Igen, igen soksoksok, rengeteg képregényfilm van, különböző minőséggel, de azért ne vitassuk el azt, ahol érdem is van, és öcsém, itt aztán van.

Imádom a Marvelt, imádom a DC-t, a képregényeket, a karaktereket, a filmeket (már amelyiket), de el kell ismerni, a szakmában most a Marvel a legokosabb. 8 éve már, hogy ki jött a Vasember és a Marvel azóta építi az univerzumát, aminek részei a sorozatok is, egy nagy mozgóképes összeborulás, mindenféle hangnemben, stílusban. Királydrámát akarsz? Thor! Űroperát? Galaxis Őrzői! Második világháborús filmet? Az első bosszúálló! Neonoir krimi? Jessica Jones! Politikai Krimi? Kapitány 2! Teljes csalódást? A Hihetetlen Hulk! Valamit, ami megingat abban, hogy mi a helyes? Polgárháború! Senki ne számítson egy Deadpool élményre, főleg azért mert ez egy trilógia 3. része. Oké, nem önálló filmként kell léteznie. Mit értenél magában a Sötét lovag - Felemelkedésből? Mit jelentene számodra a Jedi visszatér az előző filmek érzelmi töltete nélkül? Az Amerika Kapitány harmadik része masszívan az előző két filmre épít (és a Bosszúálló filmekre is), kellenek hozzá, és egy harmadik résznél így is kell lennie. És szükséges, hogy kedveld nemcsak a karaktert, de az eddig felvázolt történetet is.

Be kell vallanom, borzasztóan féltem ettől a filmtől. Miért? Mert a Polgárháború képregényben Vasember a gonosz. Nincs szürke zónában, ő a főgonosz... és a filmes univerzumban Tony Stark a legkedveltebb karakter, és imádom Downeyt, és nem akartam, hogy ezt a Vasembert elvegyék tőlem. Nem vették. Ez a 6. film, amiben a Kapitányt látjuk és a 7. film, amiben Vasembert. Szóval egészen triviálisnak hangzik, mikor azt mondom, hogy a karakterek és a konfliktusuk szépen meg van alapozva. Nagy megelégedésemre mondom, abszolút értem Vasember motivációit, és nem, nem lesz gonosz karakter belőle. Sokban igaza van, sokban nem, de az ember még így is néha vacillál, hogy kinek az oldalára álljon, mikor én aztán Team Cap vagyok, oda-meg vissza meg forevör. Érdekes, hogy igazából nincs „Főgonosz”, vagyis van is, meg nincs is, ideológiák csapnak össze, igazságérzetek, és mindenki azt tetszi, amit a saját indokai szerint jónak lát. Mind Tony, mind Steve motivációjában nem kevés önzőség is van, Tonyt a bűntudat hajtja több irányból, Stevet pedig a ragaszkodása a régi életéhez és Buckyhoz. Tökéletesen érthető miért teszik azt, amit. Bűntudatból, haragból, tehetetlenségből, muszájból, logikából és csak mert képtelen lenne a megalkuvásra az ember önmagával.

A történet szerint a világ megelégeli a mellékes áldozatokat és kontroll alá szeretné vonni a Bosszúállókat. Tony egyetért, még Stevenek nem tetszik a dolog. Ha helyettük döntenek, mindig lesz egy ember felettük egy céllal, ami lehet, hogy nem egyezik az övékkel. Lehet, odaküldenék őket, ahova nem akarnának menni, oda meg nem ahova kellene. Nem vállalhatja a kockázatot. Tony szerint nem hozhatják meg a döntéseket maguk, és kell a kontroll, hogy levegyék a felelősséget a vállukról. És ebbe robban be a Bucky konfliktus. Történetből elég ennyi, beszéljünk a színészekről.

A régi arcok

Evans és Downey továbbra is felsőbb szinteken játszik, amilyen laza Chris Evans a való életben, annyira érti a Kapitány karakterét, jó látni, hogy a három film alatt színészileg is sokat jött, mondjuk a Snowpiercer után az már nem meglepetés, hogy ő is remek színészből van. Downeynak meg végre komolykodnia is kellett, és ez is nagyon megy neki. Mint nagy Bucky-fan szeretném megjegyezni, hogy Sebastian Stan legalább akkora telitalálat a szerepre, mint a fent említett színésztársai. Ráadásul Buckyt széteszi belülről, hogy miket kellett megtennie agymosott zsoldosként, fájdalmas nézni. A többiek kb. mellékszerepekben vannak, de teljesen jó mértékben, Vision, Scarlet Witch (az ő sztori része különösen jó!) , Rhodey, Black Widow és Falcon jól működnek. Natashának megint nagyobb szerepe van, mint a többieknek, de ezt már el is várom, a Fekete Özvegy állandó mellékszereplő létére szintén elmélyített karakter. Megint ki kell emelnem Sólyomszemet. Annyira okos az is, ahogy őt kezelik. A Marvel és a közönség is tudja, hogy a legtöbbet szidott karakter, mármint hogy haszontalan a nyilaival. (Ami amúgy nem teljesen igaz.) És ezt nemcsak a stúdió fogadja el, hanem, Clint Barton is és magához öleli az egészet, szóváteszi, ironikusan áll hozzá, és olyan laza beszólásokat szór megint jobbra-balra, hogy Sólyomszem a kedvenceim közé került.

Az új arcok.

