Ugye tele vannak a mozik meg a tv műsorok a kötelező karácsonyi filmekkel, összejön a család, galiba van, hahahaha, móka és kacagás, mindenki szereti egymást. Goodbye. Na de van még egy műfaj, ahol menő a karácsony, a sorozatoknál. Idővel mindegyiknek sorozatban vagy befigyel az ünnep, vagy inkább külön kiadással jelentkezik. Mint a jelenleg legjobban várt Sherlock hamarosan érkező karácsonyi része.

Most öt ilyet szeretnék kiemelni, a teljesség igénye nélkül, a nem annyira népszerűeket, de személyes nagy kedvenceimet.

Supernatural /Odaát – A Very Supernatural Christmas (A karácsony odaát van) 3. évad 8. rész (Horror Karácsony)

•  You bitch!
•  Oh, do you know what I say when I feel like swearing? Fudge.
•  If You fudging touch me again,I’ll fudging kill you!

https://www.youtube.com/watch?v=1YoiQecIe_QA túlvilági erők vadászai fura helyzetbe kerülnek, mikor egy antitélapó gyerekeket rabol. Na már most a krampusz sztorit ismerjük és a srácok is belenyomulnak a nyomozásba, plusz visszaemlékezésekből látjuk a gyerekkori karácsonyokat, ami nem a legboldogabb. A fiúk végül félistenekbe botlanak, aki áldozatokat követelnek, de stílszerűen örökzöld karóval lehet őket megölni. Igazi Supernatural hangulat, Dean és Sam karácsonya tökéletes, hangulatos csak úgy, mint az ajándékok, amit adnak egymásnak.

Psych/Dilis Detektívek – Polarizing express (Mi lett volna ha?) 5. évad 14. rész (Nyomozós karácsony)

• Now come on. Let’s hug it out.
• I would rather fall in love with a vegan.
• That’s fair.

Psychnál nagy hagyománya van a karácsonyi részeknek, három is van, az ötödik évadosat választottam, bár a másik kettő is igen tökéletes. A Psych Shawn Spencer-ről szól, aki úgy csinál, mintha látnok lenne, közben csak jó megfigyelési képessége van és így segít a rendőröknek. (A Mentalistánál hamarabb létezett a sorozat, mielőtt még valaki plágiumot kiáltana) Shawn ebben a részben egy hatalmas hibát követ el, aminek következményeként, egy biztosan bűnös embert kénytelen a rendőrség elengedni. Mivel Shawn sosem verbalizálja a lelkiismeretét, és a mindent félvállról vesz (látszólag), ezért a tudattalanja elviszi egy olyan utazásra, hogy mi lett volna, ha nem költözik haza. Ugye bár klasszik Az élet csodaszép. Annyi a csavar, hogy nem külső személy viszi el az utazásra, hanem ő maga, szóval semmiképpen sem egy megváltás sztoriról van szó, hanem Shawn fantáziájáról, és az mindig nagyon mókás. Hogy vajon mihez kezdenének az emberek nélküle, persze mindenki élete egy csődtömeg. NanáJ Persze csak bejelentkezik az a nem létező lelkiismeret, és az ügy is megoldódgat.

Misfits/Kívülállók - Karácsonyi különkiadás 2. évad 7. rész (Feketehumor karácsony)

•  Where are you going?
•  I'm going to kill Jesus.
•  I'm coming with you.

A Misfits egy fiatalkorú kihágók közmunkát végző bandájáról szól, akik véletlen egy viharban szupererőt kaptak. De hát ők mindenek, csak nem szuperhős alapanyagok, sőőőt. Leginkább egy teát nem bíznék rájuk. A sorozat a legnagyobb kedvenc, a karácsonyi rész nem különben.  Nathan a legbrutálabb mikulás. Na de főhőseinknek adódik egy lehetősége, hogy pénzért eladják erőiket, és meg is teszik, csak nem számolnak a következményekkel, hogy egy kiábrándult pap mindet felvásárolja, és Jézusnak adja ki magát. A banda hamar rájön, hogy ez így nem fog működni, szóval lesz itt minden, a végére még egy Szűz Máriát megidéző szülés is megérkezik. Igazán Misfits styleban, remek kis rész magában is. A fekete és szarkasztikus humora, a brutális angol akcentusok és a sorozat szellemisége, és szeretnivaló tiszteletlensége mellé azért becsempésznek valamennyi karácsonyi hangulatot is.

Doctor Who/Ki vagy doki? – Voyage of the Damned/ Last Christmas  (A Kárhozottak útja és az Utolsó karácsony) (Sci-fi karácsony)

•  Clara, could you fetch me the dead crab?
•  Maybe I could fetch you a cup of tea while I'm at it.
•  Ohhh...Yes and a punch in the face, too.
•  My very next suggestion!

A Doctor Who minden karácsonykor kijön egy extra epizóddal, a maga módján mindegyik remek. A sorozat egy idő és térben utazó humanoid idegenről szól, a ki a Doktornak hívatja magát, Kb. semmilyen, de semmilyen fantáziaelem nincs kizárva. A Kárhozottak útjában a 10-es Doktor, a Titanicon találja magát, az Űr-Titanicon karácsonykor, ahol Kyle Minogue a pincérnő. Hát persze, a hajóval persze valami nincs rendben. A történet, izgalma, epic, szomorú és tanulságos.  Az Utolsó Karácsonyban a 12-es Doktor és Clara az Északi-sarkon köt ki, ahol az Alien arctámadóit megidéző lények támadták meg az ottani kutatóállomás legénységét, ja és Nick Frost a mikulás. A rész kicsit Alien, kicsit Eredet, kicsit minden, borzasztóan hangulatos, fifikás, és nagyon helyes.

