki a medvebőrbe bújt kocsis:))

Éééééés akkor hetvenkilencdjére: Hey little apple blossom
https://www.youtube.com/watch?v=y8gU1zhzJ2E

süti beállítások módosítása