Görög volt a falóban

Görög volt a falóban


A 2000-es évek egyik legjobb horrorja - 1408

De miért is?

2016. május 19. - K.Nóra

1408 nem egy nagyon felpontozott film, nincs benne a legtöbb listában, és csak úgy elsikkadt, mikor megjelent. Sőt még nem is King legjobb novellájáról van szó. De a film számomra továbbra is ott van legjobb horrorok között.

A történet szerint Mike Enslin író abból él, hogy leleplezi túlvilági jelenségeket. Olyan helyekre látogat el, ahol állítólag szellem kísért, megszáll egy éjszakát és bebizonyítja, hogy nincs ott semmi szellem, vagy hogy direkt átverik az embereket. A Dolphin Hotel 1408-as szobájáról is ez a hír járja, évek óta nem adják ki, mert sorra öngyilkosok lesznek benne az emberek. Persze Enslin szerint kamu az egész, bekönyörgi magát és jót szórakozik, hogy mennyire ki van találva, még a hotelvezető is benne van a színjátékban. Úgy áll hozzá, ahogy szkeptikus íróként kell, aztán bemegy a szobába és becsukja az ajtót, ezzel összezárja magát a terhelt múltjával és még valami mással.

Mitől lesz kiemelkedő?

14084.jpg

1. Az egyszerű helyszín

Imádom az egy helyszínen játszódó kevés szereplős filmeket. Ez a film ezt elég jól hozza, hiszen 90 %-ban a szobában játszódik és csak John Cusackot látjuk, akit amúgy nagyon kedvelek. Az alap felállás elég jó kihívás, mert kamaradráma lesz belőle, és a színésznek kell elvinnie a sztorit. A hotelszoba nem különösebben félelmetes ránézésre, de rögtön nyugtalanító érzést áraszt, mint mikor egyedül alszol idegen helyen.

14083.jpg

2. Az ellenfél

Az egyik legjobb dolog a filmben a gonosz. A szoba. Mert hogy vannak szellemek, meg van itt minden, de a gonosz? Azt sosem látjuk, nincs megjelenítve, nincs leplezve. Tudjátok, van egy rakat olyan horrorfilm, ahol építik a feszkót, elmegyünk a végkifejlet felé, és mikor kiderül miféle a szörny, a szellem, a démon, az egy gigantikus nagy csalódás lesz. Na itt ilyen nincs. Az a bizonyos feszkó, a végig erősen megmarad. Baromi jó, hogy nem látod, mi ellen küzd és a legyőzhetetlenség érzés is végig nő.

 3. A hangulat

Itt nincsenek szabályok. A fenti megfoghatatlanságból következően, itt nincsen olyan, hogy az elektromosságban terjed, vagy mi a hallucináció és mi a valós, hol a határ a szellem, a valós és a túlvilág között, mi történik meg, mi nem, mit tud manipulálni a szoba és mit nem. Éppen ezért nem tudod, hogy mire számíts, egy pillanatig sem. Folyamatos változás, új dolgok, kiszámítatlanság, ettől olyan erős hangulata lesz, és olyan félelmetes, hogy az adrenalin a plafonon van végig.

 4. A horror elemek

Nem jump scarekkel operál, van egy-kettő, de azok a jobb félék, együtt élnek a filmmel teljesen, ugyanabba az állapotba kényszerítenek, mint Enslint. Az ilyenek megbocsáthatók. Látványban és történetben is nyomasztó, véres, brutális. Enslin múltja nehéz és vizuálisan átélni vele borzasztóan fájdalmas. A félelmetességet főleg a színészen keresztül éljük meg és azzal, hogy a szoba machinál, hogy megérzed a bezártságot, ahogy egyre kisebb lesz a mozgástér és a világ. Megvannak a klasszikusnak ismert horror elemek, de sokkal másabbak.

5. A kétségbeesés

A tehetetlenség érzete, amit Enslin is magába keríti, az egész átjön a nézőre is. A végső fordulatnál, pedig már azt érezed, te is érted az öngyilkosokat, érted mi történt, ugyanolyan kétségbeesett leszel, mint a főszereplő, mert nincs kiút. Illetve van...

6. Az apró dolgok

Cusack szarkasztikus arckifejezése, a szoba színei, segíthetek a táskákkal?, az UV fény előnyei, a pillanat mikor még ki lehetett volna menni a szobából, It's only just begun dal, fejen átforgós kamera állás, a 13-as szám többszöri felbukkanása, racionális magyarázatok keresése egy pontig, Ön itt áll, burn me alive, a festmények, a posta, Pscho-1, expressz kicsekkolási lehetőségek, a cigi.

14081.jpg

 Bónusz a befejezések (Spoiler a végére)

A filmnek háromféle befejezése van, a moziban az ment, amikor Enslin kiszabadul és visszahallgatja lejátszóját, hallatszik a kislánya hangja és a felesége elszörnyed. Nekem ez a kedvencem. Két alternatív befejezés van. Az egyikben Enslin meghal, Jackson hallgatja vissza a lejátszót és hallja a kislány hangját. Ez azért brutál sötét. Még annak ellenére is, hogy a film végig nyomasztó, azért elfér az a feloldás a végén, hogy Enslin él. A harmadik befejezés Enslin kijut, ugyanaz a jelenet a végén hallgatja a szalagot, de a felesége nem hallja, csak Ő. Vagyis: vagy megőrült, vagy még a szobában van, vagy a dolog, ami ott volt kijött vele. Na ez a vég talán a legelgondolkodtatóbb, de mégis az elsőt szeretem a legjobban, Cusack arckifejezése mindent visz.

Rontóc off

14082.jpg

A 1408 egy egészen remek horror film, nem tudom, hogy miért van elhanyagolva, biztos van egy rakat hibája, amit nem látok meg, de őszintén maga az egész hangulata számomra annyira elviszi, hogy nem is keresem a hibákat. Félelmetes, egy helyszínes, jó színészi alakítással, végig feszültséggel. Ha kell egy kis borzongás, ezt elő lehet venni.

 

Hans Zimmer koncert

avagy hogyan rúgja ki egy filmzeneszerző a ház oldalát

2009 tavaszán ültem egy moziteremben, az Angyalok és Démonokat néztem meg másodszorra. Ahogy futott a stáblista egyedül maradtam a teremben és bejöttek takarítani, tisztán emlékszem rá. Én meg ott ültem és mondtam magamban, én aztán innen ki nem megyek addig, amíg le nem fut a kredit, söpörjetek körbe, nem érdekel, mert ezt a zenét ilyen hangrendszerrel a büdös életben nem fogom máskor hallani, nekem ez kell. Aztán tévedtem, mert tegnap este hallottam.

(Bocsi, egyik se saját videó, próbáltam a legjobbakat keresni)

Mr. Hans Zimmer élő turnéjával járja a világot, tegnap este erre keveredett és bizonyította mennyire komoly befolyással van ő és zeneszerző társai nemcsak a moziélményre, de a filmek megítélésére is. Zimmer nem cicózott, még a szünetet és a késést leszámolva is azt mondanám egy jó 2,5 óráig zenélt nekünk, nem is akárhogy. Tippre mondom, de volt ott egy jó 50 fős zenekar, vonósok, fúvósok, dobosok, elektronikus hangszerek, szintetizátor, zongora, orgona, minden, plusz egy 25 fős kórus. Rögtön szinte fejberúgott mindenkit azzal a bődületes Sherlock Holmes témával, ami egészen elképesztően szólt élőben.