https://www.youtube.com/watch?v=z8lBEoPi6OY

Mikor kinyitotta a szemét egy réten feküdt. A zöld fűben fehér virágok nyíltak, pár métere tőle napraforgók néztek az ég felé. Felült és ekkor vette észre, hogy az újonnan szerzett téli kabátjában van a napsütötte mezőn, de mégsem érzi a meleget. Látszott a lehelete. Felállt, hogy körbenézzen. A mezőn családok piknikeztek, takaros kis plédek voltak leterítve mindenfelé. Az emberek nevetgéltek, a szülők játszottak a gyerekekkel. Egy hatalmas tölgyfa áll a mező szélén, aminek méretes ágaira hintákat szereltek fel. Az egyik hintában egy nagyon ismerős kislány ül és egy annál még ismerősebb nő lökte nevetve, annyira magasra, hogy már lábujjhegyre kellett állnia, hogy elérje a hintát. Egyes pillanatokban el is emelkedik a földtől, egészen olyan volt mintha repülne. Hanna elmosolyodott. Annyira szépnek találta a jelenetet, hogy szeretett volna közelebb sétálni, de ne tudott megmozdulni, nem tudott lépni, a hideg, ami belőle áradt, mintha egy falat húzott volna köré. Hátranéz a napraforgókra, amelyek mind elfordultak tőle. Elkezdte leszaggatni magáról a kabátot, sikerült is, de alatta egy fekete ruha volt, amitől émelyegni kezd a gyomra. Mire újra felnéz az emberek eltűntek, csak az üres rét maradt, amin egy férfi vágott át, egyenesen felé. Tudja ki az, bárhonnan megismerné az alakját. Brandon nagyon lassan lépkedett, szinte kifolyt az időből. Ahogy a férfi alakja egyre élesebben rajzolódott ki előtte, úgy nőtt a pánik a mellkasában. Brandon már kéznyújtási távolságra volt, mikor megállt és ránézett. Hanna tudta ez a tekintet felolvasztja a hideget körülötte. De most nem melegség öntötte el, hanem ijedség, a férfi homlokán csíkokban csorgott a vér, a keze, ami a nő arca felé nyúlt csatakos a vöröslő vértől. Hanna még mindig nem bírt megmozdulni, és nem bírta elviselni, hogy a férfi nem szólt egy szót sem. Meleg keze az arcához ér.

–  Miért nem sírsz?? –  Üvöltött rá a férfira.

Majd egyszer csak szemébe sütött a nap.

Újra pislog, újra meg tud mozdulni. A nap vakítva sütött a szemébe, meztelen lába a kanapé karfáján lógott, szemei előtt még mindig a napraforgók élénksárga színe káprázott.

Mikor sorban álltam az éjféli vetítés jegyeiért, mellettem pár menő kisgyerek épp a hetedik rész bemutatóját próbálta leszólni a maguk vagány módján. Na és akkor belém csapott a felismerés. A hetedik rész nem nekik szól, ez nekünk készül, nekünk, akik a Csillagok Háborúján nőttek fel. Tudom. Tudom. Wow. Micsoda Doktor House-i pillanat! 

Emlékszem milyen volt elsőre látni a trilógiát, még a régi házunkban laktunk, szóval nem lehettem több nettó 8 évesnél, de inkább fiatalabb. Anyum kölcsönkérte videokazettán a valahonnan összekalózkodott filmeket, a harmadik részen már csúszott a szinkron is. Kit érdekelt? Anyumék látták anno moziban, szóval tudták miről van szó. Nem fogom azt állítani, hogy emlékszem mindenre, sőőőt. De emlékszem a hatására. Emlékszem, hogy zseblámpával játszottam fénykardosat, (amúgy ez alap zseblámpa = fénykard) hogy minden lánynak az alsóban volt egy képzeletbeli szerelme, többnyire Disney hősök, mint Eric herceg (ugye Timi?:)) vagy a Maharadzsa lányából valaki, az enyémet úgy hívták Luk Szkájvalker. Emlékszem a Darth Vader imitálásokra, és arra is, mikor ’97-ban kijött a felújított verzió (mit tudtunk még akkor, hogy milyen változások voltak) Arra emlékszem, hogy abban az évben mindenkinek volt Star Warsos matricagyűjtő füzete, tudjátok, mint a lovas album. Mai napig üresen áll, matricákat nem vettem bele, de így is tele volt képpel és sztorival. És hogy igenis, Csillagok háborújását játszottunk a parkban. Hogy egy barátnőméknek meg volt a három rész és állandóan elkéregettem tőle, hogy nézhessük, egészen addig, amíg az RTL Klub le nem adta a trilógiát, valahol az előzményfilmek előtt. Aztán mindent felvettünk kazettára, rongyosra néztem, mint a többi klasszikust, és hát azt, hogy Luke ráfordul a Halálcsillagra nem is tudom hányszor pörgettem vissza. 

Kit érdekelt akkor, hogy milyen extra jelenetek vagy effektek voltak belerakva, kit érdekelt, hogy milyen a szinkron? Azóta nem egyszer láttam angolul a filmeket, de gyerekként tényleg számít ez? A szinkron semmit, de semmit nem vett le a Star Wars élményből, az nem ezen múlik. Manapság túl misztifikáljuk itt a dolgokat, mondom én, aki oda van Mark Hamill hangját (legjobb Joker evör), de semmivel nem kapok kevesebbed a szinkrontól, mert gyerekként se kaptam. Ugyanez a helyzet a speciális kiadásokkal is, az őszintét megvallva, nem vesz le semmit a Star Wars élményből, még ha ma már tudom is hol nyúltak bele. Ettől nem lesz kevesebb.