Mindenki nyugodjon le, a Marvel továbbra is tudja, mit csinál, Tom Holland a legjobb Pókember eddig. Igen, fiatal és igen, 16 évesnek néz ki. És tudod ki még 16 éves? Peter Parker. Vicces, helyes, jópofa, esetlen. Remek lesz az egyéni film. És hát be kell vallanom, az az érzés, mikor Pókember beáll Vasember és Vision mellé.... Üdv itthon! Chadwick Boseman Fekete párduca is brutál jó lett, nagyon kíváncsi lettem az önálló filmjére. Martin Freeman nyúlfarknyi szerepeikben is mindig öröm látni, Daniel Brühl meg szintén remek, jóval nagyobb szerepe volt, mint gondoltam, főleg, hogy lényegében ő a főgonosz. Zemoként jót hoz, a képregényes énjéhez nem sok köze van, de valahol még is megtartottak belőle. Ugyanakkor neki is végre erős motivációja van, nem egy tipikus főgonosz. Tetszett.

Az akció

A Kapitány, aki lábbal előre érkezik minden harcba. Bucky és Steve, akik megtanítanak, hogy hogy használd rendesen a motort és az autót (A Bucky motoros mutatványára még Legolas is csak csettintene.) A reptér jelenet eszméletlen jó volt, és hát a végső harc is. A kaszkadőrök és a koreográfusok agyeldobós munkát végeztek megint. Mindenkit kreatívan használnak. Pókember és Ant-man, csak ennyit mondok. Mindeközben látszik, hogy nem akarják megölni egymást, leállítani akarják a másikat, csakis ezt, ezek az emberek barátok, családtagok, és ez átjön, megint csak a felépített kapcsolatrendszernek köszönhetően, minden ütésnek súlya van. Ha már itt vagyunk, ha választhatok egyet, akkor Scarlet Witch mindig legyen az én oldalamon. Egészen zseniális az egész reptér jelenet, többek között azért is, mert minden egyes karakterért aggódom, érdeklenek, szeretem őket. Így nézni egy összecsapást egészen más élmény. Több érzelem, kevesebb poén egy Bosszúállókhoz képest. De jelen van a humorosság, csak kisebb mértékben, bár ebben a filmben van a Marvel legjobb poénja, még percek múlva is mindenki azon röhögcsélt, és Pókember és Ant-man abszolút hozza a formát, főleg amikor mindkettőjükből kitör a rajongó  Érzelmileg több helyen is keményen gyomrost ad, bár számomra a "Rodgers zuhan a vízbe" jelenet a Winter Soldier-ből überelhetetlen. De ez mind abból jön, hogy a Kapitány és Bucky a kedvenc karaktereim között vannak, így az ő személyesebb részei nekem jobban ütnek..

Szóval összességében abszolút hozza a hypeot, megugorja a lécet, szeretem ezeket a karaktereket és imádom, ahogy bevisznek az új történetekbe, ahogy bemutatják az új tagokat. Nagy kihívás jön, rád nézek Doctor Strange. Neked a semmiből kell építeni egy új világot, de hé, a Galaxis őrzői ezt megtették két éve, szóval szorítok.

Egész nap bírnám.

Rendezői vágás, alternatív befejezés, bővített kiadás, cenzúra nélküli verzió. Mikor egy filmből több vágás létezik. Nem kevés szó esik a témáról mióta kiderült, hogy a Batman v. Superman filmek eredeti rendezői vágása harminc perccel hosszabb, csak a stúdió nem engedte úgy a moziba. Snyderrel sem először fordul elő ilyen, mind a Watchmen, mind a Suckerpunch megsínylette a vászonra kerülést, és egy rakat esetben sokkal jobb filmekről beszélünk a rendezői vágás kapcsán. Mert hát a rendező igaz víziójáról van szó. Csak ilyenkor ott vagyunk, hogy van 2-3 féle verzió a filmből, de akkor mi számít, mi az igazi? Ha az egyiket szereted a másik már nem is létezik? Érdekesek az alternatív verziók, egyes filmeknél nemcsak, hogy többet adnak a sztorihoz, hanem feljavítják a filmet, nem is kicsit. Hogy így lesz-e Batmanék háza táján… meglátjuk. Most lássuk azokat a rendezői ás újra vágásokat, amiket érdemes megnézni. Amúgy van egy tendencia, pl. Ridley Scott, Cameron és Snyder azok, akik a legtöbbet rendezői vágnak.

10. Das Boot

A direktori vágás olyan 50 perccel hosszabb és a karakterépítés a kulcsszó. A filmet még jobban elmélyíti, még jobban rájátszik a klausztrofób érzésre, a Das boot remek film önmagában is, de az igazi paranoiát, pánikot akkor tudjuk átélni, minél többet vagyunk ebben a tengeralattjáróban, plusz a feszültség is jóval megnő.

9. Legenda vagyok

Szerettem ennek a filmek az original verzióját is, de a alternatív vágás sokkal természetesebb, 3 perccel hosszabb, mint az eredeti, nem itt van a zombi elásva, viszont az új vágás a film utolsó felvonását változtatja meg teljesen és sokkal működőképesebb lesz.

8. Batman Beyond- Return of the Joker

DC animációk nagyon rendben voltak mindig is, de azért R-kategóriában nem futottak (kivéve most A gyilkos tréfá, jippijájé) Szóval a Joker visszatérből van egy nem cenzúrűzott verzió is, és nem kicsit megéri ezt nézni. Brutálisabb, sötétebb, keményebb, fájdalmasabbat üt. Egészen elképesztően jó. 

7. Volt egyszer egy Amerika

Sergio Leone utolsó filmjéből európai mozikra kivágott 40 percet, az amerikaira 90-et. Már hogy a jó életben lehetett volna követni a filmet, mikor hiányzik az 1/3-a. A rendezői vágás helyre tette az alkotást, nem magyarázom 90 perc plusz, és a mestermű életre kell.

6. Nagy vörös egyes

Az egyik legjobb háborús film. Na már azóta, hogy kész lett a direktori verzió. A filmet a stúdió tépázta meg Samuel Fuller rendező belegyezése nélkül.  Halála után az eredeti forgatókönyv szerint összerakták a filmet újra, hosszabb lett 50 perccel és rögtön klasszikus is.