Itt jegyezném meg, hogy azt is egészen felvillanyozó látni, mennyire élvezik a zenészek ezeket a dalokat játszani, pedig most aztán sűrűn nyomhatják, de az átélés, az, hogy ennyire belemerülnek minden este, az lehet az oka, hogy így tudják átadni. És Zimmer is benne volt, itt éppen a szitáron nyomta, de játszott orgonán, zongorán, elektromos gitáron, dobon, na és persze vezényelt is. Volt itt Madagascar, Gladiátor gyönyörű szépen. Zimmer rengeteget mesélt, hogy miért reggel kilenckor hívja Ridley Scott, hogy szandálos szoknyás férfiakról akar filmet csinálni, hogy tesznek hozzá a filmzenéhez a legkisebb ötletek, hogy Budapesten forgatták az Infernot Ron Howarddal, és nem csak az Angyalok és Démonokból kaptunk brutál ízelítőt, hanem A Da Vinci kódból is.

Na és talán csak itt történhet meg, hogy mikor az a gyönyörű hegedű szól a Da Vinci zenéjének végén egyszer csak ÁÁÁÁÁÁZIBENNYAAAAAMAMABiTSIBABAAAAA. (saját fordítás) Az Oroszlánkirály zenéje iderobbant és hát rásegített, hogy Lebo M. énekelte, aki a mesében is. Aztán Zimmer bemutatta Tina Guo csellistát, aki köré felhúztak egy elképesztő Karib-tenger Kalózai összest. Ahogy Zimmer mutogatta be a zenészeket, hogy egyikükkel 15 éve dolgozik együtt, másikukkal 25 éve, őt gyerekkora óta ismeri, a negyedik fickó 20 éve dolgozik más zeneszerzőkel is, egyre jobban elámultam attól a ténytől, hogy ezek a zenészek már évek óta formálják a filmzene világát és  ezzel a filmek világát is. Hans Zimmer az egyik legepikusabb zeneszerző, aki létezik, és az hogy kilencszer jelölték Oscarra (egyet vitt) az is sokat elmond, de ledöbbenve ül az ember, hogy a színpadon lévő személyek azok, akik meghatározzák azokat a filmeket, amik meghatároznak minket. Egy film sem lenne olyan amilyen, e zenék nélkül.

Szünet után egy kis Esőemberrel tértünk vissza, majd jöhettek a szuperhősök, kezdve Supermannel. Ezt már annyiszor mondtam, hogy imádom a témáját, és ahogy fel volt építve, a zongorától egyre több hangszer bekapcsolódik, majd a kórus, az össznépi zene és közben abszolút átjön Superman „remény” üzenete... még mindig a legjobb dolog az egész filmben. Kevés dal van ilyen erősen felépítve. Aztán egy kis Őrület határán, belefutott az Elektro zenébe a Csodálatos Pókember 2-ből, aminek szintén ez volt az egyetlen maradandó eleme. És ekkor jött a Sötét Lovag.

Számomra külön meglepő volt, hogy bizonyos dolgokat élőben meg tudtak csinálni, pl. A Sötét Lovag Why so Serious dal elején az a minimalista hang, én esküszöm azt hittem az hangkeverés, nem pedig filmzene, vagy az Eredetben az utolsó pillanat, mikor a zongora szól és sötétre vág a film, és van az a kicsi ciccegő hang, gondolta a fene, hogy ez is a filmzene és nem hangvágás. A Sötét Lovag elképesztően szólt, a Joker téma, ezzel a káosz érzettel még mindig zseniális, a Batman témát még tovább vitte a Felemelkedésből a kórusos zenére, a Gotham's Reckoning-ra, ami végül is Bane témája a filmben. A kórus zseniális volt hozzá. Meg kell mondjam, csak most tűnt fel mennyi gitárt is használ Zimmer, mármint persze ismerem a zenéjét, szóval tudtam, csak nem sejtettem. Most tudatosult.

Zimmer megemlékezett Heath Ledger haláláról, James Horneréről és az Aurora moziban történt lövöldözésről is, magyar zenész ismerőseiről is beszélt, és hát a zenekarában éppen pár napja házasodott össze az egyik gitáros és egy hegedűs, úgyhogy nászajándékként hagyta, hogy jameljenek egy kicsit, mielőtt áttért az Interstellarra. Nolannel 12 éve dolgozik együtt, és hát rengeteget kísérletezett ez idő alatt. Az Interstellar „vegyesen” az orgonával még így is magasztos volt, aztán elköszönt. Persze nem mentünk sehova, olyan tapsvihar volt, hogy leszakadt a ház. Mindenki dobogott, őrjöngött és azért azt is sejtettük, hogy Eredet zenéje nélkül nem megyünk ma haza. Szóval persze visszatért a banda és rá is kezdtek a The Dream is Collapsing-ra, ami miatt azt hiszem negyedjére néztem meg moziban az Eredetet anno. Ezt az erős kezdő pillanatot, mikor összedől az első jelentben a Leoék feje fölött az álom, még most sem tudta Nolan túlszárnyalni. Zimmer meg tökéletesen viszi a zenével, volt még a Mombasa és végül a Time-al zárta, mint az Eredetet is. Egészen felemelő érzéssel együtt. Emlékeztek, mikor azt mondtam a Superman a legfelépítettebb? Tévedtem, a Time az, olyan íve van, ahogy szinte egyesével kapcsolódik be minden hangszer és a végén az a lezárás... tökéletes.

Zseniális zeneszerző, egy brutál erős koncerttel. Úgy tudja ezeket a dalokat megszólaltatni, hogy nincs, aki összeszedi az álladat a földről. Hangzásban, az élményben vissza tudja hozni a filmnéző nosztalgikus állapotot, fokozottan, olyan érzelmi hullámot adott az egész koncertélménynek, amit őszintén nem gondoltam volna. Voltak körülöttünk zokogó emberek, tényleg a velejéig hatott olykor. Hans Zimmer az egyik legjobb, aki a filmzene iparban létezik, és pont azért mert ez nem ipar, ez szerelem, a zene és filmek iránt. Remélem más is példát vesz ebből, előbb Moriccone, most Zimmer turnézik, remélem lesz még zeneszerző, aki erre rákap.

 

Amerika Kapitány- Polgárháború (Spoiler nélkül)

Igen, igen soksoksok, rengeteg képregényfilm van, különböző minőséggel, de azért ne vitassuk el azt, ahol érdem is van, és öcsém, itt aztán van.

Imádom a Marvelt, imádom a DC-t, a képregényeket, a karaktereket, a filmeket (már amelyiket), de el kell ismerni, a szakmában most a Marvel a legokosabb. 8 éve már, hogy ki jött a Vasember és a Marvel azóta építi az univerzumát, aminek részei a sorozatok is, egy nagy mozgóképes összeborulás, mindenféle hangnemben, stílusban. Királydrámát akarsz? Thor! Űroperát? Galaxis Őrzői! Második világháborús filmet? Az első bosszúálló! Neonoir krimi? Jessica Jones! Politikai Krimi? Kapitány 2! Teljes csalódást? A Hihetetlen Hulk! Valamit, ami megingat abban, hogy mi a helyes? Polgárháború! Senki ne számítson egy Deadpool élményre, főleg azért mert ez egy trilógia 3. része. Oké, nem önálló filmként kell léteznie. Mit értenél magában a Sötét lovag - Felemelkedésből? Mit jelentene számodra a Jedi visszatér az előző filmek érzelmi töltete nélkül? Az Amerika Kapitány harmadik része masszívan az előző két filmre épít (és a Bosszúálló filmekre is), kellenek hozzá, és egy harmadik résznél így is kell lennie. És szükséges, hogy kedveld nemcsak a karaktert, de az eddig felvázolt történetet is.