Aztán jöttek az új filmek, bevallom mikor ’99-ben kint volt a plakátja a csongrádi moziban, az Amerikai Pite mellett a Baljós Árnyaknak, valahogy nem esett le, hogy ez az a Star Wars. De Balázs osztálytársamnak minden füzete Amidalás volt, szóval volt valami fogalmam, de 11 évesen éppen belekezdtem a Harry Potterbe, és valahogy lemaradtam a Star Warsról, aztán három év múlva leadta a TV, és valami más volt. Nem mondom, hogy rossz. Nem állt össze. Akkor, már tinikor fele, rögtön megéreztem, hogy a Moulin Rouge-ból a fickó jó Obi-Wan, és hogy minden Darth Maul jelenet fasza volt, de valami hiányzott, abban az évben ki maradt A Klónok támadása is, bár gyűjtöttem mindenféle kártyát, meg újságkivágás, de asszem vagy nem jutott el Csongrádig a film, vagy csak kimaradt. De az érdeklődés megmaradt, viszont csak apránként jött vissza a Star Wars láz. A könyvtárunk tele volt Star Wars könyvekkel és hát vannak köztük gagyik, viszont olyan brutál-totál jók is… Szóval valahogy mindig megvolt, még ha takarékon is.
Tizenhét voltam mikor kijött A Sith-ek bosszúja, persze addigra már bepótoltam A Klónok támadását is. Még mindig voltak visszás érzéseim, de valahogy nem tudtam megfogalmazni, szimplán ez nem az a Star Wars volt, amiért én anno zseblámpát gyújtottam. Mindenesetre így is szerettem. Tagadatlan. Aztán A Sithek bosszúja előtt minden tv reklám a mustafári Obi-Wan/Anakin összecsapásról szólt. Összeszedtük magunkat az egyik barátnőmmel és lementünk Szegedre megnézni. Nagy pozitívumunkra legyen mondva, a kalóz verziót akkor vetítették diáknapon, de mi lementünk, és kifizettük a jegyet. És talán először nem volt csalódás. Nem volt az, mert ez már sztárvorsz film volt, látványban, zenében, minden kihegyezve a nagy összecsapásra. Működött, A Sithek bosszúja nem kicsit működött nálam.  Nem utálom az előzmény filmeket, mert voltak bennük jó pillanatok még az első kettőben is, elég ha csak a zenére gondolok. Szimplán nem hozta a Star Wars érzést. A Sithek azért közelebb került. De emlékszem délután volt és a moziban alig voltunk páran. Most meg, tíz évvel később, a hetedik részre, az első hétre alig lehet jegyet kapni.
Mi hozta vissza a Csillagok Háborúját, a praktikus effekteken kívül? Az érzés. Mert ez hiányzott az első két filmből biztosan. Az érzés. Hogy újra gyerekek lehetünk, de nem úgy, hogy gyerekeknek néznek minket és idióta, nem odaillő poénokkal tűzdelik tele filmet (JAR JAAAAR – kiáltotta Kirk Kapitány), hanem belecsöppenthetünk egy kalandba. Ennek szurkolok, hogy ez megint sikerüljön. Hogy újra átélhessük az Star Wars élményt, hogy nem, nem baj, ha ennyire rajongunk valamiért már előre is. Hogy az ismerős dallamok felcsendülése, hogy az Ezeréves Sólyom repülése, az egy évvel ezelőtti előzetesben is már megkönnyeztette a népet. Szóval igen, várom, hogy induljon az éjféli vetítés, hogy lássam a régi szereplőket és az újakat, hogy visszatérjünk oda, ahol gyerekként kinyílt a szemünk a filmekre, galaxisokra, a sci-fire. Induljon a party.

És ha film rossz lesz?
Pont pont pont

(Azt gondoltam minden menő Star Wars cuccom otthon van, mint az alábbi is, de szétnéztem az albérletben, és hát a föntiek csak előkerültek:))

Yellow submarine. A Beatles negyedik nagy játékfilmje, ugye az Egy nehéznap éjszakája, a Help, a Magical Mistery Tour, majd a Sárga Tengeralattjáró, és végül a Let It Be zárta. Az öt film tökéletesen bemutatja milyen művészi változások ment át a zenekar és a zenéje, na de most nem ez a lényeg. A Sárga tengeralattjáró animációs film, az a jó kis Háry János/János Vitéz-féle stílusban, jóval több színnel, és jóval több Beatles dallal. A zenekar ekkora már kilépett a filmekből és a hangjukat sem kölcsönözték a karaktereknek, de a kész múvi annyira tetszett neki, hogy a végén még is csak bevállaltak egy élőszereplős cameot. Nagyon cukik.

https://www.youtube.com/watch?v=2FLde6Shxq8

Egyszer sikerült elkapnom egy mozis vetítést, és hát úgy kell elképzelni, hogy felirat nélkül lenyomták a Sárga tengeralattjárót, és mikor egy barátom csak félidőnél tudott beülni, azt látta, hogy mindenki hátravetett fejjel nézi a Lucy in the sky with diamonds szegmens szín kavalkádját, elgondolkodott rajta, hogy kifordul a teremből. Szóval kissé meredek a film egy-két helyen, tényleg. De na, a hatvanas évek végén vagyunk, és a Beatlesről beszélünk. Ne feltétlen várjunk linearitással és következetességekkel teletűzdelt alkotást. Ez egy feelgood film. De persze alapfeltétel a Beatles munkásságának a minimum kedvelése, de inkább imádata (bár ez szerintem az élethez is alapfeltétel.)
A történet szerint Sgt. Pepper jön segítséget kérni a Beatlestől, mert a kék manók elfoglalták a birodalmát. Persze Liverpool ifjai egy kis agyhúzás után nagyon készségesen beszállnak a sárga tengeralattjáróba, és indulnak a messzi Pepperland megmentésére. Na de ez szinte mellékes is, mert hőseik mindenféle nem idevágó kalandba keverednek, és egy nagy Beatles Csodaországban sül ki belőle, vaskos angol humorral. Az tudjuk, hogy a zenekarnak jó a humora, ezt mind át is próbálták hozni a filmen. A Sárga tengeralattjáró nagyon hangulatos, kedves és felnőtteknek szóló mese, rengeteg geggel, helyzetkomikummal, beatleses húzásokkal, szóviccekkel, néhol nyakon öntve valami elvetemült filozófiával és persze elszállt pszihedellikus rockkal, és klippekkel, és rengeteg őrült ötlettel, mint például a személyes kedvenc jelenetem, a Lyukak tengere, de ez sem rossz:
https://www.youtube.com/watch?v=GAqt84fv1kE

Az animáció is teljesen rendben van. A stílus, a forgatókönyv illik a zenekarhoz, még a nem eredeti szinkronszínészek is egész korrekt munkát végeztek. Technikailag, és hadd ne mondjam, hogy zeneileg maga a film is nem kicsit rendben van. Számomra az egyik legfontosabb pontja a Sárga tengeralattjárónak, hogy képileg pontosan eltalálja a Beatles dalok hangulatát, pl. az Elenore Rigby részlet:

https://www.youtube.com/watch?v=D7lZ2hBQrS4

De a többi dal mellé is remekek a kompozíciók. Nem szorítottak keretekbe vagy határokba semmit, a filmkészítők a dalokkal együtt szálltak el. Ez egy olyan film, amit minden decemberben berakok megnézni, valahogy ilyenkor olyan jó leülni hozzá, valahogy nekem meg van benne ez a decemberi hangulat, olyan igazi elvarázsolós.