5. Szárnyas Fejvadász

Ridley Scott filmjének legjobb verziója nem a rendezői vágás, hanem a Final cut. Mondjuk ebből annyi féle-fajta van, hogy nehéz követni. A rendezői nem Scotté, kicsit zavaros a dolog. A lényeg, hogy a Final cut az, amit nézni kell. Mind a mozis, mind a rendezői vágás hibáit rendbe rakja, és a harmadik próbálkozásra Scott végre létrehozta azt a verziót, amit elképzelt anno, és ami neki is a kedvence.

4. Mennyei királyág

Ridley Scott második kör.  40 perc hiányzott a Mennyei királyság bemutatott verziójából, meg is kapta a magáét a kritikákban. Ennek ellenére a rendezői vágás pöpec. Azért került ilyen előre, mert nem csak hogy bővíti, hanem határozottan feljavítja a filmet, egy teljesen nézhető és vállalható jó mozira.

3. A Gyűrűk ura

Ebből nem is létezik igazán más. A mozis verziók is rendben voltak, nem is kicsit, de bővített az igazi. Ami ennyi szereplőt mozgat, annak minden perc kell a karakter építésre, amit meg is kapunk, és akik ilyen világot építenek fel, abban minden plusz pillanat öröm. Több minden bekerül, több minden kiderül, a bővített verzió itt az etalon, nem azért mert jobb film lesz, hanem mert teljesebb.

2. Watchmen

Snyder szerelemgyereke eredetileg 182 perces volt, amiből 25-öt kivágatott a stúdió. De az a 25 perc annyira fontos, hogy a Watchmen csakis a rendezői vágásban él. Na meg az Ultimate Cut-ban, ami 210 perc és az a bizonyos képregény van belevágva, de az inkább a hardcore rajongóknak szól. A teljesen Watchmen élményt a rendezői vágásban kell keresni, rengeteg minden értelmet nyer, bizonyos karakterek megkapják a nekik járó figyelmet, az egész így lesz teljes és nem lyukas. Még a laikusoknak is iszonyatosan feljavítja a filmet.

1. Aliens

Mikor Sigourney Weaver azt mondja, hogy ha az eredeti verzió nem kerül a közönség elé, ő többet alien közelébe se megy, akkor érezhető, hogy van itt probléma. Az Aliens rendezői vágása konkrétan tökéletes. Pontos, minden a helyén. Nincs olyan pont, amire rá tudnál mutatni, hogy ezt ki kellett volna vágni, és egészen elképesztő, hogy a legapróbb dolgok is mennyit adnak az élményhez, pedig csak 17 perccel hosszabb. Tipikusan az példa, hogy észre sem veszed, hogy hosszabb, annyira szépen folyik a film. Cameron legjobb vágása, nem is kérdés. 

Oké, szóval volt az az elmegyógyintézetes játék. Rémlik. Na, ez annak a folytatás, előzménye, utózmánya, közbenjátszódása. Túlélő horror játék megint. Lássuk az Outlast DLC-t.

A történet szerint az a fickó vagy, aki a főjáték főszereplőjének elküldi a fülest, hogy valami nem kóser az elmegyógyban. Na, ez a rendszergazda srác is brutálul megszívja. Először is persze kiderül, hogy beszélt, rögtön bevágják az örültek közé, ahol a már megismert mechanizmusokkal kell menekülni. Többek között kamera van a kezedben, megint.A Wistleblower jóval véresebb és sokkolóbb, mint elődje. Még ott a félelem és a misztikum dominált, itt már átmegy a dolog trancsírpancsba. Aminek igazából nem vagyok ellene, egy trancsírpancs is jól működhet (lásd Sam Raimi egyes munkái) kivéve, ha túlzásba viszik (lásd Sam Raimi egyes munkái.) Itt érthető volt számomra, hogy a véresség felé fordultak, mert a misztikum része az első játékban megoldódik és mivel azt tudod, így itt nem működött volna a szellemes dolog.

Szóval be vagy zárva, de aztán persze elszabadul a pokol és indulhat a kijutás. Az első figura, akivel találkozol, egy átlagos bentlakó, aki a többieket kajálja meg, aztán úgy dönt téged is jó lenne megsütni. Kedves. Bevág a sütőbe persze a sütő téglafalát szét tudom verni, de a bejárati ajtót nem... de whatever! Szóval van egy emberevőnk, aztán megismerjük Gluskint, aki olyan szépen van bevezetve, hogy mikor találkoztam vele, már rendesen be voltam fosva. Gluskin az aráját keresi, de hát a férfi szárnyban nem egyszerű nőt csinálni az emberkékből, igen minden brutál látvány benne van, eléggé feláll a szőr a kezeden, de legalább a dolog feloldása is igen.... kielégítő.

Ami borzasztóan tetszett, hogy bár a fő játék előtt kezdődik, de végül párhuzamosan is futott a kettő és a két történet összekapcsolódik. Úgy kell elképzelni ahogy a 300 filmhez kapcsolódik a Birodalom hajnala. Mert nemcsak, hogy volt egy új történet szál, hanem a fő sztorit is bővítette, és választ kaptunk pár kérdésre az eredeti játék végével kapcsolatban. Az ilyet szeretem.

A gameplay ugyanolyan, ha tetszett az Oulast, akkor a DLC-je is tetszeni fog, ráadásul nem viccelik el, 3 óra játékidőt kapcsolnak a sztorihoz, ami azért nem kevés, ha a főtörténet idejét nézem. Nincs újítás, nincs új mechanizmus, nincs új megtanulni való, viszont a sztori szépen bővül. Hasonló technika, menj ide, ezt szerezd meg, menj oda, upsz fel kell menned a tetőre... továbbra is rendben van. Nem mondom, van egy pár igazán ijesztő elem, de némelyik túlhasznált. És most talán jobban feltűnt, hogy az összes bentlakó majdnem ugyanúgy néz ki, azért kettőnél több modellt használhattak volna az őrültekhez. Ezen kívül semmi gondom nincs vele.