Be kell vallanom, borzasztóan féltem ettől a filmtől. Miért? Mert a Polgárháború képregényben Vasember a gonosz. Nincs szürke zónában, ő a főgonosz... és a filmes univerzumban Tony Stark a legkedveltebb karakter, és imádom Downeyt, és nem akartam, hogy ezt a Vasembert elvegyék tőlem. Nem vették. Ez a 6. film, amiben a Kapitányt látjuk és a 7. film, amiben Vasembert. Szóval egészen triviálisnak hangzik, mikor azt mondom, hogy a karakterek és a konfliktusuk szépen meg van alapozva. Nagy megelégedésemre mondom, abszolút értem Vasember motivációit, és nem, nem lesz gonosz karakter belőle. Sokban igaza van, sokban nem, de az ember még így is néha vacillál, hogy kinek az oldalára álljon, mikor én aztán Team Cap vagyok, oda-meg vissza meg forevör. Érdekes, hogy igazából nincs „Főgonosz”, vagyis van is, meg nincs is, ideológiák csapnak össze, igazságérzetek, és mindenki azt tetszi, amit a saját indokai szerint jónak lát. Mind Tony, mind Steve motivációjában nem kevés önzőség is van, Tonyt a bűntudat hajtja több irányból, Stevet pedig a ragaszkodása a régi életéhez és Buckyhoz. Tökéletesen érthető miért teszik azt, amit. Bűntudatból, haragból, tehetetlenségből, muszájból, logikából és csak mert képtelen lenne a megalkuvásra az ember önmagával.

cw3.jpg

A történet szerint a világ megelégeli a mellékes áldozatokat és kontroll alá szeretné vonni a Bosszúállókat. Tony egyetért, még Stevenek nem tetszik a dolog. Ha helyettük döntenek, mindig lesz egy ember felettük egy céllal, ami lehet, hogy nem egyezik az övékkel. Lehet, odaküldenék őket, ahova nem akarnának menni, oda meg nem ahova kellene. Nem vállalhatja a kockázatot. Tony szerint nem hozhatják meg a döntéseket maguk, és kell a kontroll, hogy levegyék a felelősséget a vállukról. És ebbe robban be a Bucky konfliktus. Történetből elég ennyi, beszéljünk a színészekről.

cw5.jpg

A régi arcok

Evans és Downey továbbra is felsőbb szinteken játszik, amilyen laza Chris Evans a való életben, annyira érti a Kapitány karakterét, jó látni, hogy a három film alatt színészileg is sokat jött, mondjuk a Snowpiercer után az már nem meglepetés, hogy ő is remek színészből van. Downeynak meg végre komolykodnia is kellett, és ez is nagyon megy neki. Mint nagy Bucky-fan szeretném megjegyezni, hogy Sebastian Stan legalább akkora telitalálat a szerepre, mint a fent említett színésztársai. Ráadásul Buckyt széteszi belülről, hogy miket kellett megtennie agymosott zsoldosként, fájdalmas nézni. A többiek kb. mellékszerepekben vannak, de teljesen jó mértékben, Vision, Scarlet Witch (az ő sztori része különösen jó!) , Rhodey, Black Widow és Falcon jól működnek. Natashának megint nagyobb szerepe van, mint a többieknek, de ezt már el is várom, a Fekete Özvegy állandó mellékszereplő létére szintén elmélyített karakter. Megint ki kell emelnem Sólyomszemet. Annyira okos az is, ahogy őt kezelik. A Marvel és a közönség is tudja, hogy a legtöbbet szidott karakter, mármint hogy haszontalan a nyilaival. (Ami amúgy nem teljesen igaz.) És ezt nemcsak a stúdió fogadja el, hanem, Clint Barton is és magához öleli az egészet, szóváteszi, ironikusan áll hozzá, és olyan laza beszólásokat szór megint jobbra-balra, hogy Sólyomszem a kedvenceim közé került.

cw4.jpg

Az új arcok.

Mindenki nyugodjon le, a Marvel továbbra is tudja, mit csinál, Tom Holland a legjobb Pókember eddig. Igen, fiatal és igen, 16 évesnek néz ki. És tudod ki még 16 éves? Peter Parker. Vicces, helyes, jópofa, esetlen. Remek lesz az egyéni film. És hát be kell vallanom, az az érzés, mikor Pókember beáll Vasember és Vision mellé.... Üdv itthon! Chadwick Boseman Fekete párduca is brutál jó lett, nagyon kíváncsi lettem az önálló filmjére. Martin Freeman nyúlfarknyi szerepeikben is mindig öröm látni, Daniel Brühl meg szintén remek, jóval nagyobb szerepe volt, mint gondoltam, főleg, hogy lényegében ő a főgonosz. Zemoként jót hoz, a képregényes énjéhez nem sok köze van, de valahol még is megtartottak belőle. Ugyanakkor neki is végre erős motivációja van, nem egy tipikus főgonosz. Tetszett.

cw1.jpg

Az akció

A Kapitány, aki lábbal előre érkezik minden harcba. Bucky és Steve, akik megtanítanak, hogy hogy használd rendesen a motort és az autót (A Bucky motoros mutatványára még Legolas is csak csettintene.) A reptér jelenet eszméletlen jó volt, és hát a végső harc is. A kaszkadőrök és a koreográfusok agyeldobós munkát végeztek megint. Mindenkit kreatívan használnak. Pókember és Ant-man, csak ennyit mondok. Mindeközben látszik, hogy nem akarják megölni egymást, leállítani akarják a másikat, csakis ezt, ezek az emberek barátok, családtagok, és ez átjön, megint csak a felépített kapcsolatrendszernek köszönhetően, minden ütésnek súlya van. Ha már itt vagyunk, ha választhatok egyet, akkor Scarlet Witch mindig legyen az én oldalamon. Egészen zseniális az egész reptér jelenet, többek között azért is, mert minden egyes karakterért aggódom, érdeklenek, szeretem őket. Így nézni egy összecsapást egészen más élmény. Több érzelem, kevesebb poén egy Bosszúállókhoz képest. De jelen van a humorosság, csak kisebb mértékben, bár ebben a filmben van a Marvel legjobb poénja, még percek múlva is mindenki azon röhögcsélt, és Pókember és Ant-man abszolút hozza a formát, főleg amikor mindkettőjükből kitör a rajongó Érzelmileg több helyen is keményen gyomrost ad, bár számomra a "Rodgers zuhan a vízbe" jelenet a Winter Soldier-ből überelhetetlen. De ez mind abból jön, hogy a Kapitány és Bucky a kedvenc karaktereim között vannak, így az ő személyesebb részei nekem jobban ütnek..

cw2.jpg

Szóval összességében abszolút hozza a hypeot, megugorja a lécet, szeretem ezeket a karaktereket és imádom, ahogy bevisznek az új történetekbe, ahogy bemutatják az új tagokat. Nagy kihívás jön, rád nézek Doctor Strange. Neked a semmiből kell építeni egy új világot, de hé, a Galaxis őrzői ezt megtették két éve, szóval szorítok.

Egész nap bírnám.

Filmek és alternatív verzióik

Rendezői vágás, alternatív befejezés, bővített kiadás, cenzúra nélküli verzió. Mikor egy filmből több vágás létezik. Nem kevés szó esik a témáról mióta kiderült, hogy a Batman v. Superman filmek eredeti rendezői vágása harminc perccel hosszabb, csak a stúdió nem engedte úgy a moziba. Snyderrel sem először fordul elő ilyen, mind a Watchmen, mind a Suckerpunch megsínylette a vászonra kerülést, és egy rakat esetben sokkal jobb filmekről beszélünk a rendezői vágás kapcsán. Mert hát a rendező igaz víziójáról van szó. Csak ilyenkor ott vagyunk, hogy van 2-3 féle verzió a filmből, de akkor mi számít, mi az igazi? Ha az egyiket szereted a másik már nem is létezik? Érdekesek az alternatív verziók, egyes filmeknél nemcsak, hogy többet adnak a sztorihoz, hanem feljavítják a filmet, nem is kicsit. Hogy így lesz-e Batmanék háza táján… meglátjuk. Most lássuk azokat a rendezői ás újra vágásokat, amiket érdemes megnézni. Amúgy van egy tendencia, pl. Ridley Scott, Cameron és Snyder azok, akik a legtöbbet rendezői vágnak.