All together now!

Bónusz: Méhek - Sárga Tengeralattjáró:

https://www.youtube.com/watch?v=Rdcn2GkQ9Oo

Nem tudta mennyi ideje, (honnan is tudná, még az idővel sincs tisztába) de már igencsak úgy tűnt, hogy percek óta nézi azt a kanalat. Mert érdekes és mert bődületesen unalmas. Érdekes, mert most ez volt az egyetlen problémája, unalmas, mert hát csak egy kanál. Mégsem tudta megtenni, amit kéne. Mert hogyan is lehetne értelme ennek a kanálnak? Nagyot sóhajtott és lehelyezte az asztalra. Nem, még ez túl korai. Idővel talán, de most… nem nem. „Reggeli” után megpróbált repülni egy kicsit. Hát igen, a szokás hatalma. Persze nem sikerült, és ez annyira elszomorította, hogy a délután közepéig magzatpózba gömbölyödve feküdt a kisszőnyegen, hangja egészséges vinnyogó struccéra emlékeztetett. Ez volt a szerencséje. Hiszen az előző lakó tucatjával tartotta a vinnyogó struccokat a hátsókertben, így a szomszédoknak fel sem tűnt a hang, és egyiküknek sem jutott eszébe kihívni a rendőrséget vagy ne adj isten az állatvédőket. A délután közepén azonban hősük valami furát érzett a gyomra táján, szóval abbahagyta a sírást, hogy összpontosíthasson erre a kérdéses szituációra. Az eligazításból tudta, hogy ez három dolgot jelenthet. 1. éppen most szül, 2. hasmenése van (bármilyen muris is ez a szó), 3. szimplán éhes. Na, nem várta meg hogy csúnyán végződjön a dolog, úgyhogy egy terhes kézikönyvvel, egy kiflivel és egy zacskó müzlivel beült a vécébe. Egész kellemesen érezte magát müzlit evett (kanál nélkül) és olvasgatott a szülésről, de mivel az nem tartozott a kellemes kategóriába, inkább elásta a könyvet 6,66 méter mélyen a kertbe. Szóval ott ült a vécén és müzlit rágott, és rá kellett jönnie, hogy most már tudta milyen érzés éhesnek lenni. Na és erre rájönni nem volt egy nagyon jó érzés. Már majdnem visszavette a strucc állapotot, mikor észlelte, hogy lassan idő van. Idő… nem igazán jött rá mi az. Amit eddig hallott az időről azt nem mondhatnánk pozitívnak. Rohan, kegyetlen, begyógyítja a sebeket, szóval az idő vagy egy morcos orvos, vagy valami egészen más, amihez nincs kapaszkodója. Persze, hogy nem érti, hiszen eddig sosem tapasztalta. Számára nem létezett idő. Nem volt kezdete és vége a dolgoknak. Minden csak volt. Nem kellett mérni, hogy meddig tart, nem volt megszabva, hogy ekkor és ekkor lehet valami, máskor meg soha. Mindig minden volt. Ő eddig mindezt egyszerre érzékelte, nem volt idő, nem volt éhség, nem volt… kanál.

Nagyot sóhajtott megint. Nem fog ez menni. Persze még ez az első napja, de hát igazán be lehetne látni, hogy ez már egy rossz ötlet volt kezdettől fogva. Kezdet… na, arról tudna mesélni. Nem mintha akarna. Csúnya dolgok történtek ott. De min változtatna a múlt felhánytorgatása, most itt van, most ez van. Jutalom van. Idő van. Még kettőt ugrik a mutató. És igen a mű madár műhangot hallatva ki- beugrál az órából. Mennyire leleményes. Ezt azért meg kell hagyni. Kár, hogy csak rövid ideig szórakoztató. Ül. Talán egy órahosszát is ül. Mereven. Ha nem tudnám, hogy nem az, halottnak is nézhetném. Ül és figyeli hogyan telik meg a tüdeje levegővel, és hogyan szelel ki belőle megint. És megint. És megint. Bármelyikünket untatná ez a procedúra, de őt nem. Mert csak most figyelt fel rá. Ezt hívják lélegzésnek. Azt tanították, ne pánikoljon be ettől, ez csak természetes. De ha egyszer olyan természetellenesnek néz ki. Miért kell neki ilyeneket csinálnia?

Hirtelen egy éles sípoló hangot hallott. Hiába, az érzékszervei még nincsenek hozzá edzve ahhoz, ami odakint várja. A műmadáron kívül semmilyen hangot nem tudott egyáltalán még felfogni se. Ez az éles sípoló hang megint a földre kényszerítette. Nem várt reakciója egy torz üvöltés sorozat volt, de rá kellett jönnie, hogy ez legalább annyira zavaró, mint a kinti hangorkán. Szóval elfojtotta a fájdalmas ordításokat, és a hangok másodpercről másodpercre kitisztultak. Nem telt el egy perc mikor már tisztán értette a fájdalomokozó hangzuhatagot.

 …kacsatollat, libatollat, régi használt tollakat, hagyaték tollakat! Bárkinek bármilyen toll van eladó, tessenek szólni, vagy kézzel…

Tollak. Mindenről csak a régi dolgok jutottak az eszébe.