Egészen megkedveltem az Outlast sorozatot, mert bár egy nagyon egyszerű és nagyon alap horror közeget vesz, mégis előnyére válik és jól dolgozik vele, remek atomszférával. Ebben a játékban is benne van nem egy jó kis sikoltozás és megijedés, adrenalin döbölés, nem árazzák túl, amit csinálnak, nem húzzák el, a mérték itt nagyon rendben van. Szóval mindenképpen várom a második részt.

Hollywood és a gyerekszínészek. Nem kevés történet, kinek jól alakultak a dolgok, kinek rosszul, kinek máshogy, de ebben a Potter színészek különlegesek. Nem kellett a tinikoron úgy átmenniük, mint Kevin McCallisternek vagy a többieknek, ők már huszonévesen léptek el a Harry Pottertől. Mi van velük? Rupert Grint független filmezik, Emma Watson színészkedik és a nők egyenjogúságért küzd (az utóbbihoz több tehetsége van) Matthew Lewist utoljára a Ripper Street-ben láttam, és Harry? Mi van a kiválasztottal?Nagyon jól megvan, köszöni szépen. Vagy magának vagy az ügynökének köszönhetően, de folyamatosan jó filmekbe nyúl bele. Egy, mert megteheti, kettő, mert azt csinálhat, amit akar. Na már most, nem tudom hányszor hangzott el, hogy sosem mossa le magáról a Potter nevet, de barátunk nem is akarja. Jó karriert akar csinálni és nem tudom mennyire szembetűnő, de jó irányba halad.

Radcliffe egészen tehetséges, hármuk közül mindenképpen a legjobb színész. Mik vannak azóta a tarsolyában? Indított egy korrekt horrorral, a Feketeruhás nő nem volt kiemelkedő, de a tucat horrornál mindenképpen eggyel jobb volt, aztán Jon Hammel karöltve játszottak A Young doctor's notebook sorozatban. Két évadot ért meg 4-4 résszel, és a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem (külön írás majd később.) Radcliffenek egészen jó a humorérzéke, főleg ebben az abszurd környezetben, és baromi jól áll neki Jon Hamm fiatalabb mása (hát nem mint két tojás?) Bulgakov műveiből eredeztethető történet a XX. század elején egy orosz eldugott kórházban játszódik, nagyon hangulatos. Aztán Allan Ginsberget alakította, megint nagyon kifinomult karakterábrázolással, az Öld meg a kedveseidben Ben Foster, Michael C. Hall és a másik nagy kedvenc fiatal színészem, Dean Dehanne mellett. Aztán a What if romantikus komédia, ami nem az amire számítanál, nem limonádé, de közben az, ott megint előkerült egy fiatal tehetség mellette, Adam Driver személyében. Látjátok, ennek az egésznek nagyon szép íve van, folyamatosan más stílusú filmeket választ, de nem feltétlen független filmeket, végig a komfortzónájában tartózkodik. Jött a Szarvak, ahol Ig Perish szerepét Joe Hill mintha Radcliffere írta volna, aztán a Kész Katasztrófában egy epizód szerep, és jött a Victor Frankeinstein. Ebben nem is a címszereplő a főszereplő, hanem Igor, a szolga, akit Radcliffe játszik, itt megint nagyon rendben volt, bár a filmnek vannak hibái…Radcliffe színészileg filmről filmre érettebb, amit nem mondhatott el a Harry Potter alatt. Végülis ugyanazt a karaktert játszotta 8 filmen keresztül, volt fejlődés, húha nem is kicsit, viszont azóta színészileg olyan ívben megy fölfele, hogy akár egy filmen keresztül hullát is el tudna játszani, hitelesen. Na várjunk csak, meg is teszi:

Miért akartam róla beszélni? Mert nagyon kedvelem Radcliffet, nemcsak a Potter filmek miatt, hanem a józan ítélőképessége és a filmes karrierfejlődése miatt is, és hogy megmarad színésznek, megmaradt alázattal a munkája felé, ami azt eredményezte, hogy csöndben a háttérben kitermel egy rakat minőségi filmet. Mindig jó látni az ilyet. És még a tehetsége is meg van hozzá, hogy nagy rapper legyen.

Igen, hajrá Mr. Radcliffe.

Film a filmben, ezek azok az álfilmek, amiket magam is nagyon meg szeretnék megnézni. Lássuk!

10. Boogie Nights – Angels in my town

Már csak azért is, mert Dirk Diggler neve kiírva nagyvásznon is jól mutatna!

9.UHF- Gandhi 2.

Érdekes koncepció lenne, de csakis Wierd Al Yankovic feldolgozásában lennék hajlandó megnézni.

8. Scott Pilgram vs The world - You just don't exist -Lucas Lee

Ez a legrövidebb részlet a listán, de ha valaki berúgja a telefonfülke ajtaját, az már rossz film nem lehet. Intenzív 12 másodperc. Ide vele.

7. Fergeteges forgatás - Hamis retikül nindzsák

A Fergeteges forgatást amúgy is imádom, de az utolsó film jelenet übereli az egészet, igazából az összes Bowfinger filmet megnézném.

6.Jay és Néma Bob visszavág - Good Will Hunting 2

Az akciódúsabb második rész elé néznék. Imádnivaló ahogy Damon és Affleck még ezt a rövid szegmest is elröhögi, igen, jöhet. Applesauce Bitch!

5. Trópusi vihar – Rekkenő 6

Igen, mondhatnám a Jámbor Jacket, de hát az ugye bukás volt, szóval, amit igazán meg akarnék nézni az az egész Rekkenő sorozat. A Föld megállt forogni és még a frigót is nyitva hagyták. Kell.