10. Das Boot

A direktori vágás olyan 50 perccel hosszabb és a karakterépítés a kulcsszó. A filmet még jobban elmélyíti, még jobban rájátszik a klausztrofób érzésre, a Das boot remek film önmagában is, de az igazi paranoiát, pánikot akkor tudjuk átélni, minél többet vagyunk ebben a tengeralattjáróban, plusz a feszültség is jóval megnő.

db4.png

9. Legenda vagyok

Szerettem ennek a filmek az original verzióját is, de a alternatív vágás sokkal természetesebb, 3 perccel hosszabb, mint az eredeti, nem itt van a zombi elásva, viszont az új vágás a film utolsó felvonását változtatja meg teljesen és sokkal működőképesebb lesz.

i-am-legend-movie-image-will-smith.jpg

8. Batman Beyond- Return of the Joker

DC animációk nagyon rendben voltak mindig is, de azért R-kategóriában nem futottak (kivéve most A gyilkos tréfá, jippijájé) Szóval a Joker visszatérből van egy nem cenzúrűzott verzió is, és nem kicsit megéri ezt nézni. Brutálisabb, sötétebb, keményebb, fájdalmasabbat üt. Egészen elképesztően jó. 

screen_shot_2015-08-18_at_10_43_14_am.png

7. Volt egyszer egy Amerika

Sergio Leone utolsó filmjéből európai mozikra kivágott 40 percet, az amerikaira 90-et. Már hogy a jó életben lehetett volna követni a filmet, mikor hiányzik az 1/3-a. A rendezői vágás helyre tette az alkotást, nem magyarázom 90 perc plusz, és a mestermű életre kell.

once-upon-a-time-in-america-leone-s-cut-of-once-upon-a-time-in-america-hits-bluray-png-76586.jpg

6. Nagy vörös egyes

Az egyik legjobb háborús film. Na már azóta, hogy kész lett a direktori verzió. A filmet a stúdió tépázta meg Samuel Fuller rendező belegyezése nélkül.  Halála után az eredeti forgatókönyv szerint összerakták a filmet újra, hosszabb lett 50 perccel és rögtön klasszikus is.

still-of-mark-hamill_-robert-carradine_-lee-marvin_-bobby-di-cicco-and-kelly-ward-in-the-big-red-one-_1980_-large-picture.jpg

5. Szárnyas Fejvadász

Ridley Scott filmjének legjobb verziója nem a rendezői vágás, hanem a Final cut. Mondjuk ebből annyi féle-fajta van, hogy nehéz követni. A rendezői nem Scotté, kicsit zavaros a dolog. A lényeg, hogy a Final cut az, amit nézni kell. Mind a mozis, mind a rendezői vágás hibáit rendbe rakja, és a harmadik próbálkozásra Scott végre létrehozta azt a verziót, amit elképzelt anno, és ami neki is a kedvence.

1982_blade_runner_the_final_cut_001.jpg4. Mennyei királyág

Ridley Scott második kör.  40 perc hiányzott a Mennyei királyság bemutatott verziójából, meg is kapta a magáét a kritikákban. Ennek ellenére a rendezői vágás pöpec. Azért került ilyen előre, mert nem csak hogy bővíti, hanem határozottan feljavítja a filmet, egy teljesen nézhető és vállalható jó mozira.

442784-kingdom-of-heaven.jpg

3. A Gyűrűk ura

Ebből nem is létezik igazán más. A mozis verziók is rendben voltak, nem is kicsit, de bővített az igazi. Ami ennyi szereplőt mozgat, annak minden perc kell a karakter építésre, amit meg is kapunk, és akik ilyen világot építenek fel, abban minden plusz pillanat öröm. Több minden bekerül, több minden kiderül, a bővített verzió itt az etalon, nem azért mert jobb film lesz, hanem mert teljesebb.

brothers-cb181880.jpg

2. Watchmen

Snyder szerelemgyereke eredetileg 182 perces volt, amiből 25-öt kivágatott a stúdió. De az a 25 perc annyira fontos, hogy a Watchmen csakis a rendezői vágásban él. Na meg az Ultimate Cut-ban, ami 210 perc és az a bizonyos képregény van belevágva, de az inkább a hardcore rajongóknak szól. A teljesen Watchmen élményt a rendezői vágásban kell keresni, rengeteg minden értelmet nyer, bizonyos karakterek megkapják a nekik járó figyelmet, az egész így lesz teljes és nem lyukas. Még a laikusoknak is iszonyatosan feljavítja a filmet.

rorschach_in_the_dark.jpg

1. Aliens

Mikor Sigourney Weaver azt mondja, hogy ha az eredeti verzió nem kerül a közönség elé, ő többet alien közelébe se megy, akkor érezhető, hogy van itt probléma. Az Aliens rendezői vágása konkrétan tökéletes. Pontos, minden a helyén. Nincs olyan pont, amire rá tudnál mutatni, hogy ezt ki kellett volna vágni, és egészen elképesztő, hogy a legapróbb dolgok is mennyit adnak az élményhez, pedig csak 17 perccel hosszabb. Tipikusan az példa, hogy észre sem veszed, hogy hosszabb, annyira szépen folyik a film. Cameron legjobb vágása, nem is kérdés. 

aliens.jpg

Beszélnünk kell Daniel Radcliffe-ről

Hollywood és a gyerekszínészek. Nem kevés történet, kinek jól alakultak a dolgok, kinek rosszul, kinek máshogy, de ebben a Potter színészek különlegesek. Nem kellett a tinikoron úgy átmenniük, mint Kevin McCallisternek vagy a többieknek, ők már huszonévesen léptek el a Harry Pottertől. Mi van velük? Rupert Grint független filmezik, Emma Watson színészkedik és a nők egyenjogúságért küzd (az utóbbihoz több tehetsége van) Matthew Lewist utoljára a Ripper Street-ben láttam, és Harry? Mi van a kiválasztottal?horns_daniel_radcliffe_0.jpgNagyon jól megvan, köszöni szépen. Vagy magának vagy az ügynökének köszönhetően, de folyamatosan jó filmekbe nyúl bele. Egy, mert megteheti, kettő, mert azt csinálhat, amit akar. Na már most, nem tudom hányszor hangzott el, hogy sosem mossa le magáról a Potter nevet, de barátunk nem is akarja. Jó karriert akar csinálni és nem tudom mennyire szembetűnő, de jó irányba halad.