Nem érezte úgy, hogy fel kellene kelnie innen. Nem volt semmi ereje hozzá. Lassan besötétedett és az egyetlen fény, amit látott, az utcalámpák irigy fénye. Valószínűleg ezt hívhatják estének. A sötét eddig nem volt kötelező vagy menetrendszerű. Fura, hogy nem választhatta meg, hogy mi történjen. Nyomasztó ez a fénynélküliség. A mesterséges világítás közel sem ugyanaz. Ráadásul, ha ez azt jelenti, hogy vége a napnak, akkor nem jött el. Pedig azt mondták neki, hogy már az első napon itt lesz. De hát valószínűleg ez tipikus nála. Itt kellett volna lennie.

Szóval sötét. Most jött az a rész mikor vízszintesbe kell feküdnie (jelenesetben maradnia), és lehunyja a szemét és kész.

De nem történt semmi.

Már kétszer kiabált a mű madár mióta lecsukta a szemhéját. Miért jó ez? Nem érzi magát jobban… ez lenne a pihenés? Ilyen lenne egy nap? Eddig azt hitte tudja mi az örökkévalóság, most már tényleg tudta mi az. Ez a nap sokkal hosszabbnak tűnt, mint eddig bármi az életében. Pedig az ő élete, nos, mondjuk úgy igen hosszú volt. Meddig kell még csukott szemmel feküdnie?

Szóval ez is úgy kezdődött, hogy Szegeden a művész moziban valami képregény nap volt. Talán képregényvásár is volt a könyvtárban, és ahhoz kapcsolódóan vetítettek pár képregény filmet. Barátnőmmel kinéztük a Batman 1966-ot. Oké. A mozi teremben mi voltunk, meg még négy srác. Szóval elkezdődik a film, mindenki síri csöndben nézi. Mármint úgy értem, tudtuk, hogy ’66, számítottunk valami gagyi, valami gáz filmre, valami élvezhetetlen dologra. Láttunk már pár dolgot ebből az évtizedből képregény és sci-fi film terén. Hozzá kell tennem, hogy nekem semmi előtudásom nem volt a 60-as évek Batmanjével kapcsolatban. Nem néztem az ORF-en németül, inkább sutyiban a Batman mesét lestem a Cartoon Networkon, ami ugye vitte a Burton Batman hangulatát, sötét, komor, kb. ennyit értettem belőle, mert ez is és az X-men is angolul ment. Titokban kellett nézni, mert hogy magyarázom el otthon, hogy olyat nézek, aminek nem értem a nyelvét? Na de mindegy. Lényeg, hogy semmit sem tudtam erről a Batmanről, de ahogy láttam hatunk közül mindenki így volt.

https://www.youtube.com/watch?v=1jgE-lrfZ3k

Elkezdődik a film a maga fura, gagyi, színes, módján és mindenki megrökönyödve ül. Na mondom, ez jó lesz. Aztán történtek a dolgok az egyértelmű gumicápával, meg Batkopterrel, meg a cápariasztóbatspayvel, és emlékszem barátnőmmel majdnem egyszerre kieresztettünk egy nevetést. És onnan megváltozott a film és a mozi hangulata is. Mert kellett vagy negyed óra mire rájöttünk, hogy ez egy vígjáték! Nem a gagyiság miatt, hanem mert komédiának készült. Nem sokkal ezelőtt még a A Sötét lovagról tartottunk mélyreható elemzéseket, naná, hogy nem esett le hogy Batman lehet vicces. Illetve, hogy Batmant direkt viccesnek írták. Ahogy felnevettünk, a srácok is elkezdtek nevetni, mert ez volt a célja a filmnek, nem rajta, hanem vele röhögtünk. Zseniális élmény volt, borzasztóan élveztük a filmet, úgyhogy utána rögtön rácuppantam a sorozatra, aminek 3 évada és 120 része van. Egészen más Batman a nanananana zenével, a rajzolt szemöldökkel és a pizsamás Robinnal (Burt Ward, még mindig te vagy a legjobb Robin!), Papó Gordonnal és teljesen hülye rendőrökkel, szórakoztató minden perce, tele poénokkal. Akkor néztem naponta, mikor már éppen kiégtem a How I met your mother-ből, a Batman egy részén több nevetést eresztettem el, mint a mai szitkomon.

https://www.youtube.com/watch?v=lCNPNs1pKoQ

Mit mondhatnék, Cesar Romero az első Joker élőben és nem vall szégyent, ez a Joker jó! (aki nem volt hajlandó levágatni a bajuszát, ezért kifehérítették). Burgess Meredith Pingvinje az egyik leghitelesebb Pingvin-ábrázolás máig. Macskanő az Macskanő, kb. ugyanannyi funkciója van, mint mindig is, a többi gonoszra meg az kell mondanom, nagyon változatos, olyan főgonoszokat rángattak elő a képregényekből, akikről se azelőtt, se azóta nem hallottam, de baromi sokrétű, talán a legnagyobb skálájú gonoszfelhozatallal rendelkező Batman a mai napig. Nem mondom, hogy mind zseniális volt, sőőőőt, de még olyan színészek is vendégszerepeltek, mint Vincent Price (Egghead), Eli Wallach (Mr. Freeze), Bruce Lee (Kato)

Persze mindez túljátszva, itt-ott ripacskodva, a hihetőség határán kívül (mint mikor Alfred beöltözik Batmannak, hogy Bruce és Batman egy helyszínen lehessenek :D)) Ez egy nagy színes mesevilág, egy komédiába ágyazva, abszolút elhiteti velem, hogy Batmannek sem kellene mindig olyan nagyon sötétnek lennie. Ja és összehasonlíthatatlan a Joel Schumacher-féle Batman mészárlásokkal (Batman Mindörökké, Batman és Robin), még az komolyan veszi magát, itt móka és kacagás van.
https://www.youtube.com/watch?v=EUuv_fEJMpI
https://www.youtube.com/watch?v=BT6QEeh3VgU