4. Az utolsó Akcióhős – Hamlet

Swartzenegger, mint Hamlet??? Igeeen. Minimum egy ilyen helyrerakással kérném szépen. Legalább nem félnének hozzányúlni az alapanyaghoz.

3. Reszkessetek betörők - Szennyes lelkű angyalok

A tuskó lábú kicsi Mo kalandjait is megnézném, meg az egész Gengszter Johnny olyan menőnek tűnt. Nem tenne ajánlatokat, lófejeket, csak boldog karácsonyt kíván és telepumpál ólommal.

2. Becstelen Brigantyk - A nemzet büszkesége

Hitler? I want to surrender!  Frederick Zoller önmagát alakítja a róla készült filmben a nácik nagy örömére, a kisfilmet Eli Roth rendezte (szerintem a legjobb munkája) és hát mindenképpen az egyik legösszetettebb, legkerekebb kis szösszenet a listáról, nagyon jó a propaganda momentumokkal. Ráérzett.

1. Törtetők - Aquaman

Az egyetlen kakukktojás a listán, mert sorozatról van szó, de a filmes világban játszódik és James Cameron Aquaman-je enyhén szólva is jól néz ki ebben az egy percben. Rögtön látni szeretném  Vinnie Chase-szel a főszerepben. Ha jól tudom, ezt a kis részt még ráadásul Cameron is rendezte (ha nem, javítsatok ki). Remélem, hogy az érkező Aquaman filmben lesz hasonló jelenet.

Az anime műfajjal még mindig csak ismerkedem, eddig nem olyan sokat néztem, szóval nem vagyok szakértő, de azt azért észrevettem, hogy Ergo Proxy valahol zseniális. Nem mintha a Death Note, Attack on Titan és a Cowboy Bebop nem lenne az (ezekről talán majd később.)

Az Ergo Proxy egy disztópiában játszódik, az emberiség és a föld haldoklik. Romdo az egyik utolsó város, ahol az emberiség a megszokott kormány felügyelete mellett élheti unalmas hétköznapjait. Disztopia és jövőkép. A városlakóknak vannak személyi robotjaik, akik kísérik őket a napi dolgaikban. A történet szerint pont ezzel van a baj, a robotok elkapnak egy bizonyos Cogito vírust, amitől Skynet/Terminátor üzemmódba lépnek. Re-L Meyer nyomozó a vírus és eredete után kutat. Re-L a helyi régens unokája, így lényegében azt csinál, amit akar. A Cogito vírus egyre több robotot fertőz meg, még Re-L összeakad Vincent Law bevándorlóval, aki szeretne teljes jogú polgárrá válni, ám úgy néz ki, az események középpontjába kerül, mikor is egy Proxy (egyelőre nem tudjuk milyen lényezet, de ránézésre egy természetfölötti) megtámadja őt és a várost. Vincent menekül a Proxy és a törvény elől, oldalán Pinoval, a Cogito Vírussal megfertőzött kislányrobottal, végül el kell hagyniuk a várost. Re-L-nek hirtelen több kérdéssel is szembe kell néznie. Miért Vincent Law? Honnan ered a Cogito vírus? Mi a Proxy? Mi tehet? Vincent után ered.

A történet sokrétű, csavaros, kanyargós és elgondolkodtató. A három főszereplőnk Pino, Vincent és Re-L viszonya a világhoz mélyen kielemzésre kerül. Néhány helyen bonyolult, másik helyen egyszerűbb. A látvány és a világvége hangulat pipa, mind a japán, mind az angol szinkronszínészek szuper munkát végeztek. Lassan kibontakozó, de ez egy nagyon érdekfeszítően megírt anime és rengeteg dolog volt, amit imádtam benne.

A karakterek külseje sok animében végig ugyanolyan marad, itt nem. Re-L és a sminknélküliség, Vincent Law látható fizikai változása, amint alárendelt migránsból önmaga ura lesz külseje is megváltozik, Pino lelki fejlődése is látható a kislányon.  

Imádom az Ergo Proxy filozófiáját. Lehet, hogy konyhafilozófia, valahol biztos, mindenesetre azért én úgy gondolom ennél azért több. A létezés és az öntudat kérdéseivel foglalkoznak a legtöbbet, nem véletlenül Ergo a Proxy neve és Cogito a vírus. Ugyanakkor elhangzik egy olyan kijelentés is az egyik részben, hogy nem „Gondolkodom, tehát vagyok” a helyes megfogalmazás, hanem „Gondolkodom, tehát vagy.” A világ az egyén számára, csak a saját perspektívájából értelmezhető, ezért minden, ami körülötte van, miatta létezik, benne létezik. Ezért van az, hogy ha egy ember meghal, egy egész világ is vele hal. De akkor az egyén hogyan létezik? Mi teszi önmagává? Be kell vallanom ez a kérdés egem mindig is nagyon érdekelt. Másik dolog, amivel szintén sokat foglakoznak, hogy az egyénnek a cél ad okot az életre. Raison-d’etre. Addig van értelem az életnek, amíg van célja. Romdo polgárjainak mindenképp. Különben miért is tengődnének a világ vége után. Mire képesek az emberek vagy a robotok, hogy ez a cél megmaradjon?  Vincent dilemmái és Re-L lét és cél nélküliségének kérdését talán csak Pino tetézi.