zoe-kazan-daniel-radcliffe-what-if.jpgRadcliffe egészen tehetséges, hármuk közül mindenképpen a legjobb színész. Mik vannak azóta a tarsolyában? Indított egy korrekt horrorral, a Feketeruhás nő nem volt kiemelkedő, de a tucat horrornál mindenképpen eggyel jobb volt, aztán Jon Hammel karöltve játszottak A Young doctor's notebook sorozatban. Két évadot ért meg 4-4 résszel, és a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem (külön írás majd később.) Radcliffenek egészen jó a humorérzéke, főleg ebben az abszurd környezetben, és baromi jól áll neki Jon Hamm fiatalabb mása (hát nem mint két tojás?) Bulgakov műveiből eredeztethető történet a XX. század elején egy orosz eldugott kórházban játszódik, nagyon hangulatos. Aztán Allan Ginsberget alakította, megint nagyon kifinomult karakterábrázolással, az Öld meg a kedveseidben Ben Foster, Michael C. Hall és a másik nagy kedvenc fiatal színészem, Dean Dehanne mellett. Aztán a What if romantikus komédia, ami nem az amire számítanál, nem limonádé, de közben az, ott megint előkerült egy fiatal tehetség mellette, Adam Driver személyében. Látjátok, ennek az egésznek nagyon szép íve van, folyamatosan más stílusú filmeket választ, de nem feltétlen független filmeket, végig a komfortzónájában tartózkodik. Jött a Szarvak, ahol Ig Perish szerepét Joe Hill mintha Radcliffere írta volna, aztán a Kész Katasztrófában egy epizód szerep, és jött a Victor Frankeinstein. Ebben nem is a címszereplő a főszereplő, hanem Igor, a szolga, akit Radcliffe játszik, itt megint nagyon rendben volt, bár a filmnek vannak hibái…pg72-young-doctors-notebook.jpgRadcliffe színészileg filmről filmre érettebb, amit nem mondhatott el a Harry Potter alatt. Végülis ugyanazt a karaktert játszotta 8 filmen keresztül, volt fejlődés, húha nem is kicsit, viszont azóta színészileg olyan ívben megy fölfele, hogy akár egy filmen keresztül hullát is el tudna játszani, hitelesen. Na várjunk csak, meg is teszi:

Miért akartam róla beszélni? Mert nagyon kedvelem Radcliffet, nemcsak a Potter filmek miatt, hanem a józan ítélőképessége és a filmes karrierfejlődése miatt is, és hogy megmarad színésznek, megmaradt alázattal a munkája felé, ami azt eredményezte, hogy csöndben a háttérben kitermel egy rakat minőségi filmet. Mindig jó látni az ilyet. És még a tehetsége is meg van hozzá, hogy nagy rapper legyen.



Igen, hajrá Mr. Radcliffe.

Kedvenc álfilmek igazi filmekben

Film a filmben, ezek azok az álfilmek, amiket magam is nagyon meg szeretnék megnézni. Lássuk!

10. Boogie Nights – Angels in my town


Már csak azért is, mert Dirk Diggler neve kiírva nagyvásznon is jól mutatna!

9.UHF- Gandhi 2.

Érdekes koncepció lenne, de csakis Wierd Al Yankovic feldolgozásában lennék hajlandó megnézni.

8. Scott Pilgram vs The world - You just don't exist -Lucas Lee


Ez a legrövidebb részlet a listán, de ha valaki berúgja a telefonfülke ajtaját, az már rossz film nem lehet. Intenzív 12 másodperc. Ide vele.

7. Fergeteges forgatás - Hamis retikül nindzsák

A Fergeteges forgatást amúgy is imádom, de az utolsó film jelenet übereli az egészet, igazából az összes Bowfinger filmet megnézném.

6.Jay és Néma Bob visszavág - Good Will Hunting 2

Az akciódúsabb második rész elé néznék. Imádnivaló ahogy Damon és Affleck még ezt a rövid szegmest is elröhögi, igen, jöhet. Applesauce Bitch!

5. Trópusi vihar – Rekkenő 6

Igen, mondhatnám a Jámbor Jacket, de hát az ugye bukás volt, szóval, amit igazán meg akarnék nézni az az egész Rekkenő sorozat. A Föld megállt forogni és még a frigót is nyitva hagyták. Kell.

4. Az utolsó Akcióhős – Hamlet

Swartzenegger, mint Hamlet??? Igeeen. Minimum egy ilyen helyrerakással kérném szépen. Legalább nem félnének hozzányúlni az alapanyaghoz.

3. Reszkessetek betörők - Szennyes lelkű angyalok

A tuskó lábú kicsi Mo kalandjait is megnézném, meg az egész Gengszter Johnny olyan menőnek tűnt. Nem tenne ajánlatokat, lófejeket, csak boldog karácsonyt kíván és telepumpál ólommal.

2. Becstelen Brigantyk - A nemzet büszkesége

Hitler? I want to surrender!  Frederick Zoller önmagát alakítja a róla készült filmben a nácik nagy örömére, a kisfilmet Eli Roth rendezte (szerintem a legjobb munkája) és hát mindenképpen az egyik legösszetettebb, legkerekebb kis szösszenet a listáról, nagyon jó a propaganda momentumokkal. Ráérzett.

1. Törtetők - Aquaman

Az egyetlen kakukktojás a listán, mert sorozatról van szó, de a filmes világban játszódik és James Cameron Aquaman-je enyhén szólva is jól néz ki ebben az egy percben. Rögtön látni szeretném  Vinnie Chase-szel a főszerepben. Ha jól tudom, ezt a kis részt még ráadásul Cameron is rendezte (ha nem, javítsatok ki). Remélem, hogy az érkező Aquaman filmben lesz hasonló jelenet.

Ink - Egy - Kettő - Három - Négy

Jamin Winans rendező, zeneszerző, vágó, önjelölt filmes. A testvérével a rövid filmes világból bukkannak fel, hogy megvalósítsák a filmes terveiket, és első egész estés munkaként 2009-ben Denverben bemutatják az Inket. Saját ötlet, saját film, saját stúdió, saját zsebből (és persze nem kevés befektetőéből) klasszikus független filmről van szó, amit nem kapott fel egy stúdió sem, és nem titkoltan a torrent oldalak tettek kultfilmmé. Van néhány áthallás Sam Raimi első filmje felé, az Evil Dead is sokban hasonló körülmények között jött létre, de még ott a stáblista nincs egy perc és kb. 20 név, addig az Ink egész népes stábbal dolgozott.

9.jpg

A történet szerint a világot két erő felügyeli. A Történetmesélők vigyáznak az emberekre, jó álmokkal és pozitív gondolatokkal kommunikálnak velük, más befolyásuk nincs a fizikai világra. Velük szemben állnak az életerő elszívó Icubusok, akik pontosan az ellenkezőjét teszik. Allel vigyáz Emmára, akinek az apja egy munkába fordult emberke, a lányát elvették tőle, a kislány a nagyszüleivel él. Egyik este Ink, torzszülött lény, elrabolja Emma lelkét álmában és magával hurcolja az Icubusok elé, mert maga is azzá akar válni. Allelt csúnyán elverik, ezért maga mellé veszi az Útkereső Jacobot és együtt indulnak Emma után, miközben lassan kiderül, az apa nélkül nem lesz esélyük visszaszerezni a lány lelkét.

5.jpg

Elég humbugnak tűnik, igaz? Nem az. A történet igazából gyönyörű és értelemmel teli, érzelmes és okos, mély és megérintő. Imádom. A karakterek érdekesek, jellegzetesek, megkapóak. A dialógosok és a sztori remekül van megírva, abszolút elvisz magával. A zene, ami szintén a rendezőtől származik, gyönyörű. Az egyik track szerepel a Fehér Pokol című Liam Neeson filmben, innen is találtam rá az Ink-re. Mert az a zene annyira tetszett és az volt az egyetlen amit, nem a Fehér pokol zeneszerzője szerzett, rögtön érdekelt miből való, nem bántam meg kicsit sem.

Az egész film szép egység, egy dolog felé visz, ügyesen felépítve és üt az érzelmi csúcsponton. A színészek jók, Quinn Hunchar gyerekszínész mércével is nagyon jó, Jessica Duffy és Jennifer Batter, mint Allel és Liev, pont annyira földöntúli jelenségek, amennyire kell, Jeremy Make, mint Jacob, a legjobb karakter. Ahogy az ilyen filmeknél szokás, a szereplők azóta nagyon keveset voltak a filmes szakmában, kivéve a független filmes Christopher Soren Kelly-t,  aki az apa szerepében viszi a pálmát. Nem amatőr színjátszásról van itt szó, ami még az Evil Dead-ben pl. sokszor kirívó, itt minden színész a helyén van, nagyon komoly alakításokkal, szóval nincs meg ez a kezdő független filmes betegsége.