A 60-as évek Batmanje még nem ment keresztül öt Robinon, és azok különféle elvesztésén, nem tört el a háta, nem változtak át a barátai gonoszokká, nem hagyta el senki, ez egy nagyon ártatlan Batman volt, akit később széttörtek az képregényírók. Adam Westék ezt az ártatlanságot tökéletesen ábrázolják, a képregény aranykorából, a jó szomszéd Batman, a mai napig szórakoztató. És hát csak mondanám megnyugtató, hogy mind Burton („Nem ütnél meg egy szemüveges fickót” jelenet), mind Nolan (a Joker bankrablós maszkja) és az Arkham játékok (Van Adam West gúnya Batmanre) merítenek a 60-as évek Batmanjéből is. Nem kell ezt elfelejteni, ez is része a kánonnak, de még a Schumacher-félét kissé elszégyellve magunkat nézzük, addig ezt tejes kedvvel és abszolút elismeréssel lehet nézni, mert gyönyörűen naív és veszettül szórakoztató. Pl. más Batman képes lenne erre? :

https://www.youtube.com/watch?v=tgCkmUS1IYI

Van itt minden Alien 5, Prometheus 2, mármint „Alien: Covenant” úgy értem, szóval próbálják itt feléleszteni a franchiset, miközben egy játék tavaly sikeresen megtette.Alien: Isolation a Nyolcadik utas: a Halál és a Bolygó neve: a Halál (most írtam ki ezeket utoljára) között játszódik, főszereplőnk Amanda Ripley. Amanda húszas évei végén jár, a külső rendszerekben dolgozik mérnökként, ahhoz a térséghez közel, ahol anyja hajója, a Nostromo, eltűnt. Egyik nap Samuels a cégtől (na, találjátok ki, melyik cégtől) közli vele, hogy a Sevastopol állomáson van a Nostormo fekete doboza, amit nem rég talált meg egy hajó, és hogy a cég egy emberkéjével kimegy érte. Persze Amandát is invitálja, aki rábólint. Viszont mikor odaérnek a Sevastopol állomáson csend honol, nem tudnak dokkolni. Tesznek egy űrsétát, ami persze valami miatt balul sül el, Amandának sikerül bevergődni az állomásra, ahol egyedül találja magát és indul válaszokat keresni.

Közben megjegyzés: a grafika valami egészen gyönyörű, a megvilágítások, a hajó és az állomás belseje tökéletesen úgy néznek ki, mint a filmekben, a hangeffektek mind-mind tökéletes pontosak, az űr gyönyörű, az űrséta látványa mintha moziban ülnék, minden vágójelent ilyen filmélmény, de azért nem tengnek túl.Szóval Amanda megpróbálja megtudni mi folyik itt, eleinte kisebb feladatai vannak, orvosi felszerelést szerezni, visszatalálni a többiekhez, de aztán egyre jobban észreveszi, hogy vaaaaaalami nincs rendben. Nyálka, furcsa lyukak az emberek fejében és mellkasában, rombolás. Olyan két óra játék után egyszer csak felfedik, a sejthető problémát, egy Xenomorf lemászik a szellőzőből miközben Amanda az ágy alatt retteg. Szóval egy alien szabadult el az állomáson, ahol az ott tengődő emberek ettől ki is vannak idegileg. Míg Amanda próbál eljutni A-ból B-be, addig az alien folyamatosan körötte kóricál. Szerencsére el lehet bújni ágyak alá, szekrényekbe, mert fegyverek (amíg a lángszórót meg nem szerzed) semmit sem érnek a lényezet ellen. Az alien AI-a remekül működik, teljesen kiszámíthatatlan, pl. bemész egy ajtón, azt hiszed tiszta az út, egyszer csak visszafordul és hát kissé kínos a pillanat, hogy ki menjen előre. A szellőzőben is közlekedik és lehet hallani, ahogy a fejed fölött járkál. Van mozgásérzékelőd is, de pl. ha túl közel van és használod simán meghallja... éééés büntet. Nem is tudom mennyi időt kuksoltam szekrényekben csak, hogy biztosan elmenjen a közelemből. Baromi feszültséggel teli a légkör és nagyon jól működik.

Főleg, hogy mentési pontok vannak. A vészhelyzet telefonoknál lehet menteni, és hát nem túl sűrűn vannak, szóval baromi frusztráló tud lenni, mikor vissza kéne érni a telefoning, de az alien elkap és újra kell kezdeni a szakaszt. Nekem ez nagy pozitívum volt, de abban is biztos vagyok pár embernek, mikor egy órát kell újrakezdeni mert nem mentet, az eléggé asztalfelborítós lehet. Szóval kell a türelem hozzá. Mindenesetre kicsit felrázott az automatikus mentésen és a gyors mentésen elkényelmesedett tespedésből.