Pino, aki a hétéves kislányrobot, egy társasági robotnak volt beprogramozva, hogy gyermekként viselkedjen, konkrétan egy családban a gyerek szerepét töltötte be, de a Cogito virussal lelket kap, ami kislányságán nem változtat. Amúgy a neve is árulkodó Pino meggyőződésem, hogy a Pinocchio rövidítve. Erre erősen rá is játszik a rajzfilmes rész, ahol Pino egy Tücsök Tihamérhoz hasonló karakterrel találkozik. A fafiú és a robot kislány története közel áll, ám Pino nem vágyik igazivá válni, mégis azzá válik, mint egy igazi gyerek, lassanként megtanulja a világ és az érzelmek szabályait. Mi a halál, mi a kötődés, mi az, hogy hiányzik valami. Ezért is tökéletes ő a Cogito vírus feldolgozásra, még a felnőttnek számító robotok képtelenek a lélek és az érzelmek adományát feldolgozni. Ez a téma is kb. öröktől fogva érdekel. Amúgy a többi is beszélő név, Vincent Law nemcsak, hogy törvényes polgár akar lenni és törvénytisztelő, a neve másra is utal és Re-L (amit Riel-nek ejtenek) az egyetlen igazi személyt jelenti. Egy darabig.

Lényegében ez egy öntudatra ébredés történet, identitáskereséssel megspékelve, erős Sci-fi elemekkel, remek párbeszédekkel, erős karakterfejlődésekkel, vizualitással, iszonyatjó zenével. Nem rágja a szádba a megoldást, és a legtöbb infó kb, abból a részből jön, ami leginkább nem illik a sorozatba. Szívem szerint még nagyon-nagyon sokáig néztem volna. 

Vannak szuper komplexül megírt videó játék karakterek, akiket imádok, de nem beszélek róluk. És vannak a szuperül megírt komplex mellékszereplők, akikről meg muszáj beszélni. Ilyen volt Tekla is és most a Bioshock Infiniteből a Lutece testvérek. 

Robert és Rosalind Lutece a Biochock világának Vigyor Kandúrjai. Pontosan az csinálják amint Alíz kispajtása Csodaországban, néha feltűnnek, értelmetlenül beszélnek, szarkasztikusan megjegyeznek pár dolgot, aztán bye-bye. A szép az egészben, hogy bár először talán értelmetlennek tűnik, minden egyes szavuk értelmet nyer, sőt feltűnésük is megindokolt lesz. Kicsit az Időurakhoz is hasonlíthatnám őket a Doctor Who-ból.

Booker: Ami halott, az halott, Elizabeth.
Robert Lutece: Halott, az halott.
Booker: Mi?...Hogy a pokolba?...?
Rosalind Lutece: Én.... fejet látok.
Robert Lutece: Én pedig írást.
Rosalind Lutece: Az egész csak nézőpont kérdése
Robert Lutece: Innen mit látsz, ebből a szemszögből?
Rosalind Lutece: Halott. És a te szemszögedből?
Robert Lutece: Él.
Booker: Eltűnt a test!
Robert Lutece: Sosem volt itt. Ugyanaz az érme...
Rosalind Lutece: Másik nézőpont.
Robert Lutece: Fej.
Rosalind Lutece: Írás.
Robert Lutece: Halott.
Rosalind Lutece: Élő.

Rosalind és ikertestvére a kor legbriliánsabb tudósaiként vannak ábrázolva, akik intellektuálisan csak egymást értik meg. Megoldják, hogy hogyan lebeghet egy város a felhők között, valamint a tér-idő és valóság szövetén is lyukat tudnak ütni. (Sience, bitch!) És annak ellenére, hogy úgymond nettó játékidőben olyan félórát vannak jelen, olyan kiépített sztorijuk van, hogy őrület. Mint mondhatnék, hogy ne legyen rontóc. Sokkal több közük van a dolgokhoz, mint gondolnád és nem féltétlen csupán azok, aminek látszanak.

Robert Lutece: Társaságunk van
Rosalind Lutece : Így igaz
Booker: Követnek engem?
Rosalind Lutece: Mi már itt voltunk.
Robert Lutece: Maga miért követ minket?
Booker: Én...
Rosalind Lutece: Aperitif?
Robert Lutece: Az mindjárt nagyon hasznos lesz.
Rosalind Lutece: Csupán a különbség élet és halál között.
(Booker megissza a felkínált italt)
Booker: Ooh...ez mi volt?
Rosalind Lutece: Hmm. Meglepő,
Robert Lutece: Hogy működött?
Rosalind Lutece: Meglepő, hogy nem ölte meg,
Robert Lutece: Hát az a mágneses-taszító mező még jól jöhet...
Rosalind Lutece: Ami nem öl meg....
Robert Lutece: Jogos.

Azon kívül, hogy egymással vitáznak, mint a gyerekek, és mint a testvérek ugyebár, kvantumfizikáról is vitatkoznak mellékesen és érthetően. De mindig van valami humoros megjegyzésük. De itt egy angol nyelvtani csoda, ezt már csak így hagyom (meg nem is tudnám lefordítani....:))

Robert Lutece: I told you they'd come.
Rosalind Lutece: No, you didn't.
Robert Lutece: Right. I was going to tell you they'd come.
Rosalind Lutece: But you didn't.
Robert Lutece: But I don't.
Rosalind Lutece: You sure that's right?
Robert Lutece: I was going to have told you they'd come?
Rosalind Lutece: No.
Robert Lutece: The subjunctive?
Rosalind Lutece: That's not the subjunctive.
Robert Lutece: I don't think the syntax has been invented yet.
Rosalind Lutece: It would have had to have had been.
Robert Lutece: Had to have...had...been? That can't be right.

Borzasztóan kedvelem az olyan karaktereket, akik a semmiből tűnnek fel és külön stílusokkal, nemcsak hogy a tömegből, hanem az egész játékból is kitűnnek, okosak, igazából mindenre megadják a választ  magukról is, a segítők, akinek minden pillanata arany,

Booker: De akkor ő most mi? Élő vagy halott?
Robert Lutece: Miért az kérdezed, hogy „mi”?"
Rosalind Lutece: Mikor a sokkal finomabb kérdés az, hogy „mikor”?"
Robert Lutece: Az egyetlen különbség a múlt és a jelen között
Rosalind Lutece: ...csak stilisztikai
Robert Lutece: Él, élt, élni fog.
Rosalind Lutece: Halott, meghalt, meg fog halni
Robert Lutece: Ha úgy tudnánk felfogni az időt, ahogy tényleg létezik....
Rosalind Lutece: Akkor a nyelvtan tanároknak nem is lenne értelme reggel kikelni az ágyból.
Robert Lutece: Mint mindannyian, Lady Comstock az időn keresztül létezik
Rosalind Lutece: Egyszerre él, és egyszerre halott.
Robert Lutece: És ezt az állapotot eléggé.... kellemetlennek érzékeli
Robert Lutece: Érzékelés, megértés nélkül....
Rosalind Lutece: ...veszélyes kombináció

Yep. A Luteceék az új kedvenc karaktereim.