1.jpg

A rendező mindenről tudta, mit kar, remek színészvezetés, öt percben úgy meséli el a szerelmi történetet, amire másnak egy teljes film sem elég, ügyesen bánik mindennel. A vizuális effektek működnek, jól használja jó mértékben. Az Icubusok kinézete volt az egyik legjobb megoldás, egy egyszerű vizuális trükkel tette őket félelmetessé. Szűrőket használ a síkok elkülönítésre, ezzel a film is különleges színezetet kap, főleg mikor összeolvadnak az oldalak. A humora nagyon helyes, főleg Jacob szállítja ezeket a pillanatokat, csak úgy, mint a film legjobb jelenetét, ahogy kívülállóként, egy pici dologgal megváltoztatja a világ körforgást.



A film nem a természetfelettire fókuszál. Az apa-lánya kapcsolat van a központban, a megbánás, a cél nélküli élet, és céllal teli halál, mi a következménye egy súlyos veszteségnek, és ha valaki úgy dönt, nem érdekli semmi, onnan mikor van vissza út?

1274120807_00001m2tssnapshot012415.png

Nem is tudom mi ragadt meg igazán először, a karakterek, a zene vagy a szöveg, valahol minden egyszerre, ez egy egészen elképesztő 107 perces utazás, bőven könnyekkel tarkítva. Érdekes a filmipar másik végéből is megtapasztalni ilyen alkotásokat, sajnos a legtöbb mellett magam is elcsúszom, de legalább Liam Neeson a Fehér pokollal és a farkason ezt is elhozták. Szóval ezt mindenképpen ajánlom bárkinek, aki nyitott egy ilyen kissé földhözragadtabb Fantasy/Sci-fi -re.

Rossz filmek, amiket szeretek

A filmkritika mindig szubjektív. Ezt sokszor el szoktam felejteni, mikor valaki rossz kritikát ad ki egy nekem tetsző filmről vagy fordítva, de ezt tényleg így van, minthogy valaki nem szereti a halat, van, aki nem szereti a Harcosok klubját vagy a Sci-fit, vagy Ethan Hawke-ot. Ezt jobb példákon nem is tudnám bemutatni, mint azokon a filmeken, amiknek többnyire borzalmas a kritikája, én még is szeretem őket. Mindenkinek van egy pár ilyen, na engem ezekkel lehet húzni. Nem, nem azt mondom, hogy ezek jó filmek, sőt többnyire teljesen tisztában vagyok vele, miért tartoznak a rosszabbak közé, szóval inkább azokat az okokat keresem, amiért én még is szeretem.

10. A Grincs

A Grincs főleg Amerikában kapott borzasztó kritikát, a mai napig iszonyat utálat övezi a filmet, de talán Magyarországon ez már kevésbé igaz. Kint valószínűleg azért, mert az eredeti Dr. Seuss mesét kissé keresztbe húzza és némelyik helyen a hangulatát is meghazudtolja, de hát mi nem ezekre a mesékre aludtunk el, lehet nekünk kevésbé nehezebb. Meg hát van egy überjó szinkronja. Na mindegy, így vagy úgy egy bukás filmről van szó, amit sokan utálnak. Én nem. Minden karácsonykor kötelező program, még mindig halálra röhögöm magam rajta, nem tudom, Jim Carrey humora itt is megtalált.

the-grinch-how-the-grinch-stole-christmas-30805551-1024-768.jpg

9. Dirty Dancing 2

Én az elsőt utálom Ez ilyen egyéni szocprobléma, valahogy az nagyon nyálas. Jó, ha az nyálas, akkor mennyire nyálas a második? Hát nagyon. Miért szeretem mégis? Diego Luna sokkal szimpatikusabb, mint Swayze és a zenéje az, ami kiemeli. Talán. Bár már rég nem láttam, valamikor még tinikoromban volt ez menő, de visszaemlékezve olyan pozitív.

dirty_dancing_two.jpg

8. Acélember

Ez a film kapta a legtöbb sárdobálást az elmúlt években. Így szar, úgy rossz, hát nem is tudom. Mikor megnéztem, nekem nem volt csalódás. Jó, én sose voltam Superman rajongó, talán ő marad ki leginkább a képregényhősök közül. Szóval nulla elvárásom volt a filmmel szemben, talán ez is segített. Részleteiben nem volt rossz, és ezen az „elpusztította a fél várost” dolgon meg nem akadtam fel, nagy ügy. A többiek is ezt csinálják. Valószínűleg Zimmer borzasztóan epikus zenéje is segített.

manofsteel1.jpg

7. Collector 1-2

Ez egy noname, alig ismert középszerű slasher horror sorozat. Kell ennél több? Egyértelműen a Fűrész köpenyéből bújt ki, de mégis van olyan jó. Mármint számomra.  Az Evil Dead sorozat óta ezek a legtöbbet látott horrorfilmjeim, többek között a főszereplő Arkin miatt. Képesek egy háromdimenziós karaktert keríteni ide és szerethető, a trancsír működik, vannak brutál pillanatok, de én még a második részt is kedvelem, Arkin sztorija miatt.Többször láttam már mint kellett volna, és még sokszor meg fogom nézni.

collector.jpg

6. A szövetség

Erről korábban írtam már, hogy Connery utolsó filmje volt és le se szarhatta volna jobban, oké. Nem jó film, kiszámítható, nagyon képregényes, de mégis már maga az ötlet, ami a képregényben létezik, hogy a XIX. századi gótikus regényősöket összeverbuválták egy munkára, Mina Harker, A láthatatlan ember, Dr. Jekyll, Nemo kapitány, a film ezt kiegészítette Tom Sawyerel és Dorian Grey-el, akit személyesen nagyon szeretek. Nem tudom, ezek a karakterek együtt mozgása nekem eladta a filmet, valamiért még a hülyeségek ellenére is borzasztóan élveztem.

league-of-extraordinary-gentlemen-cast.jpg

5. Jupiter felemelkedése

Huh. Sose állítanám, hogy ez egy jó film, és nem egy helyen hangosan felröhögtem rajta. De. Azt meg kell vallanom, hogy mikor leültem nézni, szórakoztatott. Elvoltam vele. Persze a sztori lyukas, az alakítások nagy része lapos (Radmayne... jéééézusom), és az egész over the top, nem is kicsit, de mégsem tudom utálni. Sőt. Ez nem az a film volt, ami után sajnáltam, hogy megvettem a mozijegyet Ahogy emlékszem a zenéjét nagyon állat. Lehet még egyszer megnézném, szóval itt a helye. 

jupiter-ascending-image-3.jpg

4. Gabriel

Az egyik legrosszabb pontokat kapott film a listán, a témája miatt nyer nálam. Arkangyalok és démonok közöttünk járnak, erre a sztorira mindig vevő vagyok még a rosszabbakra is pl. Legiót sem utáltam, de Gabriel Andy Withflieddel és a furcsa stílusával megvett kilóra már az első jelenetben, mikor a földre zuhant angyal megküzd az olyan emberi érzékekkel, mint a hallás és a beszéd.