De nemcsak az aliennel kell megküzdeni, az állomás tele van az úgynevezett Dolgozó Joe-kal, akik a Weyland-Yutani android modellek béna kínai, ebayen rendelt verziója lehet. Legtöbb be van kattanva, mind ugyanúgy néz ki, és bármit teszek, azt mondják hisztizek (De neeeeem iiiisss hisztizehehehheeek!!!), és egy kellemes megfojtással akarnak megnyugtatni. Szóval őket is el kell kerülni, de ellenük szerencsére azért jók a fegyverek, a bénítók, a pisztoly és hát a klasszikus csavarkulcsos fejszétverés is hasznos. De nem egyszerű. Amandának többet és többet kell megtenni, mert Ő az egyetlen életképes személy a hajón, de tényleg, csak a villanykörtét nem cseréltették ki velem. De a sok kis feladat egyre nagyobbakká áll össze a végkifejletig, és csak annyit mondok, a Nostromo fekete dobozát is sikeresen megtaláljuk, aminek meghallgatása nagy elégtétel. Vannak brutálisan parás részek, pl. egy alien fészket is meg kell látogatni, ami előtt 10 percig álltam, hogy én ide be nem megyek. Vagy többször a szellőzőben közlekedtem, de na.... minden fordulásnál vártam az alient, mint Dallas kapitány és volt, hogy jött is, és azt nézni ahogy a lángszórón a számláló csökken...Fegyvereket és gyógyszert a talált tárgyakból lehet barkácsolni, szóval kell a gyűjtögetés. Meg itt igazán sokat ér minden, mert nem lehet mindent átkutatni miközben a Xeno a sarkon jár, de tényleg, én imádok mindent átnézni, találni új dolgokat, de itt a legtöbbször inkább takarodtam kifele, mintsem, hogy ott bóklásszak még az aliennel. Szóval minden értékes, és meg kell fontolni, hogy molotov koktélt csinálok, vagy gyógyinjekciót a metanolból. A sztori izgalmas, sőt fordulatos, sőőőőt nosztalgikus, van egy rész mikor az LV-426-re is le kell menni (egy fickó visszaemlékezését lehet játszani), szóval ugyanazt az utat lehet végi járni, mint Kane-ék a filmben, ami tényleg instant libabőr. Egészen elképesztő. Amanda jó főszereplő, értelmes, ösztönös, nagyon kedveltem, az NPC közül Samuels volt az, aki még kedvenc lett, érdekes volt az ő sztorija is.

Összegezve, grafika szájtátós, a történet izgalmas és pörgős, a para faktor megvan, a karakter jók, szinkronjuk remek, a gameplay gördülékeny, a vágójelenetek szépek, az ellenfelek is rendben annak, na és alien is, nem is kicsit. Jó ez egy fanatikus Alien rajongótól jött, de az biztos, hogy a fanservice is erős, de mint játék külön aspektusokban is megállja a helyét. Ráadásul a játékidő egy jó 20-25 óra!! Mindenesetre osonós játékról van szó, szóval ezt nem lehet rambo módban végignyomni. Kivéve egyes szakaszokat, de azok is királyok voltak. Aki kicsit is szereti az Alien franchiset vagy a Sci-fit annak mindenképpen ajánlanám, de szívem szerint mindenkinek ezt tenném. De figyelem, néha felviszi rendesen a vérnyomást az izgalom. És soha, de semmilyen körülmények között NE FUSSATOK! Mert bár az űrben senki nem hallja a sikolyodat, a lakótársad tuti fogja.

Szeretett sétálni. Valahogy mindig kitisztította a fejét a friss levegő és hát mindig volt mitől megszabadulni. Az egész napos eladás és rábeszélés teljesen kifárasztotta, néha azon kapta magát, hogy vacsora előtt a kávéházban a menü táblát bámulja percekig, mert egyszerűen már nem nyertek értelmet a szavak. Elképesztő mennyi koncentrációt igényelt tőle, hogy mindig a megfelelő mondatokat és közeledést használja, ha festmény eladásról volt szó. Nem mintha nem lett volna őstehetsége a képekhez, csak hát a vevőket az ő véleménye igazából soha nem érdekelte. Mindig a vevő szava számít. Ezt tanulta meg először és mégis ez volt az egyik legnehezebb. Hazafele baktatva szeretett nem a képekre és nem is a festészetre gondolni, csupán hallgatni, ahogy kopog a cipője a macskakövön és nézni, ahogy az emberek hazasietnek a munkából. Előtte egy asszony egyik kezével egy nagy kosarat cipelt a vállán, a másikkal a kislányát tartotta az úton. A lány lopva-lopva hátrapillantgatott Theora, mintegy huncut játékot játszva és Theo bele is ment, a kislányt hangosan megnevettette, mert minden hátra pillantásra más grimaszt vágott. Aztán elváltak az útjaik, de nem bánta, hazafelé mindig nyugalom szállt a lelkére, az egész napos frusztráció egyszerűen, mint egy fejfájás úgy tűnt el egyik pillanatról a másikra. Hirtelen még az étvágya is megjött. El is határozta, hogy beugrik Vincentért és elmegy vele vacsorázni. Theo kicsit hátrébb tolta a fején a keménykalapját ezzel is jelezve immár nem komoly üzletember, csak egy ugyanolyan párizsi bohém művészet-őrült, mint a többiek. Erről van szó, a köd tisztul, mire hazaér nyoma sem lesz semmiféle fásultságnak. Az esti levegő öröme annyira megtöltötte a fejét, hogy mikor befordult a Rue Lapic-ra a lakása elé, amiben most testvérével lakott, olyan felszabadultan érezte magát, hogy észre se vette a jeleket. Cézanne lyukas cipőjét a sarokba dobva, és Lautrec egyik képét a falnak támasztva. Mikor Theo nagy hévvel belökte az ajtót és már mondatra nyitotta a száját, nem tudott megszólalni sem. Először is az irdatlan füst mennyiségtől, ami leszaladt a torkán. Másodszor abszolút nem számított arra, hogy piciny lakásába, ahol már amúgy is szűkösen élnek hárman (Theo, Vincent és a képek) hirtelen ennyi ember nyüzsögjön.

Néhányuk képeit alig félórája hagyta ott a falon lógva a bezárt képtárban. Felocsúdni sem volt ideje, mikor hirtelen mindenki üdvrivalgásba tört ki, ahogy meglátták a belépő képkereskedőt és egyesével mentek oda hozzá gratulálni. Theo a szemével egy vörös üstököt keresett, hogy értelmet nyerjen ez az egész abszurd kép. Nem értette mi történik, csak annyit fogott fel, hogy lehet ez élete legsikeresebb pillanata, és azt sem tudja, miről van szó. Végre Vincent is megközelítette testvérét, karon ragadta, az asztalhoz vezette és leültette egy székre, ahol Theo tovább próbált ébredezni a bódulatból és bőven volt ideje, mert a festők nem igazán akarták befejezni az ünneplést (erre persze már a jó pár konyak is rá segített) még akkor sem csöndesedtek el, mikor Vincent próbálta csitítani őket. Theo a székből felnézett rájuk és hirtelen nagyon kicsinek érezte magát ebben a társaságban.