Na jó, jöjjön egy kis spoiler

A Lutece ikrekben a kedvenc dolgom, hogy nem is ikrek. Ugyanaz a személy, később kiderül, hogy mind a ketten több valóság között keresték a hidat, hogyan lehet eljutni egyikből a másikba és mikor megvan a megoldás, Rosalind Lutece áthozza magához egy másik valóságból a saját férfi énjét Robertet. Ezért is beszélnek egymás mellett annyira gördülékenyen. Zseniális. Mellesleg Robert nem ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik mind Rosalind, sőt, erősen különbözőek és itt nem az az egy kromoszóma eltérés miatt van. Iszonyat okosan vannnak megírva, a sztorijuk is páratlan, de többet nem szívesen lőnék le.:)

Dominic furcsán ment már az utóbbi félórában, Hanna észrevette, hogy kicsit, de húzza a lábát, gondolta majd csak szól, ha komolyabb baj van. De nem szólt.

Ó a férfias férfiak.

Egy kis kertes házban találtak aznap estére szállást. Talán egy gyerek nélküli páré lehetett valamikor, kevés szoba volt, semmi játék. Dominic becsörtettet a fürdőszobába, amíg Hanna a kanapén fekve bámulta a plafont. Már egy jó félórája a bent lehetett a férfi, Hanna rossz előérzete egy darabig hallgatott aztán nem bírta tovább. Dom az elmúlt héten nem volt összesen harminc percet a fürdőben. Hát bekopogott. Nem jött válasz, de az ajtó kinyílt. Dominic egyik lába még a bakancsban volt a másikkal zokniban állt a kövön. A bakancs ki volt fűzve, a kilátszó fehér zoknin átütöttek a vérfoltok.

– Mi történt? – Hanna hangja nem volt sem ideges sem kioktató, elszörnyedt volt.

– Szétszakadt reggel – Mutatott a zoknira Dom – aztán begyűrődött.

Hanna ráültette Domot a WC tetejére, a férfi jobb kezével a homlokát és a halántékát dörzsölgette. A nő először látta őt szó szerint sebezhetőnek, és még valaminek, igazán emberinek. Nem tartotta magát a férfi, most minden terhével együtt látta, minden gondjával a vállán.

– Nem bírod a vért? – Próbálta Hanna oldani a hangulatot

– Semmi bajom a vérrel. A hülyeségemet, azt nem bírom.

Hanna mellétérdelt, megpróbált olyan pozíciót felvenni, amiben a legjobban kézre esik a bakancs.

– Oké, megpróbálom lassan lehúzni – közölte a férfival. Benyúlt a bakancsba hátulról és elölről. Dom már ekkor felszisszent. Megpróbálta óvatosan lehúzni, mint, ahogy egy pezsgősdugót húz ki, de csak nagyon lassan, és nagyon fájdalmasan jött le milliméterről milliméterre. Dom a csempének támasztotta a fejét.

– Rántsd le egyben.

Tudta, hogy rossz ötlet, de akkor legalább vége lesz egyben, gyorsan.

– Erre harapj rá – Hanna egy fogkefét nyújtott a férfi felé.

Dominic némán bólintott. A nő megmarkolta a bakancsot olyan erősen, ahogy csak tudta, nagy levegőt vett és megrántotta, de nem jött le elsőre. A második próbálkozáshoz teljes testével ráfeküdt a húzásra. Az sem volt elég, még egy kicsit, és még egy kicsit. Aztán egyszer csak hátra esett a csempének, és pont ebben a pillanatban Dominic szájában kettétört a fogkefe. Hanna ott ült a fal tövében a cipővel, a zoknival és a férfi lábának felső bőrrétegével.

Dominic ordítása felverte a házat. Ha lett volna ott valaki biztos így történik. Hanna keze remegett, belenézett a bakancsba, de csak vért és cafatokat látott, Dom lába pedig a húsig fel volt sebezve. Hanna majdnem is elsírta magát, mikor meglátta, hogy mennyire zokog a férfi. Minden folyt az arcáról, ami folyhatott. Hanna vizes törölközőbe csavarta a férfi lábfejét. Nem azért mert ez jó tesz neki, csak fogalma sem volt mit kéne csinálnia a sérült lábbal. Lefertőtleníteni. De csak egy dolog jutott eszébe, ami a házban is megtalálható fertőtlenítőszer gyanánt, a só. De ha ebbe a sebbe sót rak, a férfi biztos, hogy elájul a fájdalomtól. Betadine után kutatott a szekrényben, miután segített Dominicnak kibicegni a kanapéhoz. A lábát felrakta székre, mikor ott hagyta a férfi tenyerébe temetett arccal ült.

Betadine. Valami barna színű lötty, de nem talált semmit, csak acetont és szappant. Talán meg kéne mosnia? Hogy kellene ellátni, hogy ne ragadjon bele semmi?

El kell mennie a patikába. Már ha van itt még olyan. Meglapogatta Dom fejét és neki vágott egyedül a városnak. Pár utcányira talált egy gyógyszertárat. A polcok lerámolva, összetörve, Hanna átkutatta az üzletet fájdalomcsillapító után, de azt már nem talált sehol, jódot talált. Mintha hallotta volna valahol, hogy a jód sebfertőtlenítésre is való. Talán. Jó lesz.