45719_41.jpg

3. Charlie és a csokigyár

Burton nagy kedvenc, de szerencsétlennek mostanában azért vannak problémái. Az utált Charlie és a csokigyárt akárhányszor látom, mindig jót szórakozom rajta. Szerintem itt a vizualitás működik és az umpa-lumpák is. Helyes humora van és Depp az közepes-Depp, de még nem az életunt.

charlie-and-the-chocolate-factory-2-the-kids-of-tim-burton-s-charlie-and-the-chocolate-factory-have-all-grown-up-jpeg-247348.jpg

2. Álomháború

A második Zack Snyder film a listán, a Suckerpunch inkább egy helyes videoklip, Alíz csodaországban gépfegyverekkel, több síkon játszódva. Nekem ez is szórakoztató, a harcos szegmensek, az anime utalások, Oscar Isaac énekel, akció, Sweet dreams, ilyen random az egész film, tét és cél nélküli. Na ez az a film, amit kikapcsolt aggyal nézek, ez egy vizuális orgia remek számokkal, szóval tényleg inkább videóklipp, de Snyder, nem tudom, hogy de eltalálja a küszöböm.

sucker-punch-cast.jpg

1. Prometheus

Alien rajongó létemre szeretem ez a filmet, talán ez az a film, amiért a legjobban oda vagyok a nagyon utáltak közül. Márpedig ezt kb. mindeki utálja. Moziban háromszor láttam, de legalább ugyanennyiszer azóta. Vizuálisan tökéletes, Tom Hardy hasonmás jó szereplő, a jó öreg Fassbender naná, hogy jó, mint a robot David, Idris Elba, Emun Elliot, két kedvenc angol színészem, és Noomi Rapace mint Shaw és mint női karakter is remek. Igen tudom következetlenségek tömkelege, megmagyarázhatatlan dolgok, hülyeségek, de ez még sem billent ki abból, hogy mennyire élvezem ezt a sci-fit, és hogy kevés ilyen volt, mikor ennyire szorítottan a karfát Shaw bizonyos jelenete alatt. Szóval még csak nem is sajnálom.

prometheus-3.jpg

Zuhanás - az egyik kedvenc filmem

A Zuhanás című filmmel az egyetemen ismerkedtem meg, mikor órán az egyik jelenete volt példa a Camera Obscura működésére, valamint a történetvezetés trükkjeire, és hát mit ne mondjak, már ennyi után oda voltam. Persze ez semmi ahhoz képest, amire az egész film képes. Ma is az egyik (hanem a) kedvenc filmem, és össze is gyűjtöttem, hogy miért. Alap tudnivaló: az 1910-es években Roy fél bénán kórházban fekszik, mikor az 5 éves Alexandria meglátogatja, aki törött kulcscsonttal van ugyanott. Összebarátkoznak, Roy elkezd mesélni egy történetet, Alexandria naivan hallgatja, miközben Roy a történettel akarja rávenni a kislányt, hogy segédkezzen neki az elbaltázott öngyilkossági kísérletét befejezni. Mint egy jó Seherezádé, a történet folytatásához ő nem még egy napot kér, csak több morfiumot.

https://www.youtube.com/watch?v=iO0LYcCoeJY

1. Minden megtörtént.

fullscreen_capture_11242012_10143_pm.jpg

A fényképezés és a látvány gyönyörű, és ezt csak fokozza, hogy mindent eredeti helyszín forgattak, a CGI minimalizálva volt, Tarsem Singh a színészeit átrángatta a fél világon, 28 országon, négy éven keresztül. Soha semmit nem állítottak be, minden helyszín így létezik a világban. Egészen elképesztő látványban, hogy minden valós, annyira kézzelfoghatóvá teszi a filmet, az egész színes- szagos. 2006-ban már bőven a CGI korszakát éltük, mégis ennyire ragaszkodtak a valósághoz. Gyönyörű, amire rásegít az egész fényképezés, a nagy totálok, de egy percig sem lesz unalmas, mindenki annyira otthonosan mozog a környezetben, hogy nemcsak a mese, hanem a film is életre kel.

2. Catinca és Roy

thefall_0947.jpg

A román Catinca Untaru a forgatás idején keveset beszélt angolul, és az egyik nagy érdeme, hogy nem volt igaz gyerekszínész, nem is kezelték úgy. Egy félreértés miatt a kislány tényleg azt hitte, hogy Roy (akit egyszer sem neveztek Lee-nek a forgatáson) tényleg mozgássérült, végig tolókocsiban közlekedett, a stáb nagy része úgy tudta, ő egy béna színész. (Állítólag az egyik sminkes sokkot kapott, mikor egyszer a smink szobába benyitva meglátta a színészt két lábon állni.) Kettejük kapcsolata tüneményesen átjön a filmről, a jeleneteket időrendben forgatták, mindkettőjüknek volt ideje hozzászokni a másikhoz, Catinca rajzokat vitt Leenek, és Tarsem ezzel az egésszel elérte, hogy a köztük lévő barátság igazi legyen. Jó volt látni a színfalak mögötti jelenetekben, mikor Lee Pace a forgatás végén megmutatja, hogy nem béna, Catinca egészen elámul. A kórházjelenetek, sőt az egész film sosem működött volna, ha ez a barátság nem lett volna ennyire igazi.

3. Mese

b53l0cyqzv4os2pwrqdrcktprlp.jpg

A mese, amit Roy mesél, az „epikus” ugyebár egy bosszú történet, egy mesebeli piszkos tizenkettő, ahol is hat különböző nemzetiségű és indíttatású hőst sodor egymásmellé az élet, mikor mindannyiukat száműzik. A Fekete Bandita, Az Indiai, Lugi, a Táltos, a Rabszolga és Charles Darwin mind egy célra esküdtek fel: megölni a gonosz Odius kormányzót. Roy történetében ki-be járkál a realitás. Alexandia szemén keresztül látjuk a mesét, mindenkit a körülötte lévő emberekből képzel el, csak úgy, mint Dorothy, itt viszont nem álomban játszódik a sztori, hanem a képzeletben. Ezért is olyan mérges a kislány, mikor megszakítják a mesét. A képzeletében eleinte az apja játssza a Banditát, majd idővel Roy veszi át a szerepet. Sőt, mikor nem tetsző fordulatot ír bele a férfi, Alexandria kitalálja a saját hozzátételét is. Ketten építik fel ezt a világot, ahol mind a ketten végül hazaérnek. Roy a mese fordulataival bünteti a kislányt, ha hazudott neki, önző ember módjára rángatja a szereplőit, és nem is veszi észre mennyire is az ő életéért folyik a csata. A mese szép, tényleg epikus, egyszerűen nagy volumenű, fordulatos, mindenféle klasszik mesés elemmel, és jó humorral.

4. Beethoven és Dali

tumblr_ns4wvqatuz1u6y0juo3_1280.png

A film zenéje Beethoven 7. szimfóniájának második tétele köré szerveződik, ez a kezdő képsoroknak is ez zenéje, de a mese rész alatt többször visszatér. Kevés ilyen pontosan illő zene létezhet, mint ez. Beethoven magasztos szimfóniája, nem egy szép filmtörténeti pillanatot okozott már, de itt szimbiózisba lépett a filmmel. Csak úgy, mint Dali egyes képei, amik a látványt inspirálták.

 

5. Kor és a filmes korszak

Személy szerint imádom a XX. század első évtizedeit, amit még jobban imádok, az a korai filmkészítés. A film 1915-ben játszódik, Roy egy kaszkadőrmutatvány közben sérül meg. A filmes pályafutás és az egész háttértörténete izgalmas, aztán ott a kórház a város szélén, a román kislány, aki a narancsligetben dolgozik, mindez szépen feltölti a világot és élettel teli környezetet varázsol a szereplők köré.

6. Az apró dolgok

thefall2006limited1080pblurayx264cinefilemkvsnapshot005545201002142131161.jpg

Egy csomó minden csak később tűnik fel, második megnézésre, hogy miért olyan fontosak a kis dolgok, mennyi mindent tesznek hozzá a történethez, Roy honnan vette az ötleté, mit jelent az „idian” Roynak és Alexandriának, mi a lélek, mikor nézhető el egy hazugság, mikor vagy felelős a másikért, mikor már önmagadért sem, mik a tetteid következményei, ki hozza a nagyobb áldozatot. Ez egy nagyon egyszerű történet, egy reménytelen férfiról, és egy naiv kislányról, ahol mindenkinek fel kell nőnie. Az élet kereséséről szól, egészen gyönyörű körítéssel elmesélve.