– Maga a megmentőm Monsieur Van Gogh – dübögte mély hangján Tanguy apó, a festők nagy barátja és ellátója – el sem tudja képzelni, mennyire hálásak vagyunk.

– Így van Theo – hallotta hirtelen tisztán Lautrecet – Na, ne légy ilyen komoly barátom, ez egy boldog nap! – azzal Theo kezébe nyomta a saját pohár konyakját.

– Fantasztikus lesz– lelkendezett Pissarro – Fantasztikus!

Ez így ment volna egész este, ha Vincent nem áll fel egy székre és konkrétan rá nem ordít a társaságra, hogy maradjanak csöndben.

– Esküszöm valami nehézzel dobállak meg titeket, ha nem hallgattok el rögtön! – kiáltotta bele a hangzavarba Vincent.

– A vásznaiddal kezd, kevés nehezebb tárgy lehet itt, mint a vásznaidra rákent festéktömeg – mondta Gauguin majd öblös nevetésbe kezdett.

Theo vihart várva Vincentre sandított, de meglepve tapasztalta, hogy bátyja eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Ma nagyon jó napja lehet.

Szóval, ha már rossz filmek, akkor van itt még egy legendásan gyatra alkotás, ami szintén már ez az annyira rossz, hogy jó. Ennek a filmnek a története nálam valahol ott kezdődik, hogy az „Oh My Goooood” jelenetet nem is tudom hányszor láttam a Youtube-on, a léggyel. Van egy két ilyen nagy jelenet („Garbage Day”, „For the Molokai Cop” stb.), amelyek néha felbukkannak a videómegosztón. Na szóval, nem minden nap van lehetőség egy ilyet nagyvásznon megnézni. Szegeden még évekkel ezelőtt volt egy kezdeményezés a helyi művész moziban, a Grand Caféban, Rossz filmek filmklubja címen, ahol pár napig vetítették ezeket a csodákat, mint a Gyilkos magzat, A gyilkos paradicsomok, Titanic 2, és hát a Troll 2. Filmes csoporttársaimmal persze oda meg vissza voltunk ezért, de nem gondoltam volna, hogy a Troll 2-ért sorba kell állnunk. A mozi fullon, de úgy, hogy pótszékek meg padlón ülés. Ráadásul ez az a fajta mozi, ahová beviheted a sörödet, de nem holmi papírpohárban csűrik oda, hanem üvegpohárban, ó az ilyen kis különbségek…. imádtam a Grand Cafét. Szóval full ház a Troll 2-őn és a közönség végig röhögte a filmet, sőt két jelenetnél spontán tapsba és huhogásba tört ki. Egészen elképesztő volt.

Oh. My. God.

https://www.youtube.com/watch?v=_36KRMbtIQEA történet szerint a kb. 8 éves Joshua és családja (apa, anya és az otthoni kondi padon fekve nyomó tinilány) lakást cserél egy másik családdal nyaralásképpen, és egy hetet tölthetnek a Nilbog nevű egzotikus kisvárosban. Már eleinte látszik, hogy Joshua nem teljesen ép, a halott nagypapája olvas neki esti mesét a goblinokról. Igen. Goblinok. Ugyanis egy darab troll sincs a sztoriban, csak goblinok. Na már most, a goblinok utálják a húst és az embereket. Szóval, hogy áthidalják a problémát, általában megitatnak az emberekkel valami undorító zöld löttyöt, amitől növénnyé változnak, na és akkor jól megkajálják őket. A terv, be kell hogy valljam, zseniális és működik. Szóval megtörténik a lakáscsere, és láss csodát NILBOG-ban, a másik család hagy nekik az asztalon ételt, minden zöld trutyis. Nem is tudom hová akar kifutni a történet. Na de gyorsan lezavarva, Joshua idegesítően és ordibálva mondja a családjának, hogy baj van, a film utolsó 20 percére észre is veszik, nagy végkifejlet, goblin üldözés meg húsellenes üzenetek tömkelegével ér véget. Van egy gonosz ripacs boszorkányunk, rengeteg kasírozott goblin álarcunk, amik egyszerűen feldolgozhatatlanul nevetségesek, meg Seth nagyapó, aki néha feltűnik szellemi erejével. Zavaros következmények, értelmetlen jelenetek, halálok és a végső fegyver a duplahúsos szendvics (nem vicc.) Gyönyörű, örült hullámvasút az egész.
Az összes színész rossz, mindegyik, de mindannyian annyira komolyan veszik, annyira odakoncentrálnak, hogy félelmetesen nevetségesek lesznek. A történet röhej, a trükkök is, tényleg, mint összegyűrt papírgalacsinok a goblinok, és érződik, hogy mennyire félelmetesek akartak lenni. Kiemelném az összes szereplő közül Seth nagyfatert, aki néha belibben és leaprít egy-két goblin kezet vagy kioszt pár bitch slap-et aztán belevigyorog a kamerába. Zseniális. Plusz néha rossz tükörben jelenik meg, mert nem tudta megjegyezni a ház alaprajzát. Jaj Seth! Próbálkozz már jobban!

A Troll 2-ben elég erős a gagyiság faktor is, de nem csak ettől vicces. Szintén megint az ambíció. Hogy a rendező meg akarta csinálni a világ legfélelmetesebb horrorját, és a színészek ennek megfelelően játszanak. És itt összeér a két vonal az erőlködő rendezés és az erőltetett színészi játék a fél lábon sem álló sztorival. Persze egy rakat logikai baki, rengeteg olyan jelenet, hogy felteszed a kezedet ez most mi volt, minek kellett, mi a jó élet történik, hogy Seth nagypapival miért van az Erő? És miért Troll 2 a címe? Rengeteg megválaszolatlan kérdés, borzaszóan mókás filmet rak össze, szintén kult státuszban leledzik, vetítések világszerte, a színészek még mindig ebből élnek.

Mindenesetre az biztos, hogy mi halálra röhögtük magunkat a moziban. Szintén egy nagy társaságban érdemes megnézni film, abszolút élményszámba megy.