Mire visszaért, már Dominic némileg jobb állapotban volt, a törölköző még mindig vizes volt, de már átütötte a vér.

– Nincs fájdalomcsillapító – Dom néma bólintással vette tudomásul – de hoztam jódot, ez ha minden igaz, csípés nélkül tisztítja ki a sebet. A másik variáció a só, szóval erre szavazok.

Újabb bólintás.

Hanna ellátta sebet, tényleg nem csípte a lábát, és talán már elfertőződni sem fog. Egy biztos, innen most egy darabig nem mehetnek tovább. Egész délután élelembeszerző körúton volt. Azért is veszélyes az egy helyben maradás, mert alapból megcsonkított készletek igen végesek. Dom nem sírt és nem panaszkodott többet, de Hanna látta, hogy eszi a fene. Az egyik szobában talált egy rakás könyvet, odatette a férfi mellé, aki közben elszundított. Csak most nézett fel az órára. Hajnal egy óra volt. Hanna belezuhant az ágyába és azonnal elaludt.

Jamin Winans rendező, zeneszerző, vágó, önjelölt filmes. A testvérével a rövid filmes világból bukkannak fel, hogy megvalósítsák a filmes terveiket, és első egész estés munkaként 2009-ben Denverben bemutatják az Inket. Saját ötlet, saját film, saját stúdió, saját zsebből (és persze nem kevés befektetőéből) klasszikus független filmről van szó, amit nem kapott fel egy stúdió sem, és nem titkoltan a torrent oldalak tettek kultfilmmé. Van néhány áthallás Sam Raimi első filmje felé, az Evil Dead is sokban hasonló körülmények között jött létre, de még ott a stáblista nincs egy perc és kb. 20 név, addig az Ink egész népes stábbal dolgozott.

A történet szerint a világot két erő felügyeli. A Történetmesélők vigyáznak az emberekre, jó álmokkal és pozitív gondolatokkal kommunikálnak velük, más befolyásuk nincs a fizikai világra. Velük szemben állnak az életerő elszívó Icubusok, akik pontosan az ellenkezőjét teszik. Allel vigyáz Emmára, akinek az apja egy munkába fordult emberke, a lányát elvették tőle, a kislány a nagyszüleivel él. Egyik este Ink, torzszülött lény, elrabolja Emma lelkét álmában és magával hurcolja az Icubusok elé, mert maga is azzá akar válni. Allelt csúnyán elverik, ezért maga mellé veszi az Útkereső Jacobot és együtt indulnak Emma után, miközben lassan kiderül, az apa nélkül nem lesz esélyük visszaszerezni a lány lelkét.

Elég humbugnak tűnik, igaz? Nem az. A történet igazából gyönyörű és értelemmel teli, érzelmes és okos, mély és megérintő. Imádom. A karakterek érdekesek, jellegzetesek, megkapóak. A dialógosok és a sztori remekül van megírva, abszolút elvisz magával. A zene, ami szintén a rendezőtől származik, gyönyörű. Az egyik track szerepel a Fehér Pokol című Liam Neeson filmben, innen is találtam rá az Ink-re. Mert az a zene annyira tetszett és az volt az egyetlen amit, nem a Fehér pokol zeneszerzője szerzett, rögtön érdekelt miből való, nem bántam meg kicsit sem.

Az egész film szép egység, egy dolog felé visz, ügyesen felépítve és üt az érzelmi csúcsponton. A színészek jók, Quinn Hunchar gyerekszínész mércével is nagyon jó, Jessica Duffy és Jennifer Batter, mint Allel és Liev, pont annyira földöntúli jelenségek, amennyire kell, Jeremy Make, mint Jacob, a legjobb karakter. Ahogy az ilyen filmeknél szokás, a szereplők azóta nagyon keveset voltak a filmes szakmában, kivéve a független filmes Christopher Soren Kelly-t,  aki az apa szerepében viszi a pálmát. Nem amatőr színjátszásról van itt szó, ami még az Evil Dead-ben pl. sokszor kirívó, itt minden színész a helyén van, nagyon komoly alakításokkal, szóval nincs meg ez a kezdő független filmes betegsége.

A rendező mindenről tudta, mit kar, remek színészvezetés, öt percben úgy meséli el a szerelmi történetet, amire másnak egy teljes film sem elég, ügyesen bánik mindennel. A vizuális effektek működnek, jól használja jó mértékben. Az Icubusok kinézete volt az egyik legjobb megoldás, egy egyszerű vizuális trükkel tette őket félelmetessé. Szűrőket használ a síkok elkülönítésre, ezzel a film is különleges színezetet kap, főleg mikor összeolvadnak az oldalak. A humora nagyon helyes, főleg Jacob szállítja ezeket a pillanatokat, csak úgy, mint a film legjobb jelenetét, ahogy kívülállóként, egy pici dologgal megváltoztatja a világ körforgást.

A film nem a természetfelettire fókuszál. Az apa-lánya kapcsolat van a központban, a megbánás, a cél nélküli élet, és céllal teli halál, mi a következménye egy súlyos veszteségnek, és ha valaki úgy dönt, nem érdekli semmi, onnan mikor van vissza út?

Nem is tudom mi ragadt meg igazán először, a karakterek, a zene vagy a szöveg, valahol minden egyszerre, ez egy egészen elképesztő 107 perces utazás, bőven könnyekkel tarkítva. Érdekes a filmipar másik végéből is megtapasztalni ilyen alkotásokat, sajnos a legtöbb mellett magam is elcsúszom, de legalább Liam Neeson a Fehér pokollal és a farkason ezt is elhozták. Szóval ezt mindenképpen ajánlom bárkinek, aki nyitott egy ilyen kissé földhözragadtabb Fantasy/Sci-fi -re.