Legjobb alakítások rossz filmekben

A múltkori betelefonálós alakításokról jutott eszembe, hogy azt is össze lehetne szedni, kik voltak azok a színészek, akik tudták, hogy rossz filmekben játszanak, mégis hajlandóak voltak 100%-osan belemenni. Ez talán még érdekesebb, mert itt lényegében arról van szó, hogy egy-egy alakítással a színész nézhetővé teszi az amúgy rossz filmet. Megpróbáltam a filmek színvonalát és a színészi alakításokat egyenesen arányosítva figyelembe venni. Szóval íme:

10. Sam Rockwell - Poltergeist - Kopogó szellem (remake)

Sam Rockwell mindig jó. Az egy dolog, hogy több rossz filmben is játszik. Ilyen ez, mikor egy filmet a pénzért, egyet meg magáért csinál az ember, de dicséretére legyen mondva, az úgymond rossz filmekben is első osztályú színészetet hoz mindig. A tavalyi teljesen felesleges Poltergeist remakeben is ez a helyzet, az egész film sántít, de Rockwell hiteles apaként. Egyetlenként. Sam, csak így tovább!

poltr1.jpg9. Tom Cruise – Mindörökké Rock

Ha van színész, aki minden szerepet vér komolyan vesz, az Cruise. Általában jól választ, és mindig odateszi magát, elég csak a Mission Impossible filmek kaszkadőr jeleneteire gondolni, nem egyszerű ember az tuti, de legalább szívügye az egész filmezés. A Mindörökké Rock nem egy jó film, de Cruise miatt abszolút megéri, sőt a jelenetei nemcsak, hogy ellopják a showt, hanem Ő maga a show is.

8. Tim Roth – Majmok bolygója (remake)

Még egy remake, Tim Burton legrosszabb filmje teljesen szembe ment az eredeti film szellemével és hangulatával, Mark Walhberg Az eseményes színjátszását hozza, kicsit finomított formában és látszik, hogy mindenkinek egy nagy vicc az egész, kivéve Rothot. Talán csak mert ő kapta a leghálásabb karaktert (a főellent), vagy mert szerette a majom jelmezt, ki tudja, de ő legalább értékelhető a filmben.

planet-of-the-apes-remake-tim-roth.jpg

7. Mark Strong – Zöld lámpás

Az utóbbi évek legvállalhatatlanabb képregényfilméről van szó, ami ráadásul inkább már animáció. A Zöld Lámpásból három jó dolog sült ki. 1. A bukással Reynolds elhagyhatta a franchise-t, hogy visszatérhessen kedvenc karakteréhez. 2. Blake Lively és Ryan Reynolds megkezdhették közös és tökéletes kapcsolatukat 3. Mark Strong komolyan veszi. A rengeteg CGI és nyál alatt Strong mégis képes Sinestrot hitelesen alakítani, DC, az új filmbe őt simán vissza lehetne rakni!

sinestro_2.png

6. Ryan Reynolds – Penge: Szentháromság

A Penge filmek színvonala egyenes arányban csökkent a számok növekedésével, és hát a Szentháromság az már tényleg a vég. Ugyanakkor Ryan Reynolds Hannibal King karakterével került legközelebb az évek óta áhított Deadpool szerephez. Szakállal, szarkasztikus egysorosokkal tarkítva képes a filmet a kikapcsolás helyett a végignézés felé vinni, minden jelentben dominál.

3677158-ryan_blade_3b.jpg
5. Charlize Theron – Hófehér és a Vadász

Személy szerint én nagyon nem szerettem ezt a filmet, a logikát és jó forgatókönyvet mellőző alkotásban (ahol azt próbálják elhitetni, hogy Kristen Stewart szebb, mint Charlize Theron....????) a gonosz királynő  alakítás kiemelkedő. Vehette volna Theron rajzfilmesre, nem tette, volt sztorija, talán az egyetlen három dimenziós karakter volt, a színésznő remek a szerepben. Csak ő (és a Florence + the Machine betétdala) menti a filmet.

snow-white-huntsman-movie-image-charlize-theron-1.jpg

4. Joel Edgerton – Exodus: Istenek és Királyok (és a Felony)

Edgerton lassan-lassan úszik be a köztudatba, pedig már hosszú évek óta remek színész (most kiderült rendezőnek sem utolsó). Folyamatosan változtatja az arcát a szerepekhez, az igazi kaméleon, és ő is mindig jót alakít. Mivel egy évben voltak, és mind a kettő középszerű film így egybe veszem. Az Exodusban egyértelműen Edgerton volt a legjobb, pedig mellette volt Christian Bale is. A Felony ausztrál projekt volt, nem rossz film, csak unalmas. Ugyanakkor az a lélekrajz, az a mikrofolyamatokat is bemutató színészet, amit Toohey nyomozóként hoz, az egészen lenyűgöző.

 

felony1-malcolm-toohey-joel-edgerton.jpg

3. Ethan Hawke – Életeken át

Hawke az egyik nagy kedvenc színészem, hasonló az esete, mint Rockwellnek: egy jó film, egy a pénzért. Nos hát ez az utóbbi. A film maga nem egy nagy mű, krimi/thriller érdekes történettel, de valahogy még is lecsúszik. Na nem Hawke-on, Hawke remekül alakítja a több szinten játszó karakterét, és talán azért annyira szembetűnően jó, mert Angelina Jolie meg bohohohorzasztóan rossz mellette. Vagy csak magában, mindenhogy. Szerencsére Hawke nem.

067-ethan-hawke-3-taking-lives-1.jpg

2. Sigourney Weaver – Feltámad a halál

Weaver=Ripley. Nélküle nehéz Alien filmet elképzelni, és a negyedik részre nem is tudták. Weaverhez ekkor már majdnem 20 éve hozzánőtt a karakter, hát eljátszotta még egyszer. De az egész filmben ő volt az egyetlen, aki tudta mit csinál. A rendezőt is beleértve. Ripley még mindig Ripley, otthonosan mozog a környezetben, még a legtöbben feszengnek körülötte, a Feltámad a halál csak miatta értékelhető.

5nu3i2qyxl.png

1. William Fitchner - Féktelen Harag

Ha van B film, ami rossz, hát az a Féktelen Harag. De milyen rossz? Úgy „Nic Cage B-film” rossz. Mégis láttam már kétszer. Miért? Csakis Fitchner miatt. Ő játssza az ördög ügyv... akarom mondani könyvelőjét, aki Cage pokolból elszökött lelkét hajkurássza. A színész tökéletesen méri ki a humort, érzékelteti, hogy természetfölötti lény, a brutalitást is elnézzük neki, annyira jó nézni. Ráadásul süt belőle, hogy kegyetlenül élvezte a szerepet. Ha valakinek kérnék spin-off-ot, ő lenne az. A pokol legszórakoztatóbb munkatársa.



+1 Tugg Speedman - Jámbor Jack

Az akciósztárként ismert Speedman első komoly drámai szerepe sajnos nem úgy alakult, mint gondolta. A színész egyértelműen szeretetne eltávolodni az eddigi Rekkenő filmektől, ám tanácsos lett volna a forgatókönyv komolyabb tanulmányozása. Mert az tagadhatatlan, hogy Speedman mindent belead, és úgy tűnik van is ott bőven tehetség, amiből meríthetne, csak hát fullba nyomta a kretént, aztán így az elismerés sem gyütt. 

 

süti beállítások módosítása